Az első környezetvédő – Darren Aronofsky: Noah / Noé

2014. március 28. – írta Veres Szilárd

A Noé az utóbbi idők egyik legfurább, legvegyesebb filmje, ami egyszerre minden: gigantikus és ékegyszerű 3D akció-fantasy és mély kamarathriller erős karakterdrámával.

Lendületben a magyar thriller – Szász Attila: A berni követ

2014. március 6. – írta Kovács Patrik

Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

Lukas is, meg lapos is, de a miénk! – Bernáth Zsolt: Aura

2014. március 4. – írta Veres Szilárd

Nem az Aura fogja bizonyítani, hogy van potenciál a magyar science-fictionben, pedig a lelkesedés és a szándék megvolt az alkotók részéről. A legnagyobb baja viszont, hogy „rendes” filmként suta, amatőrfilmként meg már nem elég amatőr ahhoz, hogy hibái ellenére is szerethető legyen.

Ground control to major Tom – Bernardo Bertolucci: Io e te / Én és te

2013. június 11. – írta Jankovics Márton

A hetvenes éveiben járó rendezőlegenda édesbús felnövésfilmje ismét egy szűk térbe összezárt testvérpár kamaradrámájából igyekszik kicsiholni az élet nagy dilemmáit. Elidegenedésből most sincs hiány, ám a politika ezúttal szabadságra ment, így inkább a popzene szolgáltatja az alaphangot.

Felszínre okádott sérelmek – Roman Polanski: Carnage / Az öldöklés istene

2012. január 17. – írta Kovács Patrik

Polanski a mattsötét, önreflexív vonásokkal dúsított, erősen moralizáló Szellemírót követően könnyedebb vizekre evez, s noha az emberi természet örök kérdései körül forgó társadalmi szatírája, Az öldöklés istene nem tükrözi olyan markánsan alkotói kézjegyét, mint korábbi, szintén zárt térre komponált thriller-remekei, a lengyel mester intenzív filmverziót gyúr a patinás színpadi alapanyagból.

4:3 – A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

2010. február 12. – írta Ritter György

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Fekete-fehér néma-film – Pacskovszky József: A vágyakozás napjai

2010. február 8. – írta Jakab-Benke Nándor

A főszereplőjéhez hasonlóan A vágyakozás napjai sem beszél sokat, visszafogottan adja elő melankolikus, minimalista, kellemes, de kissé érdektelen drámáját. Pacskovszky József rendező irányátásáról egyből meglátszik, hogy a színházban (is) otthon érzi magát, a csak néha megbicsakló színészvezetés törésmentes dramaturgiájú történetet eredményez.

Végre, végre! – Dyga Zsombor: Köntörfalak

2010. február 7. – írta Verpeléti András

A korábbi évek rossz tapasztalatai és keserű csalódásai miatt hiába előzte meg nagy várakozás Dyga Zsombor kamaradrámáját, egy kevés félsz mégis ott bújkált az emberben, amikor helyet foglalt a Mom Park mozitermében. A bő 80 perc megtekintése után azonban már világos, hogy Dyga legújabb rendezése a legkevésbé sem csalódás. Sőt, az idei Filmszemle egyik legjobb alkotása. Igen, a Köntörfalak nagyon jó film.