Címke: kivégzés

A hallgatás törvénye – Josh Zetumer: Ne mondj semmit! (Say Nothing, Disney+)

2024. december 5. – írta

Akaraterővel minden lerombolható. A tettek rombolnak, ahogyan a szavak is, sőt, a hallgatás is. Igaz történet fiktív elemekkel bemutatott valóságát élheti át, aki bizalmat szavaz a Ne mondj semmit! (Say Nothing) című minisorozatnak, amely az 1970-es évektől követi nyomon néhány IRA-tag életét, a népek közti kölcsönös gyűlöletet, és olyan generációs sebeket, amelyeket talán sosem lehet teljesen begyógyítani.

Optimista előrelátással – 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, 2014. november 5–9., Marosvásárhely

2014. november 10. – írta

Egy fesztiválbeszámoló általában nem szokott értékelést tartalmazni az adott fesztiválról, jobb esetben ugyanis erre nincs szükség. Van ugyanakkor olyan fesztivál is (és ilyen mostanság az Alter-Native is), amelyről az emberek nézettségi adatokat tippelnekmár azelőtt, hogy a fesztivál első filmjén össze lehetne számolni a nézőket. Ilyenkor szükség lehet leltárra és egy kis pozitív látásmódra.

Két magyar filmet díjaztak Szarajevóban a hétvégén

2014. augusztus 25. – írta

Kilenc magyar filmet vetítettek a hétvégén zárult szarajevói fesztiválon, kettő közülük – a Hajdu Eszter rendezte Ítélet Magyarországon című dokumentumfilm és a Szőcs Petra rendezte A kivégzés című kisjátékfilm – összesen négy díjat szerzett meg.

Purgálni felejtős – James DeMonaco: The Purge: Anarchy / A megtisztulás éjszakája: Anarchia

2014. július 24. – írta

James DeMonaco első megtisztulásos filmje, A bűn éjszakája egy közel sem eredeti, de mégis izgalmas, működőképes ötletre épített. A Battle Royale-t, némi Carpenter-műveltséget, és az Alkonyzóna erősebb epizódjait idéző szatíra azonban pont azon bukott el, hogy DeMonaco kissé fakezű rendezésében a film csupán az idea szintjén volt képes működni, filmként már kevésbé. A nemes szándék pedig még annak ellenére sem számít, hogy a potom pénzből összetákolt film egész rendesen hozott a konyhára. Nincs ez másként A bűn éjszakájának folytatásával sem, a koncepció kellőképpen bátor, viszont DeMonacónak el kellene gondolkodnia bizonyos karrierbeli döntésein.

Bevallott múlt, bevallatlan jelen – Radu Gabrea: Trei zile până la Crăciun (Ultimele zile din viaţa Elenei şi a lui Nicolae Ceauşescu) / Három nap karácsonyig

2012. augusztus 17. – írta

Radu Gabrea filmjének igazi tétje nem a múlt feltárása – már éppen elég van a kommunizmusról szóló fikciós és dokumentumfilmekből –, hanem a jelen jobb megértése. Ugyanis Románia egész elmúlt húsz éve – az ún. demokrácia – az 1989 végi események eredménye. Ezek az események három napban csúcsosodtak ki, amelynek végén kinyírták Ceauşescuékat.

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini