Kritika: Horrorra akadva (Michael Tiddes: Scary Movie) Kritika: Horrorra akadva (Michael Tiddes: Scary Movie)

Viccekre akadva

Michael Tiddes: Scary Movie / Horrorra akadva

ÉRTÉKELD A FILMET!
Horrorra akadva
Michael Tiddes
2026

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 3.5 (4)

3.5
(4)

Szerinted?

0

A Horrorra akadva-széria filmjeitől sosem várt el igazán sokat az ember: alpári humor, popkulturális utalásokkal megspékelt történet – és kábé ennyi. Nem kértünk karakterépítést, jól felépített történetíveket, még látvány is terén is megbocsátóak voltunk, csak egy kis kacagásra vágytunk. Csakhogy a legutóbbi rész óta eltelt pár évtized, az altesti és egyéb prosztó poénok felett is érezhetően eljárt az idő, szóval egyáltalán nem tűnt nyilvánvaló ötletnek épp most feltámasztani a franchise-t.

Azonban a tavaly megjelent Csupasz pisztoly ékes bizonyítéka volt annak, hogy egyrészt még mindig van igénye a közönségnek egy klasszikus, sokat nem akaró, csak felszabadultan viccelődő vígjátékra, másrészt hogy egy ilyen vállakozás még úgy is sikeres lehet, hogy amúgy az a típusú humor, amit a korábbi filmek képviseltek, már korántsem sem számít hiánycikknek. Az instant mémek korában, amikor már a Family Guy, a South Park és a Rick and Morty is bőven elfáradtak, valamint a nézők ingerküszöbe is lényegesen megnőtt – nos, kevesen gondolták volna, hogy egy '80-as-, '90-es évek komédiastílusa előtt adozó, úgynevezett „legacyquel” (vagyis az eredeti részek történetét folytató, de új szereplőket is a régiekhez kapcsoló, reboot-remake hibrid, ami igyekszik a régi nézők kegyeiben is járni, de újakat is bevonzani) bármilyen sikert tudna elérni a mozikban, nem is beszélve a kritikusokról. Ez mégis megtörtént, ugyan bevétel terén nem robbantott kasszát a Csupasz pisztoly, de nem is szerepelt le (százmillió feletti világszintű bevételt generált 42 millió dolláros büdzséjéhez képest), streamingen és a kritika-gyűjtő oldalakon azonban egyaránt pozitív fogadtatásban részesült.

A Scary Movie, vagyis a Horrorra akadva szinte tökéletesen ugyanezt az utat követi: ezúttal is egy szerényebb költségvetésű (legalábbis hollywoodi mércével mérten) legacy sequelt kapunk egy mostanra tetszhalott franchise-hoz, ráadásul a címadása is hasonló módszertant követ: jelzi, hogy ezt nem a sorozat sokadik részeként, hanem egyfajta teljes újraindításként kell értelmezni, ugyanakkor azt is, hogy egyben visszatérés a gyökerekhez. És a Csupasz pisztolyhoz hasonlít abban is, hogy valamilyen érthetetlen oknál fogva ez is működőképest.

Ehhez nagyban hozzájárul, hogy egyes írói és produceri székekbe ismét a Wayans-család tagjai ülhettek, akik korábban a második rész után hagyták ott a franchise-t, miután kreatív különbségek léptek fel a stúdió és közöttük. Emellett színészként visszatér a két ismertebb Wayans-fivér is, a füves idióta perszónára építő Marlon, és a jóképű, kigyúrtabb, de szintén idiótaként viselkedő Shawn. Kevés kivételtől eltekintve sikerült összeszedniük az eredeti csapat legtöbb tagját (talán egyedül Shannon Elizabeth kimaradása feltűnő, de állítólag ő is benne lesz egy esetleges következő részben), ami egyrészt nyilván a nosztalgia-faktort működteti, másrészt viszont ezeknek a színészeknek együtt továbbra is kiváló a kémiájuk.

A „történet” (csak így idézőjelbe téve, mert nagyjából ennyire lehet komolyan venni) ugyanaz, mint a Sikoly óta mindig: amerikai álmos kisváros, valaki(k?) ijesztő maszkba bújva, késsel gyilkolnak embereket, elsősorban azért – mint az általában kiderül –, hogy az első rész final girl-jét előcsalogassák a rejtőzködésből, hogy aztán (valamiért) bosszút álljanak rajta. Ez most sincs másként, csak épp ezúttal már nem Cindyre (Anna Faris), hanem a lányára, Sarára (Olivia Rose Keegan) vadászik Szellempofa, a kisváros pedig, a rendőrséggel az élen, emberéleteket nem kímélve igyekszik megvédeni minden fehér nőt a feltrancsírozástól. Doofy (Dave Sheridan) még mindig kanos és értelmi fogyatékos, Gail Hailstorm (Cheri Oteri) továbbra is prostituálja magát a hírekért, Shorty (Marlon Wayans) továbbra is csak tömény fűfüstben hajlandó létezni (mostanra 27-ikes diákként), Ray (Shawn Wayans) továbbra is nyilvánvalóan meleg és még mindig tagadja. Az egyedüli, aki valamiben változott a második rész óta eltelt 25 évben, az Brenda (Regina Hall), aki mostanra már tini trampli helyett maga is tini tramplikat nevelő anyává cseperedett, de minden más téren változatlan a nagy csapat, még annak ellenére is, hogy úgy az első, mint a második részben minden szereplő meghalt már legalább egyszer, erről a jó szokásukról pedig itt sem mondanak le.

A szereplőink mellett (sőt, talán helyett) a legfontosabb egy Horrorra akadva-filmben a felsorakoztatott utalássereg, a kifigurázott rémfilmes alkotások listája, ez pedig ezúttal meglepően eklektikus. Vannak itt olyan kiszólások, amiket érezhetően évek óta félretettek a Wayans-fívérek a poénbukszájukba (pl. a Tűnj el! ikonikus hipnózis-jelenete), de olyan is, ami csak pár hónapja kerülhetett bele a forgatókönyvbe (a Fegyverek- vagy éppen a Michael-utalások), nyilvánvaló paródiák (a Longlegs kapcsán például látni sem kell az eredetit, hogy az átlagnéző felismerje az utalást) és a kissé meglepő, talán nem mindenki számára ismert hommage-ok (A szert például érezhetően sokan nem látták a vetítésen résztvevők közül, ezért felkészületlenül érte őket az utóbbi évek legjobb testhorrorjának mégoly parodisztikus megidézése is – megnézném az arcokat az eredeti megtekintése közben is). Abban viszont kiváló arányérzékről tesznek bizonyságot a Wayansek és Michael Tiddes rendező, hogy nem zsúfolják velük túl a filmet, a legtöbb poénnak értelme, helye és (bármilyen furcsa is) néha még mondanivalója is van, és a parodisztikus humorizáláson kívül bőven jut hely a veterán szereplőknek is a komédiázásra.

Ennél sokkal többet nem is érdemes mondani a Horrorra akadva 2026-os „örökség-folytatásáról”, mert úgysem igazán lehet (vagy érdemes) elmagyarázni, hogy egy-egy poén miért működik vagy miért nem. Elég az hozzá, hogy aki a múltban kedvelte a Scary Movie-sorozatot, vagy általában a paródiafilm műfaját, az ezúttal is kiválóan fog szórakozni – de valószínűleg azok is, akik úgy akarnak kacagni egy kicsit, hogy tudják: ez a mozi csak a nevetésről szól, semmi mélyebb üzenetet nem kell keresni a poénok és  szereplők mögött, ha nem akarunk. A túlkomolyodott, egyre kevésbé vicces valóságból jól eshet (minden 18 éven felülinek) kiszakadni egy kicsit.

Támogass egy kávé árával!
 
  • Horrorra akadva
  • Horrorra akadva

Horrorra akadva

Színes horror, vígjáték, 96 perc, 2026

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

3.5 (4)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek