Lassú víz partot mos – Tobias Lindholm: Kapringen / Emberrablás

2013. május 22. – írta Kovács Bea

Tobias Lindholm dán rendező második nagyjátékfilmje remek példa arra, hogy egyrészt olyan rétegei is vannak a világnak, amelyekről a kényelmes európainak fogalma sem lehet (ez már amennyiben reálisnak tekintjük a cselekmény körülményeit), másrészt pedig egy, az akcióról a pszichológiai thriller felé elmozduló, lassú, minimalista, nyomokban dogma-jegyeket tartalmazó film még mindig megállja helyét a 21. század felpörgött (3D-s) tempójában.

Aki gyúr, az nyer – Michael Bay: Pain and Gain / Izomagyak

2013. május 7. – írta Szabó R. Ádám

Hazugság lenne azt állítani, hogy előítélet nélkül is be lehet ülni erre a filmre. A plakáton Michael Bay transzformerekkel összefonódott neve, a főszerepekben pedig Mark Walhberg (akinek minden jobb alakítására jut egy-egy idióta film is) és Dwayne „The Rock” Johnson feszít, szakadásig kigyúrva. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy itt robbani fognak a dolgok, törni a csontok, másodpercenként ugrálni a snittek és halni az agysejtek. Nem is tévedhetünk nagyobbat.

A pszichothriller kiskorúsítása – Heitor Dhalia: Gone / Elveszett

2012. április 10. – írta Soós Tamás

Mikor az Alkonyat-széria és tinifilm-csatlósai már aszottra szívták a klasszikus zsánerek testét, hogy tinédzser-konfliktusokkal töltsék fel azokat, elkerülhetetlen volt, hogy a kiskorúsítási procedúra a szigorúan vett tinifilmek körén túlra is elérjen. Ezúttal az őrület témájával kacérkodó, nyomozós pszichothriller (Frantic / Őrület, Unknown / Ismeretlen férfi, stb.) vállalkozott egy sekélyesítő konfliktus-plasztikára.

Az akció(nak is van) bája – Pierre Morel: Taken / Elrabolva

2009. március 25. – írta Farkas István

Az akciófilmek a hollywoodi szórakoztatóipar legkelendőbb termékei közt vannak. Egyesek azért zabálják, mert nem jelent különösebb erőfeszítést az emésztésüknek, mások azért, mert a való világban jól hasznosítható „tanulságokkal” szolgálnak, megint mások meg egyszerűen csak az adrenalinlöket miatt. „Elit” filmes körökben viszont utálni szokás ezt a műfajt...

Rövidebb élet, kevesebb bűn – Alekszej Balabanov: Cargo 200

2008. július 18. – írta Papp Attila Zsolt

Balabanov legújabb opusza az – ejnye, nocsak – 1984-es esztendő Szovjetuniójába kalauzol bennünket. Még dúl az afganisztáni háború, a hivatalok falairól Lenin elvtárs tekint le a későszovjet éra páriáira, de már készülődik a peresztrojka, az olvadás korszaka, a fiatalok diszkóznak és tanulgatják a pénzszerzés korakapitalista módszereit.

Isten és a rabszolgák – Mike Barker: Butterfly on a Wheel / Próbatétel

2007. november 15. – írta Márton Imola

Egy mosolygó kacsintás viszonyt sejtet. A viszony bosszúvágyat szül, amely majdnem gyilkossághoz vezet. Emberölés nem lesz, de kicsit belekóstolunk a manipulációba, a lelki erőszakba, a káoszba.

Gyomormunka – Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész III.

2007. február 15. – írta Székely Csaba

A Fűrész című film szinte pillanatok alatt vált trilógiává. Az első rész elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy gyorsan elkészítsék a folytatását, amely szintén elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy megszülessen a Fűrész III. Az eredményt tekintve a harmadik rész esett legmesszebb a fájától. Mondhatni letért a „jó útról”, azaz szakított egy olyan tendenciával, amely – stílusosan szólva – vérátömlesztést hozott (volna) az amerikai horror világába, és visszakanyarodott a B-kategóriás, fröcskölős-tocsogós filmek hagyományához.

Tündéri élettörténet filmben elmesélve – Terry Gilliam: The Brothers Grimm / Grimm

2006. március 20. – írta Keszeg Anna

A Grimm-fivérek életéhez kötött Gilliam-féle fikció azt meséli el, hogy a 19. századi, napóleoni csapatoktól megszállt Németországban hogyan jutott keresethez Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm (Matt Damon), a két német mesekutató.

Még egy adaptáció – Roman Polanski: Oliver Twist / Twist Olivér

2006. február 15. – írta Farkas István

Egy klasszikus dráma ezredik színpadi variációja láttán senki nem kérdezi meg, miért volt rá szükség. A színháznak megvan az a varázsa, hogy minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. A mozi más.

A kisember nagy bosszúja – Park Chan-wook: Oldboy

2005. május 15. – írta Vízkelety József

Miközben idehaza a filmszemlén és legutóbb Berlinben is mindenfelől kritikusok kórusai zengedeztek az európai film ötlettelenségéről, addig a távol-keleten egyre burjánzóbb a filmipar. Nem is csoda, hogy sokan ebből az irányból várják a vérátömlesztést, amelyre mind az európai, mind az amerikai film rászorulna. Lejárt az az idő, amikor a japán, kínai, koreai filmek csupán egy-egy kikacsingatós filmparódiára elegendő inspirációt nyújtottak a nyugati filmnagyhatalmaknak. Nem véletlen, hogy Tarantino (többek között) leforgatta Kínában a Kill Billt, és az sem, hogy éppen az őáltala vezetett cannes-i zsűri szavazta meg a Park Chan-wook által rendezett Oldboynak a zsűri nagydíját.