Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje, a Veszélyes lehet a fagyi a Nemzeti Filmintézet elsőfilmes rendezőket támogató Inkubátor programjának negyedik szériájában készült el, 2022. november 17-től játsszák a mozik. A női lélek mélységeiről beszélő dráma keletkezéséről, az ikerségről, találkozási pontjaikról kérdeztük a rendező Szilágyi Fannit és a kettős főszerepet alakító Stork Natasát.
Hogyan lépett be az életetekbe ez a filmötlet?
Szilágyi Fanni: A történetet Lányi Zsófi forgatókönyvíróval írtuk, akivel előtte többször dolgoztunk együtt. Közös az érdeklődési körünk meg a humorunk, nagyon élvezem, ahogyan a filmekről gondolkozik. A történetnek igazából mi vagyunk az előzményei Zsófival. Volt egy előző forgatókönyvünk, amire nem nyertünk támogatást. Az mindkettőnknek az első nagyjátékfilmje lett volna. Engem felőrölt, hogy abból nem lesz semmi, sokáig nem tudtam letekeredni arról a történetről. Aztán valahogy mégis sikerült, hála Zsófinak. A témákat, amik éppen foglalkoztattak minket, leírtuk egy üres lapra: az iker-témát, a féltékenységet, a szerelmi háromszöget, a szemszögekben való elkeveredést, azt, hogyan csúsznak el egymástól szoros kapcsolatok, és elkezdtünk karakterekről beszélgetni, hogy milyenek ezek a szereplők. Valahogy így kezdődött.
Stork Natasa: Egy treatmentet olvastam vagy másfél évvel a forgatás előtt. Iszonyúan tetszett a felvetés, és a Csatárnő… [A csatárnő bal lába életveszélyes, 2017 – VK] óta nagyon vágytam arra, hogy ismét dolgozzhassak Fannival. De mivel ekkor még talán el sem kezdődött a castingfolyamat, az óvatos extázis időszakaként emlékszem ezekre a hónapokra. Rengeteg technikai problémát vetett fel, hogy egyetlen színész játssza az ikerpárt, ráadásul röviddel a Felkészülés… [...meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Horvát Lili filmje, 2020 – VK] bemutatója előtt történt mindez, és ez a helyzet további kockázatot hordozott. Szóval sok volt a bizonytalanság. Fannival az első találkozástól nagyon jó munkakémia volt köztünk, ebben teljesen biztos voltam, de csak lassan hittem el, hogy eljátszhatom ezt a szerepet.
Hogyan lett Natasa a főszereplő?
SZF: Volt egy hosszú castingfolyamat, sokat őrlődtem. Ez nagy döntés, hiszen egy olyan szereplőről van szó, aki minden jelenetben benne van. Adél vagy Éva mindig központi szereplő, skizofrén állapotba kerül hónapokra az a színész, aki ezt elvállalja, velem együtt. Magával vitatkozik folyamatosan. Egy rugóra kell járnia az agyadnak azzal, aki elvállal egy ilyen nehéz szerepet. Natasával volt már közös filmünk, szeretünk gondolkozni a karakterein, szuperül egymásra találtunk.
Horvát Lili filmjében Vizy Márta karaktere, illetve most Adél és Éva karaktere nagy romantikus hősnőké. Valahol hasonlítanak. Érdekel, Natasa, hogy mit gondolsz egy esetleges skatulyáról.
SN: Nem egy rossz skatulya, ami azt illeti... bár eléggé különbözőnek látom mindhárom karaktert. Igaz, Adél és a Felkészülés Vizy Mártája is orvos, de ez a foglalkozás, azt hiszem, teljesen más szerepet tölt be mindkét esetben. Míg Márta idegsebészként a szakmai tápláléklánc csúcsán van, foglalkozásával már-már mesei hátteret teremtve a szerelembeesés problematikájának, addig Adél esetében az, hogy röntgenképeket analizál egy félsötét szobában, pont hogy inkább Éva kacsalábon forgó életének az ellenpontjaként valamiféle hétköznapiságot jelenít meg.
Egy hatás alatt álló nő – Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
„De hülyék a nők! Még az okosak is” – jelenti ki egy budapesti kórház orvosprofesszora Horvát Lili legújabb nagyjátékfilmjében, melynek akár a tételmondata is lehetne ez a megállapítás; ám az író-rendező azért ennél sokkal megértőbben viszonyul hősnőjéhez, aki Amerikában ünnepelt idegsebész létére egy reménytelennek tűnő szerelem miatt költözik vissza szülőhazájába.
Mi érdekel az iker-jelenségben titeket? Végeztetek kutatásokat valódi ikerkapcsolatokról?
SZF: Nekem az egypetéjű ikerség egy olyan varázslatot jelent, amiről soha nem fogom megtudni, hogy valójában milyen. Mindig is foglalkoztatott. Az a lehető legszorosabb összetartozás, amikor valakik egyek voltak az anyaméhben. Foglalkoztatott az a helyzet, amikor ez az állapot nem működik, mert az ikertestvéreket elsodorja egymástól az élet. Ebből a tragikus pontból indultunk ki, szerettük volna, hogy az ikrek mégis lépéseket tegyenek egymás felé. A testvérem (nem ikertestvérem) a film operatőre, Szilágyi Gábor. Vele nagyon szoros a viszonyunk. Mi a másik véglet vagyunk, az összefonódóan kapcsolódó testvérek. Persze, beszélgettünk ikrekkel, és olyanokkal, akiknek szoros kapcsolata van ikrekkel. Mindenféle kimenetelre van példa, amit iszonyúan megrázónak és érdekesnek találtam. Van, hogy a szoros iker-kapcsolatok elcsúsznak egymás mellől, van, hogy szakítanak egymással. Sokkal tragikusabb helyzetek is adódnak, mint amit mi megmutattunk a filmben. Adél és Éva beszélnek egymással, beszámolnak a napjukról egymásnak, attól függetlenül, hogy ez mennyire terhes számukra. Van egy kényszeres mozgatórugója a kapcsolatuknak, mintha muszáj lenne fenntartani.
SN: Az ikerség mágikus kapcsolat két ember között. Mégis, az olvasópróbán az volt az első kérdésem, hogy el lehet-e úgy is képzelni ezt a történetet, hogy egy emberen belül zajlik le, és az önelfogadás, az önmagunknak való megbocsátás felé halad. Furcsa módon első lépésként meg kellett keresnem, hogy miről szól ez a történet azok számára − így számomra is –, akiknek nincs ikertestvére. Mikor ez elkezdett összeállni a fejemben, utána tudtam csak belevetni magam az ikres dokumentumfilmek és játékfimek világába, amik közül aztán Enyedi Ildikó Az én XX. századom c. filmje lett számomra a legerősebb, legizgatóbb referencia.
SZF: Ildikó filmje egy csodálatos előkép volt. Érdekes, hogy nem az ikerség ténye miatt beszélgettünk annyit erról a filmről Lányi Zsófival, hanem a hangulatok, érzések miatt, amit generált bennünk.
Fanni úgy fogalmazott, hogy ez egy skizofrén helyzet, de ez akár felszabadító is lehet…
SN: Maga a színészet egy skizofrén helyzet. Van, hogy estéről estére más karaktereket játszunk. De több olyan tényező van, ami segít ezt feloldani. Például rengeteg a technikai dolog, amire egy színésznek oda kell figyelni, be kell gyakorolni, és kész. Hihetetlen, hogy a praktikum mentálisan mennyit segít.
De színészként megnyugtató az a tudat is, hogy mennyi karakter lakik egy személyiségen belül bárkiben, és hogy ez normális. Pedig ha szétszálaznánk, biztos nem hívnánk el mindegyiket ugyanabba a buliba. Más-más helyzet, más dolgokat, karaktereket hoz ki belőlünk. Szeretek úgy gondolni a szerepeimre, hogy az „ő helyzetében” ugyan, de „én vagyok az”.
Milyen technikai kihívást jelentett a film megvalósításában, hogy Natasa játssza Adél és Éva szerepét is?
SZF: Az a technikai nehezítés, hogy ha egy ember játssza a két iker főszereplőt, akkor erre már forgatókönyv-szinten kell gondolni. Nem találkozhatnak annyiszor, mint amennyiszer csak szeretnénk. Drága egy forgatási nap és az időt megkétszerezi, hogy mindent kétszer kell felvenni. Leállás, átöltözés: technikailag minden bonyolultabb. Natasának volt egy dublőre, Csikász Ági, aki nélkül nem jöhetett volna létre a film, miatta érezhettem, hogy megszületik a jelenet, már a forgatáson.
SN: A próbákon kialakult egy közös nevező Fannival a karaktereket illetően, és mire elkezdtünk forgatni, színészi szempontból már be voltak járatva. Ráadásul nagyon sok technikai segítséget kaptam több irányból. Gondolok itt Csikász Ágira, a dublőrre, vagyis az őrangyalomra azokon a napokon, Vozák Tímeára, aki sminkelt, és bravúrosan kerülte el a közhelyes megoldásokat a karakterek elkülönítésekor, de ugyanez igaz a jelmezért felelős Csomor Katerinára és Pócsik Lujzára, vagy a fodrászra, Cinquemani Alessára. Nekik nagyon nagy részük van abban, hogy ez lett a végeredmény.
A film az Inkubátor program negyedik szériájában nyert támogatást. Több mint három év telt el a bemutatóig, kevés pénzből készült nagyjátékfilmhez viszonyítva. Voltak-e nehézségek?
SZF: Nem készült extrém hosszan. Persze a covid is beleszólt: amikor kijárási tilalom volt, amikor minden megváltozott, bezárkóztak az emberek, akkor kezdtük el forgatni. Döcögősebb volt minden, nem lehetett egy megbeszélést csak úgy szervezni, csak hetekkel később és akkor is zoomon…
SN: Baromi gyorsan kellett dolgozni, sok jelenetet vettünk föl minden nap, de pozitív hozadéka is volt annak, hogy kevés pénzből forgattunk. Valamiféle szerelemmunka volt mindenkinek ez a film. Azt lehetett érezni, hogy a stáb hisz ebben a történetben és Fanniban, és ez alkotóilag egy áldott állapot.
Fanni, operatőr szakon végezted a BA-t, rendező szakon az MA-t. El tudtad választani a rendezői szerepet az operatőritől a film készítése során?
SZF: A képi világ kialakításának megbeszélésein részt vettem. Pont annyira képzeltem el a vizuális világot, mint amennyire ez még belefér a rendező feladatkörébe. Persze a testvérével az ember picit beljebb tud mászni a dolgokba, lehet, hogy nekünk belsőségesebb beszélgetéseink voltak, mint egy hagyományos rendező-operatőr viszonyban, de ő volt a képek felelőse. Tasnádi Zsófi látványtervezővel is egy rugóra jár az agyunk. Nagyon szeretek vele koncepcióról, stílusról, tárgyakról gondolkozni.
Rendezőnek vagy operatőrnek tartod magad inkább?
SZF: Amióta elkezdtem rendezni, fogyatkoznak az operatőri munkáim, eltávolodtam tőle. Hiányzik, szerettem csinálni. Nem tudom, hogy megtaláltam-e a helyem vagy inkább elvesztem – valahol a kettő között. A rendezés jobban felkavar, többet foglalkoztat, azt hiszem, most jobban jellemez.
Natasa, Nálad a film és a színház kettősségével lehetne hozni egy ilyen ellentétpárt.
SN: A színészet sport. Edzésben kell tartanod magad. Ugyanakkor nagyon fontos számomra a történet, és hogy mit akarunk mondani vele, a karakter, akit játszom, és a rendezővel való kapcsolat. Ezek határozzák meg a szakmai döntéseimet. A színházi és a filmes munka jellegénél fogva másfajta technikai kihívást jelent, más dolgokon lehet elvérezni, de ezek a különbségek igazából többnyire inspirálóak egy színésznek. Külföldi szakmai közegben mindig érdekességnek számít, méltatóan tekintenek rám, mikor kiderül, hogy színházban is, és filmben is játszom. Amerikában, Nyugat-Európában mindkét terepen dolgozni többnyire kiváltságnak számít. Itthon bevett dolog, mert kicsi a piac, tehát nem az én döntésem, de előnyként élem meg.
Összeköt és elválaszt – Szilágyi Fanni: Veszélyes lehet a fagyi
Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje közel sem csak Stork Natasa bravúros alakítása miatt sikerült remekül. A Veszélyes lehet a fagyi átgondolt motívumhálóval és a remek nézőpontokkal kúszik a bőrünk alá.
Elégedettek vagytok a filmmel?
SZF: Elégedett vagyok, ilyennek képzeltem. Nyilván, ha most újrakezdenénk, egy teljesen más film születne. Az akkori érzéseinket tartalmazza. Függetlenül attól, hogy nagyon kevés pénzből forgott és őrült ötleteink voltak, azokat megvalósítottuk, és nem kellett mégsem annyi kompromisszum. Nem érzem azt, hogy iszonyú áldozatokat kellett volna hoznom. Ehhez persze szükségem volt arra, hogy a stáb ennyire odaadóan akarja ezt velem együtt. Ilyen kevés pénzből tényleg csak a barátaiddal tudsz filmet csinálni. Nekem ez a stáb tényleg ilyen közeli. A filmért pedig aggódom... mintha egy személy lenne, nagyon szeretem és figyelem, hogy mi történik vele.
SN: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már teljes rálátásom van, de van bennem valami zsigeri bizalom az alkotók felé, hogy a legjobb emberek, ott és akkor, azok között a körülmények között a legjobb döntéseket hozták meg. Ráadásul az első visszajelzések meglehetősen pozitívak.
