Címke: mundruczó kornél

Mundruczó Cannes-ban

2008. április 24. – írta

Nyilvánosságra hozta programját a május 14-én kezdődő 61. Cannes-i Filmfesztivál. A Párizsban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a szervezők bejelentették, hogy Mundruczó Kornél Delta című filmjét is meghívják a világ legjelentősebb filmművészeti szemléjének versenyprogramjába.

Apakomplexus a Croisette-en – 58. Cannes-i Filmfesztivál, 2005. május 11–22.

2005. július 15. – írta

Régi tapasztalat, hogy egy-egy filmfesztivál végére szinte mindig kiderül: valójában egyetlen filmért utaztunk oda, és feladatunk végig az volt, hogy arra az egyre rábukkanjunk. Hiába a rengeteg film, az egymást érő vetítések, a mustra után végül kitörölhetetlenül marad a szívünkben egyetlen kedves vagy megrázó, szomorú vagy vidám kis film.

A kiszámíthatatlan tényező – Beszélgetés Mundruczó Kornéllal

2004. április 15. – írta

Mundruczó Kornélról – igen felelőtlenül – egy kritikámban (DealerFilmtett, 2004. március) azt állítottam, a hazai mezőnyben ő a legképességesehb „színészvezető". Szerk. szavamon fogott: az alkotóval, aki – mielőtt felvételt nyert volna a filmrendező-szakra – Zsámbéki Gábor osztályában szerzett színész-diplomát, beszéltünk a színpadi és a filmszínészetről; hogy mit lehet tanítani és mit nem; a rendezőről, aki nem hisz a kommunában; és hogy vajon mit gondol arról, ha „érzéketlen" alkotónak nevezik. Mivel Mundruczó Kornéllal a „jövőt" nem bolygattuk, így csak címszavakban: a rendező a Johanna-trilógia, a Delta című sci-fi és Aki vértelen bűntényről álmodik munkacímű nagyjátékfilm elkészítését tervezi.

Friss képkalandok

2003. november 15. – írta

Fiatal magyar filmes nemzedék – sokat emlegetett címke, amely egy hihetetlenül színes alkotói tábort takar. Szó sincs hasonló látásmódról, törekvésekről, csak elvétve találunk közös vonásokat. Az alábbiakban az utolsó Simó-osztály néhány tagjához: Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Török Ferenc indulásához térünk vissza, első nagyjátékfilmjük szokatlanul erős látványvilágában kalandozva.

A plázs csendes morajlása – Mundruczó Kornél: Szép napok

2003. április 16. – írta

Mundruczó Kornél. Az a színészből lett rendező, aki a maga huszonnyolc évével és félkész rendezői diplomájával a zsebében már megoszt mindenkit: szakmát és közönséget egyaránt. Harmadéves egyetemista kora óta nem volt olyan magyar filmszemle, amelyikről üres kézzel távozott volna, és most már a külföld is elismeri tehetségét. A mondat már szállóigévé vált a szakmában: övé minden idők legerősebb pályakezdése a magyar filmben. A kérdés adott: szemfényvesztés vagy valódi mutatvány?

Fiatal filmesék – A 33. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről II.

2002. március 15. – írta

A sajtó-akkreditációs kálvárián magát sikerrel átverekedő újságíró végre felszusszanhat a Corvin mozi Jávor termében. Csütörtök délelőtt elkezdődik, és kedd délutánig tart a filmáradat, napi öt-hat játékfilm kerül terítékre, akárcsak egy királyi lakomán, mely egy hétig is eltarthat és az egyik fogás a másikat éri. És azt látni, hogy a tavalyi csoda folytatódik, legalábbis ami a fiatal filmesek áttörését illeti. A tavalyi Moszkva Tér és a Macerás ügyek után most újabb fiatal filmek születtek.

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?