Álomutazás a sötétség mélyére – Janisch Attila: Hosszú alkony (1997)

2024. június 29. – írta Ferencz Orsolya

Az 1997-es év magyar filmtermése különösen gazdag volt, meghatározó szerzői filmek és örök közönségsikerek egyaránt debütáltak ebben az évben. Ekkor vonzotta a nézőket a vászon elé a Filmszemle fődíjas filmje, a Csinibaba, és 1997-ben került a mozikba az azóta is (!) nézőrekorder A miniszter félrelép. A Witman fiúk ekkor kapja a legjobb operatőr díját, amely Máthé Tibort illette meg, a rendezői elismerést pedig Janisch Attila vihette haza a Hosszú alkonyért.

„Itt emberek élnek, akik gondolkoznak a világról” – Interjú Medvigy Gábor operatőrrel

2014. október 10. – írta Tóth Menyhért

A méltán híres Fekete széria nyitódarabját, a Kárhozatot és záró opuszát, a Sátántangót legtöbbünk elsősorban Tarr Béla filmjeiként ismeri. Aztán persze eszünkbe juthat még egy kapcsolódási pont a két mestermű közt, mégpedig Krasznahorkai László, az író neve. Ha egy komolyabb beszélgetés témáját képezi a két film, alighanem Víg Mihály aláfestő zenéjét is megemlítjük és rendszerint ódákat zengünk a Tarr-féle hosszúbeállításos szerkezetről is, amely ha pontosan akarunk fogalmazni, valójában nem is Tarr nevéhez kapcsolható. Sokkal inkább köthetjük Medvigy Gábor operatőrhöz. Hiszen ahogy nincs nagy rendező jó író vagy jó zeneszerző nélkül, éppúgy nincs jó operatőr nélkül sem.

„Inkább filmmentő vagyok” – Beszélgetés Ferenczi Gábor filmrendezővel

2014. szeptember 5. – írta Petz Anna

Egy mozi fölött lakott gyermekkorában. Az egyetemen építőmérnökként végzett. Majd filmrendező lett. A Balázs Béla Stúdióra nem a Béke, hanem az Álságos Demokrácia Szigeteként emlékezik. Ferenczi Gábort kérdeztük.

Kíváncsinak lenni egymásra – Minimum fura (6x6 SZFE-vizsgafilmek)

2014. március 19. – írta Kruppa Noémi

Március 17-én a budapesti Uránia Filmszínház bejárata előtt fura tömeg gyülekezik. Elsőre kiszemeljük Andy Vajnát, Haumann Pétert és Till Attilát, körülöttük sok-sok ismerős fiatal rendező, operatőr, hangmérnök és színész, ugyanis hamarosan kezdődik a Színház- és Filmművészeti Egyetem által szervezett vetítéssorozat, melynek keretében a jelenlegi hallgatóik idei, illetve tavalyi vizsgafilmjeit láthatjuk.

„...és messze túl a szögeken, sebeken” – Törőcsik Mari-portré

2012. június 11. – írta Ritter György

Volt egy színészgeneráció, amelynek egy-egy egyénisége és szerepe egybeforrott a korszellemmel. Talán ennek a generációnak az utolsó tagja Törőcsik Mari, aki a TIFF életműdíját vehette át szombat este.  Arcai és vele szerepeinek mélységei hatalmas ívet írnak le a Körhinta (1955) Pataki Marijának ártatlan mosolyától az Így, ahogy vagytok (2010) tiszteletre méltó „keresztanyjáig”.

Magyar? Műfaji? – A Prizma filmművészeti folyóirat második száma

2010. március 15. – írta Jakab-Benke Nándor

A tavaly nyáron első ízben ismertetett filmművészeti folyóirat, a Prizma második számával jelentkezett: lapozgatása legalább annyira kellemes élmény, mint anno az első számé, ráadásul témaválasztása is húsba vágóbb, aktuálisabb, fontosabb a magyar közönség számára.

Tudatlabirintus – Janisch Attila: Másnap

2005. január 15. – írta Sóti Thea

Vajon hol kezdődik a bűn? Egyáltalán van-e eleje és vége, vagy egyszerűen csak ott bujkál mindenkiben anélkül, hogy tudnánk róla? Lét és nemlét filozófiája egy behatárolhatatlan időben, térben, egymásra csúszkáló valóságszinteken Janisch Attila legújabb nagyjátékfilmjében, a trilógia záróakkordjában, a Másnapban.

A tolerancia és a tapintat magasiskolája – Nem fikciós filmek szekció. Budapest, Mamut mozi, 2003. január 28. – február 4.

2003. március 15. – írta Pócsik Andrea

Az idei filmszemlén – a szervezők gyakran hangoztatott szándéka szerint – a dokumentumfilm „hátrányos helyzetén” változtatni igyekeztek; ezért a vetítéseket egymást követő napokra, a rendezvény kezdetére tűzték ki. Bár ez épp a hétköznapokat jelentette, a nézőszám (a tavalyihoz képest) így is emelkedett.

A magyar filmművészet „zárványai”

2002. június 15. – írta Pócsik Andrea

Zárt, kerek, fekete-fehér, mégis teljesen eltérően „működő” világok: a magyar fekete széria a kilencvenes években inkább „zárvány”-jelenség, mint irányzat. Fények, formák, tájak és terek Enyedi Ildikó, Szász János, Janisch Attila és Tarr Béla egy-egy filmjében.