Az öldöklés nagylátószöge – John Carpenter: Halloween, 1978

2026. július 28. – írta Ruprech Dániel

Halloween egy zsigeri élmény – nem nézzük, hanem átéljük“ – írta az USA leghíresebb filmkritikusa, Roger Ebert. Az azonban, hogy John Carpenter harmadik mozifilmje az addig elkészült legsikeresebb függetlenfilmé válik és a kritikusok a Halloweent a Psychóhoz fogják hasonlítgatni, a bemutatója után nem volt rögtön egyértelmű.

Egy nehéz nap délutánja – John Hughes: Ferris Bueller's Day Off / Meglógtam a Ferrarival, 1986

2026. június 27. – írta Berényi Csaba

Ritkán látni a tinédzserkori semmittevés olyan eksztatikus, koncentrált filmnyelvi lepárlását, amilyen John Hughes – ki tudja? valaki? senki? – 1986-os klasszikusa, a Meglógtam a Ferrarival. Hughes definitív közérzetfilmje az ifjúsági kultúra vágyfantáziáinak bőrüléses himnuszaként egy lendülettel fricskázza és csillogó szemű tisztasággal öleli keblére a reagani 80-as évek konzumtársadalmának törtető és hamis szabadságeszményét.

Két férfi a városban – Michael Mann: Heat / Szemtől szemben, 1995

2026. április 4. – írta Kovács Patrik

Vajon a nagyvászon elbír egyszerre két olyan formátumú színészistent, mint Al Pacino és Robert De Niro? A lázban égő mozistákat A Keresztapa második része óta izgatta a kérdés, de a választ csak jóval később, az ezredforduló legtökéletesebb amerikai bűnfilmjéből tudták meg. Harminc évvel ezelőtt mutatkozott be a magyar mozikban Michael Mann überklasszikusa, a Szemtől szemben.

Hitchcock és Kafka találkozása az országúton – Steven Spielberg: Duel / Párbaj, 1971

2026. február 28. – írta Kovács Patrik

Amikor a nemrég elhunyt Tarr Bélát egy interjú során megkérdezték, hogy melyiket tartja Steven Spielberg legjobb filmjének, a rendező hezitálás nélkül a Párbajt említette. Nehéz volna vitatkoznunk a döntésével.

Arccal a sárban – John McTiernan: Predator / A ragadozó, 1987

2025. november 4. – írta Berényi Csaba

A Predator első ránézésre tökéletesen illeszkedik korának leginkább Schwarzenegger és Stallone nevével fémjelzett akciófilmes trendjébe. S valóban, a véresen egyszerű történetvezetés, a cool szörnydizájn, a karizmatikusan gonosz zene és a fetisizált erőszak mind kellett a sikeréhez...

Együtt fogunk valaha élni? – Spike Lee: Do The Right Thing / Szemet szemért, 1989

2025. augusztus 5. – írta Vigh Martin

Spike Lee máig talán legjelentősebbnek tartott munkája azt mutatja be, hogy a feloldatlan ellentétek végül sosem maradnak a felszín alatt. Egy ideig megpróbálhatjuk őket a szőnyeg alá söpörni, de elég egy erősebb szellő, egy hangosabb szó ahhoz, hogy a kártyavár összedőljön.

Legbelül minden férfi Napoleon Wilson akar lenni – John Carpenter: Assault on Precinct 13 / A 13-as rendőrőrs ostroma, 1976

2025. július 18. – írta Kovács Patrik

Csaknem ötven évvel ezelőtt mutatták be a mozik az ostromszituációra építő thrillerek etalonját, John Carpenter legelső – és talán legsikerültebb – kultklasszikusát, mely olyan, akár egy csiszolatlan gyémánt: érdes és durva tapintású, de andalítóan gyönyörű, bármilyen szemszögből is nézzük. 

Rock, legyen a te neved: Jim Morrison – Oliver Stone: The Doors, 1991

2025. április 19. – írta Papp Attila Zsolt

„Ez nem Jim Morrison, ez Oliver Stone bőrnadrágban.” Ray Manzarek billentyűs elhíresült, a rendezőt illetően nem túl hízelgő szavaiban van igazság, a Doors-film mégis azért tud mai napig kiemelkedni a zenészéletrajzok szürke sorából, mert extravagáns túlzásaival együtt egy (ellen)kulturális fenomén esszenciáját ragadja meg.

A balgaság dicsérete – Richard Elfman: Forbidden Zone, 1980

2025. március 29. – írta Jakab-Benke Nándor

Richard Elfman kultuszfilmje nem azért kultuszfilm, mert ízléstelen, és nem is azért, mert rossz ízlésű alkotás – ízlésesnek meg pláne hogy nem ízléses. Azért kultuszfilm, mert ízlésen túli. Transgustibus.

Frankenstein szörnye már a spájzban van – Peter Bogdanovich: Targets / Célpontok, 1968

2025. március 15. – írta Kovács Patrik

Vannak rendezők, akik már első filmjükkel karrierjük csúcsára érkeznek, hogy aztán később pislákoló csillagként hulljanak a porba. Peter Bogdanovich, a Hollywoodi Reneszánsz ikonikus figurája – az „elveszett nemzedék” oszlopos tagja – feltétlenül ilyen alkotó. 1968-as debütfilmje, a Célpontok rangján alul kezelt remekmű, mely egyszerre fest plasztikus képet az ártatlanságát elveszítő Amerikáról, s a modernizálódó hollywoodi horrormítoszról is.