Generációs buborékok – Nézői szokások a konvergens filmkultúrában 1.

2022. május 9. – írta Tóth Zoltán János

Tanulmányunkban annak az átalakulásnak a viszonyrendszerét tárjuk fel két különböző perspektívából, amely a nézői szokások terén 2004, azaz a web 2.0 megjelenése után a filmkultúrában végbement és elsősorban a szoftvervezérelt szórakoztatási rend kialakulásának köszönhetően megfigyelhető. A vizsgálat első szakaszában a nézői szokások generációs különbségeit mutatjuk be.

OK, communist boomer! – Szabó István: Álmodozások kora (1964)

2020. június 13. – írta Soós Tamás

Bár a filmkritika és maga Szabó István sem sorolja a legsikerültebb filmjei közé, az Álmodozások kora 55 év múltán is ropogósan friss, szellemes munka, ami olyan nyelven és olyan problémákról beszél, amivel könnyen azonosulhatnak az ún. mai fiatalok. Generációzás, kapunyitási pánik, teszetoszaság: ha ma születne, Reisz Gábor rendezné, és Szabó Benedek írná a zabolátlan álmodozások filmzenéjét.

Beleszületett a szabadságba és nem tud mit kezdeni vele – A 2010-es évek nemzedékreprezentációja a magyar filmben

2015. augusztus 4. – írta Petz Anna

A magyar szerzői filmre jellemző „generációs tematika” a rendszerváltás által hozott változások hatására sem tűnt el. Bár a gyártási struktúra/támogatási rendszer megváltozása mellett a művészfilmes hagyomány is jelentős átalakuláson ment keresztül, az továbbra is jellemző, hogy a fiatal magyar filmesek hasonló – egy adott generációra jellemző – jegyekkel ruházzák fel hőseiket, ezáltal kapcsolván őket egy nagyobb közösségbe. Jelen tanulmány a 2010-es évek nemzedékének mozgóképes ábrázolását vizsgálja meg három filmen keresztül.

FilmPárosban… – Richard Linklater-portré 2.

2011. május 20. – írta Ritter György

Richard Linklater a 90-es évek grunge életérzésének feldolgozása után álommásolatokban kereste az élet ontologikus egységét. Generációs életérzéséből azonban nem maradhatott ki a szerelem témája, a fogyasztói társadalom kritikája és az amerikai történelem kisebb legendái se. Emellett bebizonyította, hogy a nagy narratívákat tagadó művészfilmes, ha kell, képes lavírozni az ipari filmkészítésben is.

Spleen-montázs – Richard Linklater-portré 1.

2011. május 18. – írta Ritter György

A 90-es évek elején berobbant amerikai függetlenfilmes generáció a klasszikus elbeszélés tagadója volt. A függetlenek a konzervatív filmformából nemcsak a kauzális narratívát, de a filmszerű képet is tagadták. Quentin Tarantino és Kevin Smith korai mozijainak állóképeit feszes, abszurd és önreflexív párbeszédek tették „mozgalmassá”. Eme irányzatból – több szempontból is – kiemelkedett filozofikus dialógusaival, popos hangulatával és epizodikus elbeszélésével az austini Richard Linklater.