Ajánló

Újratervezés (csak bírjuk a jegyárakat 14.) – Ezeket a filmeket várjuk 2021-ben

2021. január 8. – írta

Félévente jelentkező rovatunkkal tavaly kétszer is alaposan mellélőttünk a koronavírus miatt, de ezúttal bízunk a vakcinában (és a politikusok józan eszében), és ezerrel készülünk a mozik újranyitására. Többek között olyan filmeket is várunk, amelyeket már tavaly ilyenkor is – no meg a kis- és a legkisebb képernyőkre is gondoltunk.

Tévé a mozi utáni csendben – Sorozatajánló: Corporate; Emily in Paris; The Boys; Ratched; The Comey Rule; Des

Van, ahol már a popkornszag is elillant az üresen kongó székek közül, és van, ahol a politikusok csak most fontolgatják a filmszínházak bezárását. A markukat dörzsölő streamingszolgáltatóknál/tévéknél viszont annál nagyobb a buli. Íme, egy tetemes sorozatajánló, csupa friss néznivalóval.

Csak nyissanak már ki a mozik – Ezeket a filmeket várjuk 2020 második felében

2020. július 2. – írta

Januárban még büszkén posztoltuk rendszeresen, félévenként jelentkező rovatunkban, hogy mik azok a mozifilmek, amiket leginkább várunk. Aztán jött a tuggyukmi, és egy pár hónapig streaming-diétán volt az egész világ. A napokban a mozik épp csak hogy elkezdtek újranyitni Magyarországon, Romániában pedig még a július végi nyitás is kezd kérdésessé válni, de itt az idő egy újabb mitvárunk-cikknek. Drukkoljunk, hogy ne legyen több csúszás!

Magyar filmesek karanténmozija – Film- és sorozatajánló otthonmaradáshoz III.

2020. május 14. – írta

Megkértünk néhány magyar filmrendezőt és színészt, hogy ajánljanak egy filmet vagy sorozatot azon olvasóinknak, akik otthon maradtak. Volt, aki egyből négyet ajánlott, volt, aki hosszabban lelkendezett kedvencéről, volt, aki néhány tőmondatban. Mindenesetre fogadjátok szeretettel a harmadik részben Kocsis Ágnes, Dombrovszky Linda, Jakab Juli és Hartung Attila ajánlóját!

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat