Jövőben forgatják az új Conan-filmet
2026. május 20. – írta a szerk.
Ezt a King Conan címszerepében visszatérő Arnold Schwarzenegger mondta egy rajongói oldalnak adott interjúban.
Ezt a King Conan címszerepében visszatérő Arnold Schwarzenegger mondta egy rajongói oldalnak adott interjúban.
Tom Cruise nyolcadszorra is (ha még számolja valaki) lehetetlen küldetésre vállalkozik, és bár A végső leszámolás címe és hangvétele alapján is lehet arra következtetni, hogy talán tényleg az utolsóra, nem igazán látni, hogy miért is ne menne a laza világmegmentés és a lehetetlen helyzetek megoldása egy 60 éves Cruise-nak épp olyan könnyedén, mint eddig. Ha így folytatja, mi ott leszünk vele a moziban kilencedik vagy tizedik alkalommal is.
Ethan Hunt hatodik alkalommal, a szériában eddig még nem látott intenzitással tér vissza a mozivászonra egy világmegmentő akció erejéig. A Mission: Impossible – Utóhatás jó műfajfilm, miközben a sorozat eddigi részeinél több mélységet és önreflexiót tartogat a néző számára.
Nem szabad összekeverni az Impossible Missions Force nevű alakulatot a hasonlóan rövidített Nemzetközi Valutaalappal, már csak azért sem, mert előbbit csak úgy megszüntetheti a CIA igazgatója.
Folytatja a nagyjából egy éve bemutatott Jack Reacher című akcióthrillert a Paramount Pictures és a Skydance Productions. A főszerepre ezúttal is Tom Cruise-t kérték fel.
Az öntörvényű, a törvényességet belülről feszegető igazságosztó figurája tömegkulturális közhely, Charles Bronsontól Clint Eastwoodig sokan szereztek renomét a karakternek. Tom Cruise a Jack Reacherrel a legendárium újabb fejezetét szerette volna megírni – mérsékelt sikerrel.
A világhírű német rendező, Werner Herzog csatlakozott Tom Cruise legújabb filmjének csapatához, ám ezúttal színészi minőségben.
11 napja – írta Lubianker Dávid
28 napja – írta Szabó R. Ádám
1 hónapja – írta a szerk.
1 hónapja – írta Kovács Patrik
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell