A lyukas állú első száz éve – Kirk Douglas-portré

2016. december 9. – írta Ritter György

Beleborzong az ember, hogy a több amerikai idolt is megtestesítő filmsztár, Kirk Douglas száz éves lett. A borzongás érzése abból a gondolatból fakadhat, hogy Douglas akkor született, amikor a mozi éppen még a vásári mutatványok szerepét töltötte be. Majd rácsodálkozhatott arra, ahogy a vásznat az ezüstcsillogás, a pazar kiállítás, s rajongás vette körül. Aztán tanúja volt annak is (főleg manapság), ahogy a másik, egykor lenézett szórakozási forma, a tévé átveszi ezt a szerepet, mind művészi, mind pedig látvány szempontjából. Douglas munkájának foglalata annak az érának a története, amelyben a mozi isteneket adott a nézőknek. Ő volt az egyik...

Versailles Rock City – Anakronizmus a filmzenében

2016. november 15. – írta Verpeléti András

Már a Grand Caféban megrendezett legelső nyilvános vetítésen sem teljesen hangtalanul, hanem élő zenei kíséret mellett pörögtek a Lumière testvérek filmjei. Igaz, ekkor még nem igazán használhattuk volna a mai értelme szerint a szót, de a filmzene gyakorlatilag egyidős a mozgóképpel. Az egyre népszerűbbé váló vetítések hatására megjelenő első mozik is mind alkalmaztak legalább egy zongoristát, akinek egyetlen feladata az volt, hogy rögtönzött játékával aláfesse a vásznon pörgő képsorokat. Jóllehet, ennek az improvizatív klimpírozásnak volt egy sokkal prózaibb szerepe is: a zenekíséret segített elnyomni az akkor még igen hangos vetítőberendezések kattogását is.

Eddig még jó – Antoine Fuqua: The Magnificent Seven / A hét mesterlövész

2016. szeptember 21. – írta Sándor Anna

Az eredeti A hét mesterlövész nemzedékeken átívelő western-élmény, de azért nem váltotta meg annak idején a műfajt: kellemes kis film, amit újra és újra meg lehet nézni a családdal. A friss remake szórakoztató és lendületes, és bár esélye sincs, hogy hasonlóan legendássá váljon, de jó adag lövöldözést és menő figurákat így is kapunk benne. És azt is megerősíti, hogy a Vadnyugat sokkal modernebb és sokszínűbb volt, mint ahogy eddig ábrázolták.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

Fogaknak csikorgatása – S. Craig Zahler: Bone Tomahawk / Csontok és skalpok

2016. május 9. – írta Verpeléti András

Az igazán tökös B-western legalább annyira hiánycikk mostanában a filmiparban, mint Magyarországon a jó kézműves lager. Jóllehet az elsőrangú western a műfaj 60 éve tartó haldoklása során feltámad egy-egy film erejéig, a zsáner túléléséhez szükséges középkategória igazából már egyáltalán nem létezik. A Csontok és skalpok amellett, hogy megpróbálkozik egy ritka alműfaj reflektorfénybe állításával, a fent említett űrt betöltésére is törekszik. Ez többé-kevésbé sikerül is, ám a történet mégis kellemetlen mellékízt hagy a szánkban.

A legtöbb dollárért – Csapón kívül 5.: Sergio Leone: The Good, the Bad and the Ugly / A Jó, a Rossz és a Csúf

2016. március 26. – írta Papp Attila Zsolt

Ötven éve mutatták be a legendás Dollár-trilógia záródarabját, amelyet Tarantino „minden idők legjobban rendezett filmjének” nevezett. Aki egyszer belenézett a szája sarkában szivart rágcsáló Clint Eastwood acélos szemeibe, egy életre megjegyezte, mi az a spagettiwestern.

Csalók versus hazugok, – avagy miért utaztunk 650 kilométert 70 milliméterért

2016. február 10. – írta Jakab-Benke Nándor

Azt talán már minden, filmek iránt érdeklődő ember tudja, hogy Tarantino az új filmjét, az Aljas nyolcast 70 mm-es, ultra széles filmszalagra forgatta, és hogy Amerikában (és Európa jobb helyein) emígy, eredeti formájában, ún. roadshow-vetítéseken is meg lehetett nézni. Azt talán már kevesebben tudják, hogy mitől is jó ez. Mi is csak sejtettük, így hát kipróbáltuk.

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta Csiger Ádám

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Már kevésbé szórakoztat – Quentin Tarantino: The Hateful Eight / Aljas nyolcas

2016. január 11. – írta Soós Tamás

Tarantino filmjét érteni és értékelni könnyű, élvezni már nehezebb.

Túlélőpornó, egy csipetnyi medvés horrorral – Alejandro González Iñárritu: The Revenant / A visszatérő

2016. január 8. – írta Csiger Ádám

Míg Tarantino új filmje egy kamaradarab, a „mexikói Tarantinónak” elkeresztelt Iñárritu az ellenkező irányba tart. Aki nem moziban nézi A visszatérőt, az nem látta.