Feleség, szerető, kurva – Vittorio de Sica: Ieri, oggi, domani / Tegnap, ma, holnap, 1963

2019. január 26. – írta Jakab-Benke Nándor

Az 1965 április 4-én tartott 37. Oscar-gálán első pillantásra valami egész furcsa történt: Sophia Loren vetkőzős jelenete elvitte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrocskát az azóta klasszikussá érett A homok asszonya és a Cherbourgi esernyők elől. Pedig csak a papírforma érvényesült.

Megszabadulni a fűzőtől – James Cameron: Titanic, 1997

2018. szeptember 22. – írta Pernecker Dávid

Jack csak látszólag a Titanic főszereplője. A hajó útja Rose személyiségfejlődésének útja, melynek során új emberré válik és kibújik a rázárt társadalmi ketrecből.

Ragyogó dicsőségünk és legmélyebb kudarcaink – Fons Rademakers: De aanslag / Merénylet, 1986

2018. július 21. – írta Ferenczi Szilárd

A Merénylet 30 évvel a díjazás után aktuálisabb, mint egykoron volt, de ez még nem menti meg attól, hogy az Oscar-díjak történetének egyik leggyengébb darabja legyen.

Kézikönyv és tükör – Szabó István: Mephisto (1981)

2018. május 19. – írta Szabó R. Ádám

Sok rosszat el lehet mondani Gustaf Gründgrensről, de az biztos, hogy nem sok színpadi alakítás ihletett sikeres regényt és Oscar-díjas filmet is – ha mégoly áttételesen is. Kora egyik leghíresebb Mephistóját játszotta a náciknak; sógora, Klaus Mann az ő életéből ihletődve írta meg a maga Mephistóját, Szabó István sokrétegű filmjében pedig beteljesedik Mephisto alakjának és alakítójának sorsa: a nézők szeme előtt történik meg metamorfózisa a játszott alakká.

Az ember, aki épp hogy ott volt – Bernardo Bertolucci: The Last Emperor / Az utolsó császár, 1987

2018. április 7. – írta Verpeléti András

Be kell valljam, sosem értettem, hogy a filmtörténet miért tartja Bernardo Bertoluccit öntörvényű alkotóként számon, akinek életműve (az Utolsó tangó Párizsban kivételével) sokkal inkább egy korrekt szakemberé, semmint egy lázadóé. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy az olasz direktor ne lenne nagyszerű alkotó. Sőt, Bertolucci minden tekintetében grandiózus Az utolsó császára kiváló példa arra, hogy harminc év alatt mennyit szegényedett az az élmény, amit ma mozi alatt értünk. Illetve azt is nagyon jól megmutatja, hogy az Amerikai Filmakadémia ízlésében ez idő alatt gyakorlatilag semmilyen fejlődés nem ment végbe.

A szépen csomagolt reality check – 2018-as Oscar-prognózis

2018. február 27. – írta Németh Barnabás

„Jót s jól. Ebben áll a nagy titok.”

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

2017. november 25. – írta Ferenczi Szilárd

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.

Elfújhatná már végre – Victor Fleming: Gone with the Wind / Elfújta a szél, 1939

2017. november 11. – írta Pernecker Dávid

Az Elfújta a szél közel nyolc évtized távlatából nézve az egyetemes filmtörténet egyik legkitartóbb öröklángjával égő morális és ideológiai szeméthegyének tűnik.

A sheriff apja tüzet hoz a fiának – Ethan és Joel Coen: No Country for Old Men / Nem vénnek való vidék, 2007

2017. október 14. – írta Pernecker Dávid

Cormac McCarthy legmegfilmesíthetőbb regényéből a Coen testvérek 10 éve készítettek maradandó, megkerülhetetlen, mesteri és Oscar-díjakkal is elismert filmet, melyet ugyanakkor nem mindenki értett meg annyira, amennyire kellett volna.

Becsületbeli ügy – Teinoszuke Kinugasza: Jigokumon / Gate of Hell / A pokol kapuja, 1954

2017. július 15. – írta Ritter György

A háború utáni japán filmnek szüksége volt a kiugrásokra. Nemcsak művészi értéket, hanem szakmai tudást és tisztelettel vegyes alázatot kellett sugároznia, főleg a „győzedelmes” amerikaiak felé. Ebben az Európára és Közel-Keletre koncentráló eisenhoweri éra (1953-1961) inkább lehetőséget jelentett Japánnak. Nem véletlen, hogy az 1955. március 30-i Oscar-díjkiosztón a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az alázat női tragikumát bemutató jidai-geki (kosztümös film) zsebelhette be.