Udvari-Kardos Tímeával a cannes-i fesztiválpalota egyik teraszán, egy nappal a rövidfilmes díjkiosztó előtt, a vetítés után ültünk le egy gyors beszélgetésre. Egy órával korábban esett be a városba, még nem is reggelizett, épp csak a rövidfilmes versenyblokk vetítésére jutott el: itt mutatkozott be Kenyeres Bálint The Spectacle című mágikus realista kisjátékfilmje, amelynek ő játssza az egyik főszerepét, egy tévés szerkesztőt. Egy kis roma településre megy el stábjával, hogy lencsevégre kapjanak egy nem hétköznapi cigánygyereket.
Milyen érzés itt lenni?
Még nem érkeztem meg szerintem... Fú, nem tudom, nagyon sok minden történik egyszerre, nehéz feldolgozni.
Most láttad először a filmet?
Nem, volt egy stábvetítés múlt hétfőn, amikor megnézhettük.
És most, hogy megnézted a többi kisjátékfilmel együtt is, mit gondolsz róla? Látsz-e kapcsolódási pontot a többi filmmel, milyennek tűnt ez a mezőny?
Nehéz kérdés. Kihívás volt most befogadni ennyi fajta filmet – főleg, hogy ilyen rövidek és tömörek – két és fél óra alatt.
Mi volt a kedvenced ebből a mezőnyből?
Az utolsó, az Arguments in Favour of Love, az meglepett. Én még nem láttam ilyent... Nem az animációra értem, hanem a konceptjére, a humorára gondolok, amit nem tudtam még elhelyezni, de izgalmasnak tartottam. Megörültem a Fille de l'eau-nak is, gyönyörű animáció, ami magába szippantott, és a témája nagyon betalált nálam. Talán az volt a kedvencem. A Vultures az elejétől a végéig fenntartotta a figyelmemet. Az Agapitóban megfogott az, ahogyan egyszerűséggel mer kiemelni és elemelni jeleneteket. És inspiráló a női főszereplő.
Hogyan kerültél be a The Spectacle-be?
Fátyol Hermina által. Ő volt ennek a produkciónak a casting directora, és ő ajánlott be. Elmentem a castingra, és beválogattak. Volt egy impró tavaly, december végén, és aztán januárban hívtak, hogy menjek.
Miért van angol címe, ha magyarul beszéltek benne?
Kérdezd meg Kenyeres Bálintot, ezt nem tudom. [Nevet.]
És egyből tetszett a történet? Egyből megfogott?
Igen, egyébként. Amikor megkérdezik, hogy miről szól a film, akkor el szoktam mesélni elejétől a végéig, hogy mi látható és hallható benne. Nem tudom megfogalmazni elég pontosan azt, amit számomra hordoz, ezért kerülöm, hogy másnak vagy más helyett megfogalmazzam.
Változott valamit a forgatókönyv ahhoz képest, amit először olvastál?
Nem olvastam a casting előtt forgatókönyvet, hanem elmondták, hogy miről szól, és engem az meggyőzött.
Elmentetek forgatni egy létező putriba?
Monoron forgattunk, volt egy próbanap a helyszínen, és utána két forgatási nap.
Egy könyörtelen tévés szerkesztő-riportert alakítasz, aki nem ismeri fel a csodát, vagy felismeri, de nem elég érdekes neki. Hogyan készülhettél fel erre a szerepre?
Szerintem olyan az arcom – ezért is találhatott rám ez a szerep, van benne egy szigorúság. Egyébként a castingra készültem, de ennél nehezebb volt ott lenni a helyszínen, az első próbanapon: arra gondoltam, hogy nincs amiért panaszkodnom...
Elrestellted magad, hogy túl jól élsz?
Azelőtt való nap panaszkodtam valami apróság miatt, és amikor körülnéztem, hogy ott milyen körülmények között élnek emberek, akkor rosszul éreztem magam. Vagy tán féltem is, nehogy azt csináljuk, amit a filmben.
Bandáztatok a roma szereplőkkel?
Igen. Az egyik főszereplő, Jolika mesélt sokat a helyiekről, dumálgattunk velük, kérdezősködtek, babáztunk a gyerekekkel. Jolika mondott pletykákat is – de azokat most nem osztom meg. [Nevet.]
Milyen volt Bálinttal együtt dolgozni, hogyan rendez, hogyan instruál, milyen ember a szetten?
Érezhető volt első perctől, hogy nagyon érzékeny ember, és nekem nagyon tetszett az a világ, amit ő kitalált. A forgatáson voltak szoros helyzetek, az időkeret miatt is, úgyhogy ott néha feszültebb volt a hangulat. Viszont érzékelhető volt a teljes stábon, hogy fontos nekik, hogy ez létrejöhessen, mert szeretik ezt a projektet, és ez csodálatos.
Ilyennek képzelted el a filmet, amikor csináltátok?
Képzeld, hogy igen.
Kolozsváron téged volt alkalma megszeretni a helyi közönségnek a Váróterem Projektben, aztán hirtelen elköltöztél Budapestre. Hogyan történt ez, és főleg: miért?
Először Szegedre költöztem, részben magánéleti okok miatt, másrészt szükségem volt egy váltásra mint ember. Budapesten pedig elkezdtem egy színházi nevelési kurzust egy társulatnál, a Nyitott Körnél, ahol alkalmazott lettem. Közben ingáztam Szegedről Budapestre, meg Szegedről Kolozsvára, majd Budapestről Kolozsvára és Szegedre. Úgyhogy volt pár év a covidig, amíg nagy ingázó voltam.
Otthagynád a színházat a filmért?
Nem. Mit jelent, hogy otthagyni?
Hát hogy azt mondod, hogy akkor te fulltime filmszínésznő, filmsztár vagy, és már nincs időd független társulatokba menni.
Nem, nem! Én szeretnék filmben dolgozni – gondolom sokan így vannak ezzel –, de azt fogalmaztam meg magamnak, hogy nekem nagyon fontos, hogy évente legalább egy független produkcióm legyen. Vagy legalábbis olyan projekt, ahol proaktív alkotóként tudok részt venni.
Dolgoztál nagy nemzetközi sorozatokban is, az ott nem túl proaktív. Mesélsz ezekről? A Halóban láttam a nevedet például.
Fú, hát az nagyon... az ellentéte a független színházi létnek. Ott megérkezik az autó, elvisznek, hozzák neked az ételt, kísérgetnek mindenhova.
Van-e valamilyen filmes példaképed?
Nehezeket kérdezel... Most elsőre Emma Stone jutott eszembe. Nem tudom, hogy van-e példaképem. Szoktam ezen gondolkodni, de sok alkotóra felnézek, meg sok ember inspirál engem a munkája által.
És mit fogsz csinálni Cannes és a vörös szőnyeg után?
Szombaton repülünk vissza, és én vasárnap reggel nyolcra megyek a Haller utcába kávét főzni, úgyhogy ha ott vagytok, akkor jöhettek. Ez a civil munkám, hogy biztosan ki tudjam fizetni a lakbérem. Szerintem ebben van valami vagány. És meg meg kell köszönnöm a munkatársaimnak, hogy el tudtam jönni egyáltalán: ezen a héten helyettesítenek azért, hogy itt lehessek.
