Címke: kenyeres bálint

Hol volt, s hol mi nem? – Kenyeres Bálint: Hier / Tegnap

2018. szeptember 24. – írta

A kőgazdag Iparos elindul, hogy megtalálja rég elvesztett álmát. Bolyongásai során a Kocsis kiviszi a sivatagba, ahol talákozik a Felcserrel, a Kalmárral, a Tudóssal és a Rablóval, de végül rádöbben, hogy az élet újrakezdhetetlen. A Tegnap Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmje, és az Arany Leopárd-jelölés (Locarno) is mutatja, hogy a 2018-as év magyar filmtermésének egyik kiemelkedő alkotása.

Pszichotrillerre kapott támogatást Mátyássy Áron

2013. szeptember 12. – írta

280 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottsága Mátyássy Áron Víkend címmel készülő filmjének. A Budapest Film Produkciós Kft. és a KMH Film koprodukciójában készülő mozifilm forgatása októberben kezdődik Erdélyben és magyarországi helyszíneken folytatódik. A film tervezett bemutatója 2014 ősze.

Cannes-ba megy Kenyeres Bálint filmterve

2011. március 11. – írta

Kenyeres Bálint Hier (Tegnap) című filmterve meghívást kapott a 64. cannes-i filmfesztivál Atelier nevű válogatásába – jelentették be csütörtökön a szervezők Párizsban. (MTI)

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?