A közép-kelet-európai zsidóság történetének újabb szeletét dolgozta fel az Aliyah Dada alkotócsapata: a Spioni de ocazie a náci frontvonalak mögé küldött önkéntes izraeli kémek közül emel ki néhányat, felvillantva mind személyes történetüket, mind a furcsa, sok kérdést felvető történelmi kontextust.
Mire számíthat egy „fesztiváledzett” néző, amikor beül egy Szokurov-filmre? Formai bravúrra, utalásokra, történelemre és legendákra. A Francofonia megfelel ezeknek az elvárásoknak, ugyanakkor formabontóbb az Orosz bárkánál és a Faustnál is. Összefüggő történet helyett személyes hangvételű filmes esszé, elmélkedés. Alekszandr Szokurov kalandozó, játékos gondolatmenetének a leképezése.
A késő 1960-as és 1970-es évek német új filmjének oszlopos tagjaként Volker Schlöndorff a 2000-es évek után sem hagyta abba az alkotást. Legújabb filmje, Az utolsó éjszaka Párizsban (Diplomatie) egy klasszikus filmnyelvi stílussal operáló kvázi-zárt szituációs dráma, noha az általa feldolgozott történelmi esemény hordereje nem erre engedne következtetni.
Két évvel ezelőtt mindenki izgatottan olvasta a román bulvársajtó címlapjait uraló hírt: „Gérard Depardieu és Harvey Keitel Segesváron forgat!”, keveset tudván a születendő filmről, melynek akkor még a címe sem volt végleges. A történet 2013 márciusában folytatódik: Bogdan Dreyer A Farewell to Fools című filmje immár a hazai mozivásznakon is nézhető, de a képzeletünkben ráruházott elvárások és mérce alapján: csalódás.
A skandináv népek filmtörténetének utolsó előtti állomásához érkeztünk, amiből azt is megtudjuk, hogyan szövődött össze norvég film és függetlenség sorsa. Kis összefoglalónk az első némáktól a második világháború utáni fellendülésig, avagy Hugo Hermansen első játékfilmjétől Leif Sinding és Arne Skouen realista filmterméséig követi nyomon a norvég mozgókép történetét.
