(P)rémes alteregó – Jodie Foster: The Beaver / A hódkóros

2011. szeptember 6. – írta Ritter György

Jodie Foster 16 év után ült vissza a rendezői székbe, hogy barátjának, a mostanában csak botrányairól híres Mel Gibsonnak segítsen visszatalálni a hollywoodi fősodorba. Története egy hasadt lelkű, hódbábu segítségével kommunikáló játékgyár-igazgatóról és annak családjáról szóló édes-bús sztori. Ám Gibson alibije és az ifjú mellékszereplők jutalomjátéka kivételével az eredmény egy nem túl érdekes kertvárosi dráma.

Húsz év múlva egy thriller – Jonathan Demme: The Silence of the Lambs / A bárányok hallgatnak, 1991

2010. október 1. – írta Virginás Andrea

Újranézve ezt a 1991 elején bemutatott, „crime, thriller, chiller” címkék alatt fellelhető filmet, az a benyomásom, hogy nagyon alaposan ki van gondolva, meg van tervezve és be van lakva. Az oly sokszor emlegetett vágás lassúsága (az egyes beállítások hossza) e jellemző fontos építőkockájának tűnik. A megmutatni kívánt, s így képpé váló valóságdarabok határozottan választódnak ki, majd erőteljesen fénylenek fel, és (relatíve) sokáig szemlélhetőek.

A tökéletes bankrablás – Spike Lee: Inside Man / A belső ember

2006. április 20. – írta Kárpáti György

Ki hitte volna, hogy a fekete öntudat legjelesebb kortárs direktora, Spike Lee fogja elkészíteni az utóbbi tizenöt év egyik legjobb kommersz alkotását? Pedig így történt – a függetlenek közül a fősodorba kerülő Spike Lee az elmúlt évek melléfogásai után saját stílusát nem feledve, ám ezúttal a forgatókönyvírásról lemondva, a lassan Hollywood legjobb operatőrévé előlépő Matthew Libatique-kal tanítanivaló iskolapéldát adott a kifogástalan blockbuster leckéből.

Én nem vagyok paranoiás, engem üldöznek – David Fincher: Panic Room / Pánikszoba

2002. június 15. – írta Galambos Attila

Tartok tőle, kevesen vannak, akik ne ismernék azt a kellemetlen, zavarbaejtően koszos érzést, ami akkor fogja el az embert, ha meglopják. Egy étteremben ülve elemelik a táskánkat; fél óra ideges keresgélés után a tolvaj számára értéktelen cuccainkat a következő utcasarkon találjuk meg szétdobálva. Az általános bosszankodáson túl ilyenkor az embert elfogja egy bizonytalan szorongásérzet, mintha valami piszkosat érintett volna: ismeretlenek beletúrtak a dolgaimba, valaki fogdosta a gyermekem képét, vagyis attól, hogy erőszakosan betörtek a magánszférámba. Életünk egyik legfontosabb értelmét találjuk meg az ilyen helyzetek elkerülésében, úgyhogy mindannyian kialakítunk életünkben olyan tereket, ahol biztonságban érezhetjük magunkat az efféle attrocitásoktól. Nagyon fontos funkciója ez otthonunknak, de még az autónknak is.