Túlérlelt, de zamatos – Robert Rodriguez, Frank Miller: Sin City: A Dame to Kill For / Sin City: Ölni tudnál érte

2014. augusztus 26. – írta Kovács Patrik

Robert Rodriguez váratlan mértéktartásról tesz tanúbizonyságot: van bátorsága ellenállni a mai folytatásfilmek logikájának. A Sin City második része nem kísérli meg hatványra emelni a nagy előd erényeit, nem akar még nagyobb, még hangosabb, még látványosabb lenni. Megmarad hát stílusos, rendkívül szórakoztató neonoir kábulatnak – e minőségében pedig szinte tökéletes produkció. Csak nem remekmű.

Rodriguez Kills – Robert Rodriguez-portré

2013. október 18. – írta Géczi Zoltán

Egy tejano bandita színes élete és kirívóan termékeny ámokfutása, avagy így vált „egy 23 éves, 7000 dollárral rendelkező filmes hollywoodi játékossá”.

Hol az a spiritusz? – Frank Miller: The Spirit / A sikító város

2009. április 6. – írta Dávid Ádám

Hollywood még az aranyból is tud szart csinálni. A Sin City például igazi színaranyként ragyogott ki a képregény-adaptációk bizsuutánzatai közül. Igaz, hófehér vérben és citromságra gennyben tocsogott, de eredeti volt, vizuálisan és történetmesélésben egyaránt. Miller mester el is kezdte az aranyhatású műanyag blöffutángyártást, de tákolmányából sajnálatos módon kifelejtette a spirituszt.

Az Erő velük van – Zack Snyder: 300

2007. május 15. – írta Papp Attila Zsolt

A 300 című film kapcsán a kritika és a rajongók egyaránt a szintén Frank Miller-képregényből készült Sin City vizuális stílusbravúrjával teremtenek kapcsolatot. Kétségtelen, hogy a halált megvető spártaiak hősiességét feldolgozó alkotás azt a mozgóképes fordulatot látszik erősíteni – sőt megkockáztatjuk: továbbfejleszteni –, amelynek a Rodriguez nevével fémjelzett 2005-ös opusz volt az első jelentős megnyilatkozása: a CGI-látványvilág végletes stilizáltsága valóban új dimenziókat tár fel a comics-irodalom szélesvászonra adaptálásának folyamatában.

Csemege erős gyomrúaknak – Frank Miller, Robert Rodriguez, Quentin Tarantino: Sin City / Sin City – A bűn városa

2005. július 15. – írta Bán Attila

Rosszarcú szerelmes gyilkos, aki az igazság felderítése közben nem riad vissza némi csonkítástól, kínzástól és sok mészárlástól. Jóarcú gyilkos, akinek a harcos prostituáltak védelmében szeme sem rebben, ha éppen hulladarabolásra és egy „nagy büdös mészárlásra" kerül sor. Öregedő ex-zsaru, aki szívproblémája ellenére különösen kegyetlenül bánik kétszer is egy gyerekmolesztáló ivarszervével. És ezek még csak a jófiúk.