A lovag sötét – Quentin Tarantino: Django Unchained / Django elszabadul

2013. január 18. – írta Jakab-Benke Nándor

Az idei év leginkább várt filmje nem okoz csalódást sem a Tarantino-hívőknek, sem a jobb napokat is látott western rajongóinak. Csak néhány álszent emberjogi aktivistának.

Gengszterkorzó – John Hillcoat: Lawless / Fékezhetetlen

2012. szeptember 18. – írta Csiger Ádám

Az idei Arany Pálmáért versenyző Fékezhetetlen Nick Cave és John Hillcoat negyedik közös mozija. Az ausztrál alkotópáros gengszterfilmje nem éri el Az ajánlat szintjét, de szégyenben sem maradnak.

Túl jón és rosszon – Clint Eastwood: Unforgiven / Nincs bocsánat, 1992

2012. augusztus 31. – írta Kovács Patrik

A 80-as években sűrű éjszaka borította a vadnyugati prérit, hogy aztán a következő dekád virradója magával hozza az újjászületés reményét. Míg Kevin Costner a klasszikus western tekintélyét kísérelte meg helyreállítani (Farkasokkal táncoló), addig a rutinosabb és merészebb Clint Eastwood az eddigieknél is kíméletlenebbül bontotta le annak toposzait. A maga idejében mindkét alkotást valóságos díjesővel jutalmazta az  amerikai filmakadémia, ám ez a tény az egyetlen, ami összeköti őket. Az előbbi „csak” egy jól időzített, a műfaj iránt érzett nosztalgiából hasznot húzó kalandfilm. Az utóbbiban viszont a kamera csókolózik azzal a rettenettel, amit valóságnak hívunk. És ez nem kis szó, ha már westernről beszélünk.

Spanyol középfokú – Matt Piedmont: Casa de Mi Padre

2012. augusztus 16. – írta Pernecker Dávid

A Casa de Mi Padre megbízható pedigrével rendelkezik: Will Ferrell és Adam McKay párosa már régen bebizonyította – Judd Apatow kisujját markolva – hogy bizony léteznek a másfél órányi, az élet bármelyik pillanatában hasznosítható idézettel telekörmölt vígjátékok. Így a Casa de Mi Padre esetében a Ferrell-McKay producer-páros egyértelműen jó jel.

Zsánerek háborúja – Jon Favreau: Cowboys & Aliens / Cowboyok és űrlények

2011. augusztus 25. – írta Ritter György

A Dreamworks stúdió csapatának ötlete nem árul zsákbamacskát. A Cowboyok és űrlények már a címében is az amerikai film két kultzsánerének elengedhetetlen tartozékát szabadítja egymásra, így a moziba jegyet váltó néző tudhatja: egyedülálló házasításnak lehet tanúja. A két műfaj összeboronálásának kísérlete nem kis veszélyeket rejt magában, ám a humoráról és könnyedségéről nevezetes Jon Favreau dirigálása (Vasember 1–2.) részben biztos cégérnek tűnt.

Bad Trip – Az acid western 2.

2011. július 18. – írta Verpeléti András

A részben az ellenkultúrából kinövő acid western – a revizionista irányzattal karöltve – újraértelmezte a klasszikus Vadnyugat-képzeteket. A vakondtól a Halott emberig: tanulmányunk második, befejező része.

Bad Trip – Az acid western 1.

2011. július 13. – írta Verpeléti András

A western olyan nagy és tág műfaj, hogy története során minden más műfajnál több leágazást, mellékutat hozott létre és tűrt el. Még olyan ösvényeket is elbírt, amelyek végül nem tudtak teljes mértékben beilleszkedni a műfaj törzsébe. Ilyen vadhajtás az acid western is, amely bár egy adott kulturális-társadalmi helyzetben léphetett csak színre, és valójában nem is értelmezhető egységes stílusként, elemeiben a mai napig fel-felbukkan.

Járt utat a járatlanért… – Gore Verbinski: Rango

2011. március 10. – írta Plájás Erzsébet

Ebben a filmben talán minden szinten érvényesül az, hogy nem a tartalom, hanem a forma számít. A tartalmat rég ismerjük (újat esetleg még az elején láthatunk), de a forma, az kivételesen jól sikerült. Ehhez a formához pedig a legmegfelelőbb közeg az animációs film.

A vadnyugat öregkora – Joel és Ethan Coen: True Grit / A félszemű

2011. február 17. – írta Kovács Patrik

A Coen fivérek rendszerint egyszerre törnek hagyományt és építenek kánont. Ezt új filmjük, A félszemű is bizonyítja: a darab eleinte klasszicista westernként tálalja magát, a felszínen elhivatott törvényszolgák és becstelen haramiák konfliktusáról, korán érő gyermeklányról és hősiességről szól; mélyszerkezetileg viszont fanyar műfajkevercs, amelyet a banálisan elrajzolt karakterek, az átironizált hangulat és a gyomorháborgatóan keserű narráció ellentéte működtet igazán.

Nonkonformista antihősök – Don Siegel-portré 2.

2010. december 20. – írta Kriston László

Don Siegel magányos antihősei sodródnak, de nem tehetetlenül. Nem alkusznak meg, mindvégig küzdenek az ellenük összeesküdött erők ellen. Siegel filmjeiben előbb lőnek, aztán gondolkodnak. Vagy nem is gondolkodnak.