Maszkkal, pátosszal, Oscar-díjjal: egy hitelesen torz született gyilkos – Patty Jenkins: Monster / A rém

2005. január 15. – írta Gál Andrea

Patty Jenkins első rendezése többszörösen az előítélet-ellenesség bűvös jegyében született: Eileen (Charlize Theron) története az útszéli prostitúciótól brutális gyilkosságokon át a halálos ítéletig tart, miközben a heteroszexualitás és a leszbikusság közti utat is bejárja.

Egzisztencializmus-retró – Christine Jeffs: Sylvia

2004. augusztus 15. – írta Gagyi Ágnes

Christine Jeffs új-zélandi rendezőnő 2003-as filmje Sylvia Plath alakján keresztül próbál valami nagyon alapvető női és emberi dolgot megragadni, sajnos kevés sikerrel.

Piéta, effektekkel – Mel Gibson: The Passion of the Christ / A passió

2004. június 15. – írta Virginás Andrea

Furcsa élénkséggel emlékszem arra a pillanatra, amikor egy gyenge nyomdatechnikájú műsor- és pletykamagazin tudomásomra hozta, hogy egy minden eddigitől eltérő Jézus-történet készül, a történeti hűség kedvéért olyan „bibliai" nyelveken, mint a latin vagy az arámi. Ha emlékezetem nem csal, Mel Gibson és Monica Bellucci neve ott bujkált a produkció háza táján, az utóbbi, a Maléna-élmény hatásának köszönhetően, már akkor is határozottan bírta a támogatásomat. Csöndben készülődő tettestársára más sors várt.

Tangó, ecset, gyöngysor, Frida – Julie Taymor: Frida

2003. június 15. – írta Sándor Anna

Nézzünk magunkba és valljuk be őszintén: bár valóban ő Mexikó egyik legtehetségesebb festőnője, nem sokan ismerték Frida Kahlót azelőtt. Most itt az idő, hogy megjegyezzük a nevét, hiszen Julie Taymor rendezőnő munkája az utóbbi hónapok egyik legjobb filmje.

A díva és a bakelitlemez – Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

2003. április 16. – írta Virginás Andrea

A húzónevek nem mellékesek, amikor moziról van. Nos, a Callas mindörökké esetében több ilyen is akad. Franco Zefirelli neve szinte biztosan felidézi a halványkék színekben árnyalódó Rómeó és Júlia-történetet, a Hamletet játszó Mel Gibsont vagy Othellót, az operafilmet. Callas szerepében Fanny Ardant, a francia dívák titokzatos egyike – amúgy a borvörös intrikus a 8 nő stábjából – látható. Mellette, és véletlenül sem utolsóként Jeremy Irons, ezúttal az 1970-es évek lefojtott légkörű, mindamellett glamúros show-világában.

Férjek és eleségek – Stephen Daldry: The Hours / Az órák

2003. április 16. – írta Csillag Marci

A szépirodalmi ihletéssel kacérkodó hollywoodi produkciók szép kiállítás és sztárok nélkül még a videó-forgalmazást sem érnék meg, nemhogy az Oscar-jelölést. Ezen igényes közönségfilmek a történet jelentésrétegeit a közérthetőség kedvéért az adaptáció egyes lépcsőiként, térben és időben látványosan elkülönítve vezetik fel, hogy az esetleges átfedések és kapcsolatok minél hangsúlyosabbak legyenek. Az órák mintapéldánya ennek a népkonyhai fogásnak, a Billy Elliot rendezője pedig nem két marokra fogja, hanem finoman veszi kezébe a fakanalat, akár egy tollat.

A rekord bája – Martin Scorsese: Aviátor / The Aviator

2003. március 20. – írta Molnár Péter

Howard Hughes, a texasi olajmágnás alakja mai napig többé-kevésbé elevenen él az amerikai közélet emlékezetében. Miután a harmincas-negyvenes években néhány pazar filmprodukcióval kápráztatta el a korabeli filmes társadalmat, repülős társaságot alapít, majd a háború alatt az amerikai kormány számára tervez kémrepülőgépeket.

Csak a csíkjait nézd – Steven Spielberg: Catch Me If You Can / Kapj el, ha tudsz

2003. március 15. – írta Kovács Gellért

A mozgókép szereti a szélhámosokat. Hálás szereplők, nem kívánnak különösebb stilizációt, tetteik a dramaturgok verejtéke nélkül is viszik a sztori fonalát. Ha hősünk elég ügyes, szellemes és még motiváció is akad, a néző szimpátiája garantált. Higgyünk az amerikai álom krónikásainak.

Fej vagy Iris? – Richard Eyre: Iris / Iris – Egy csodálatos női elme

2002. július 15. – írta Horvát Zsolt

Az ember hökken, és rémülten próbál hátrálni, de az újonnan multiplexessé alakított magas ülések nem engedik. Hecc! A vásznon a Titanic második része! Kate Winslet fel és alá szálldos a kék vízben, andalító zenére kerülgeti a kamerát, talán DiCapriót keresi, de a forgatókönyv visszássága folytán csak egy pocakos, angoltanár-pofájú bájférfivel koccan össze az algák és gyermekkori emlékek nedves világában.

Amikor a célokból az eszközök valósulnak meg – Fekete Ibolya: Chico

2002. május 15. – írta Saszet Ágnes

„A háború egyik «színfoltját» adták azok a külföldiek, akik részben zsoldosként, részben önkéntesként tűntek fel a hadszíntereken. A szerbek oldalán oroszok, a muzulmánok oldalán pedig közel- és közép-keleti mudzsahedinek vettek részt viszonylag nagyobb számban a harcokban – 1991-ben a horvátok oldalán Eduardo Flores jóval kisebb csapata volt az egyetlen nemzetközi egység – azonban együttes létszámuk is csak ezres nagyságrendű volt, így a háború menetére sem gyakoroltak nagy befolyást.” (A délszláv háborúk rövid története, 1991-1995. In: Védelmi tanulmányok nr. 11.)