Egy szomorú invázió – Oliver Hirschbiegel: The Invasion / Invázió

2008. január 15. – írta Jakab-Benke Nándor

Elég volt, elég! – sikolt fel a publikum, de a Warners nem enged, még csak azért sem! Negyedszerre is le akarja húzni a bőrt ugyanarról a csonttá aszott történetről. És le is húzza, de ami marad, az nagyon vérszegény.

Könnyű fordítás – Sydney Pollack: The Interpreter / A tolmács

2005. június 15. – írta Molnár Péter

A tolmács reklámkampányában a legütősebb információnak szánták, hogy ez lenne az első film, amit az ENSZ New York-i székházában, az intézmény tulajdonképpeni főépületében forgattak. Nem minthogyha már nem ihletett volna meg eddig is sok forgatókönyvírót és rendezőt a villogó felhőkarcoló-komplexum, csakhogy eddig senki nem kapta meg az engedélyt a forgatásra.

Hűvös vontatottság – Anthony Minghella: Cold Mountain / Hideghegy

2004. április 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Van itt egy film, amit nagyon kellene szeretni, hiszen már-már hazai termék. Feltéve, ha valami hazaivá válik pusztán attól a ténytől, hogy mondjuk a Kárpátokban forgatták, miközben a történetben azok Észak-Karolina hegyvidékévé növik ki magukat, azaz kábé olyan a hatás, amikor Budapestet látjuk viszont Kelet-Berlinként a Spy Game-ben.

Filmszínház – Lars von Trier: Dogville / Dogville – A menedék

2003. november 15. – írta Gyenge Zsolt

A zord körülmények által megpróbált magányos nő szenvedéseinek bemutatásával Lars von Trier, úgy látszik, mégsem hagy fel, pedig az Aranyszív-trilógiát hivatalosan befejezte. A Dogville, amely egy újabb trilógia, az USA: a lehetőségek hazája első darabja, a tematikus hasonlóságok – például a Hullámtörésben már alkalmazott zárt közösség extrém törvényei-motívum – ellenére egy újabb radikális fordulatot jelent a rendező filmnyelvi kísérleteinek sorában.

Showtime – Baz Luhrmann: Moulin Rouge!

2001. november 15. – írta Hungler Tímea

No business like showbusiness – tartja a mondás, valamint az ausztrál direktor, Baz Luhrmann, mint arra Moulin Rouge! c. musicaljével immár három mozira duzzadt filmes karrierje a legfőbb bizonyíték. Merüljön bár bele rendezéseivel a táncversenyek világába (Kötelező táncok), Shakespeare “neoreneszánszába” (Rómeó és Júlia) esetleg a századforduló Párizsába (Moulin Rouge!), vágya, hogy a nézőt igazi showmanként elvarázsolja, vitathatatlan. Luhrmann a film Versace-je: pompázatos, provokatív, csiricsáré, szélsőségesen emocionális, szenvedélyes, szexis, pazar.

Pszeudo – Stanley Kubrick: Eyes Wide Shut / Tágra zárt szemek

2000. december 15. – írta Stőhr Lóránt

Stanley Kubrick nem olyan filmrendező volt, akit iskolákba, irányzatokba lehetne besorolni. Kubrick a populáris műfajokban mozogva, jelentős közönségsikerekkel a háta mögött is megőrizte szellemi és művészi függetlenségét, azaz nem ő ment a divat után, hanem inkább ő teremtette. Szerző volt a szónak a francia új hullám teoretikusai által használt értelmében, szerző, akit nem az aktuális tendenciák, hanem saját személyes kézjegye felől azonosíthatunk.