A Szupernóva – hangzatos címe ellenére – az év egyik legcsendesebb robbanása, ami furcsamód ökonomikusságával kápráztatja el nézőjét. Macqueen rendezésében Colin Firth és Stanley Tucci évtizedes szerelmébe szól bele a demencia.
Folytatjuk rendhagyó portrénaplónkat: egy újabb díjeső után Forman képtelennek tűnik kimászni a kosztümösség mocsarából, de egy pornópápa megmenti a renoméját – vagy inkább végérvényesen összemocskolja...
Azon kémfilm-rajongók, akik a legutóbbi JB-inkarnációkból (James Bond és Jason Bourne, meg persze Jack Bauer) hiányolták a brutalitás és a realitás által elnyomott öltönyök-szép autók-még szebb nők részeit a titkosügynökségnek, most fellélegezhetnek: a posztmodern popkultúra meglepően nívósan készített egy vélhetően folytatásokat is szülő, aktuális témákat is felvető kémfilmet, amiben ugyanakkor a realitás és a brutalitás is talpig elegáns.
Mindenki kedvenc Woody Allenje nyolcvan felé sem akar leállni, menetrendszerűen érkezik az évi egy filmje, s a termésben nagyjából felváltva követik egymást a nagyszerű és a kevésbé ihletett darabok. A Káprázatos holdvilág az utóbbiakhoz tartozik.
A háború démonjai (The Railway Man) egy angol volt háborús fogolyról szól, aki úgy dönt, visszatér fogsága, a vasútépítő munkatábor helyszínére Japánba, hogy ott többek között egykori fogvatartójával is újra találkozzon. E csöppet sem vidám, valós történeteken alapuló alkotás rendezőjével, az ausztrál Jonathan Teplitzkyvel Dubaiban találkoztunk.
Peter Webber filmrendező volt a Transilvania Talent Lab mesterkurzusának előadója június 5-én a Napoca (Jókai) utca 15 manzárdrészén. A kétórás előadása egyszerre volt anekdotázás a rendező hollywoodi filmiparban eltöltött éveinek élményeiből és tapasztalataiból, de a számtalan értékes tanáccsal is elláta a közönség soraiban helyet foglaló, rendezői babérokra aspiráló fiatalokat.
A második világháborút túlélt emberek drámáját mi, a globalizált és új boldog békeidők polgárai fel nem foghatjuk. Olvasunk róla, megnézzük filmen, dalban és versben hallgatjuk, de érzésben közel kerülni hozzá egyhamar nem fogunk, legyünk bármennyire is teli empátiával. Ezért ha művészi kísérletet teszünk arra, hogy valamelyest ábrázoljuk, borzasztó fontos a nyersanyaghoz illő alázattal és megértéssel nyúlni. Mert visszaüthet.
A Coen-fivérek neve általában szinonim a színvonalas, ötletes szórakoztatással, legyen az produceri, írói vagy rendezői credit a stáblistán. A Gambit (bocsánat, ha nem használom a kivételesen idétlen magyar címet) azt bizonyítja, hogy nekik is lehet rossz napjuk. Nem valószínű, hogy ennél több időt töltöttek ezzel a forgatókönyvvel.
