Lichter kötete egy laikusok számára is befogadható belépő a kísérleti filmek világába, amely úgy nyújt átfogó képet a műfaj történeti és kortárs kultúrájáról, hogy közben végig megőrzi egy közvetlen, esszéisztikus gondolatfolyam frissességét.
A kísérleti film a mozgóképkultúra mostohagyermeke, a szélesebb közönség számára gyakran egy megfoghatatlan, túlságosan absztrakt műnemként létezik. Ahhoz azonban, hogy közelebb kerüljünk ehhez a formanyelvhez, nehezen találhatnánk jobb kalauzt olyan valakinél, aki maga is ebben a közegben él és alkot. Lichter Péter ugyanis nem csupán teoretikus, hanem a hazai kísérleti filmes színtér egyik legaktívabb, legismertebb alkotója is. Found-footage (talált nyersanyagból dolgozó) filmjeivel és avantgárd munkáival maga is azt a nyelvet beszéli, amelyet könyveiben elemez. Kritikus-esszéista, író és gyakorló filmes énje tökéletesen erősíti egymást: a kísérleti filmről a nyersanyaggal való fizikai és szellemi küzdelem tapasztalatával a háta mögött ír. Legújabb, a Prae Kiadó gondozásában megjelent esszé- és tanulmánykötete (Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek?, 2025) a kísérleti filmek iránti zsigeri ellenszenvből fakadó frusztrációból épít fel egy lenyűgözően organikus, önreflexív és szórakoztató védőbeszédet az avantgárd filmezés mellett.
Kevés hálátlanabb feladat van annál, mint a kísérleti filmekről olvasmányosan írni, úgy, hogy az ne torkolljon száraz, akadémiai tankönyvízű eszmefuttatásba. Lichter könyvének legfőbb erénye éppen az, hogy könnyedséggel kerüli el ezt a csapdát. A kötet egy tökéletes entry point, egy laikusok számára is befogadható belépő a kísérleti filmek világába, amely úgy nyújt átfogó képet a műfaj történeti és kortárs kultúrájáról, hogy közben végig megőrzi egy közvetlen, esszéisztikus gondolatfolyam frissességét. Ez a bizonyos „flow” a szöveg egyik legnagyobb erőssége. Olvasni kifejezetten jó élmény, mert a gondolatok organikusan követik egymást. Ebből a hömpölygésből fakad azonban a kötet egyik legizgalmasabb és olykor zavarba ejtő sajátossága is: Lichter sokszor ugyanabban a gondolatmenetben mond ellent önmagának. Kijelentéseket tesz, amelyeket nem feltétlenül támaszt alá azonnal, egyszerűen csak azért, mert nem akar elhallgatni egyetlen felmerülő asszociációt sem. Szerencsére ezeket az ellentmondásokat nem próbálja meg a szőnyeg alá söpörni; rendkívül öntudatosan kezeli őket. (Gondoljunk például arra, amikor egy érvelés során látszólag teljesen elveti a narratíva szükségességét az avantgárdban, majd néhány oldallal később, egy új asszociációs hullámon lovagolva már arról elmélkedik, hogy a narratíva hiánya vagy tudatos roncsolása maga is egyfajta sajátos történetmesélést hoz létre.) Bár ez az olvasás során pillanatnyi zavart okozhat, és az álláspont olykor homályosnak tűnik, a rengeteg ironikus és önironikus kiszólás végül mégis legitimálja a káoszt. Ez a bizonytalanság valójában remekül áll a szövegnek, formájában modellezi a kísérleti filmek mindenkori bizonytalan, marginalizált helyzetét.
A kötet szerkezete logikusan vezeti be az olvasót ebbe a sűrű közegbe. A könyv címét is adó bevezető fejezet egy nagyon szellemes és magával ragadó, bár kissé kaotikus áttekintés. Ezt követik a tágabb kontextust megteremtő írások a kortárs kísérleti film intézményrendszeréről és mediális hibriditásáról. Különösen izgalmas a Filmek az el nem képzelhető jövőből: Néhány példa a kortárs kísérleti film futurista és poszt-apokaliptikus érzékenységéhez című fejezet. Bár a szerző itt is nagyokat ugrik a felhozott példák között, tűpontosan tapint rá az avantgárd filmek esszenciájára: arra a képességre, hogy a hagyományos történetmesélésen felülkerekedve képesek szavakkal nehezen leírható érzelmeket és zsigeri félelmeket megfogalmazni. Vagy ahogy Lichter az irodalommal való összevetés során briliánsan összefoglalja: a kísérleti film „a nyelvet diszfunkcionálisan alkalmazva próbálja megragadni a szavakkal megragadhatatlant”.
A kötet második fele lazábban kapcsolódó esszék és elemzések sorát kínálja alkotókról és művekről. Itt találkozhatunk többek között David Lynch avantgárd szenzibilitásával (gondoljunk csak a Radírfejre vagy korai, szürreális rövidfilmjeire), vagy éppen Harmony Korine karibi dadaizmusával (amit a Téli szünet / Trash Humpers, vagy a Tengerparti bumburnyák / The Beach Bum képvisel). Ez a szakasz zseniálisan működik egyfajta haladó filmajánlóként. A könyv ezen a ponton kezdi el igazán „szocializálni” az új nézőt: ha a befogadó megnézi az ajánlott művet és elakad annak értelmezésében, a szöveghez visszatérve azonnal mankót kap a látottakhoz.
Ennek a szakasznak és egyben az egész kötetnek a valódi szintézise a Steven Soderbergh megújulásával foglalkozó zárófejezet. Ez az írás jóval több egy szimpla esettanulmánynál: tökéletes lezárásként funkcionál. Lichter itt szinte tapintható izgalommal fordul a rendező munkássága felé, lelkesedése pedig ragadós, szinte kreatív alkotásra ösztönzi az olvasót. Ebben a szövegben a filmnyelvi kísérletezés gyönyörű párhuzamba kerül magával a felszabadult alkotói folyamattal. A szerző a kísérleti filmre egyfajta terápiaként tekint, ami messze nem csupán az alkotó önterápiája, amely képes kihúzni a rendezőt a merev stúdiórendszer okozta mélypontról és feloldja a művészi szorongást, hanem egyben a néző számára is egy megtisztító, kognitív terápia, ami kimozdítja a befogadót a passzív filmnézés rutinjából. Lichter rajongása és a műnem iránti mély elköteleződése itt körvonalazódik a legélesebben, amit zseniálisan projektál rá Soderbergh pályaképére (különösen az olyan formai lázadásaira utalva, mint a Schizopolis, vagy a később okostelefonnal forgatott Tébolyult / Unsane).
Egyetlen komoly hiányérzete maradhat csupán az olvasónak. Egy olyan médium esetében, amelynek a vizualitás a legtisztább, primer nyelve, fájóan hiányoznak a könyvből az illusztrációk és a filmképek. Ezeknek hiányában a könyv a nézőt tovább ösztönzi a filmek felkutatására, vagy a részletes leírások által arra kötelezi, hogy saját maga képzelje el a filmképeket.
Lichter Péter kötete mindent összevetve hiánypótló alkotás. Nemcsak egy frusztrált, ám annál lelkesebb szerelmi vallomás a kísérleti filmhez, hanem egy kiválóan használható iránytű is, amely iróniájával és organikusan áramló gondolataival képes berántani a gyanakvó nézőt is az elbeszélhetetlen történetek világába.
Lichter Péter: Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek? Prae Kiadó, Budapest, 2025.
