Kritika | Dobray György: Kövek; Bakony Alexa: Tobi színei Kritika | Dobray György: Kövek; Bakony Alexa: Tobi színei

Ugyanazok a hibák

Dobray György: Kövek; Bakony Alexa: Tobi színei

A Cirko két friss dokumentumfilmje rámutat arra, hogy nem sok minden változott az elmúlt 80 évben, legalábbis ami a társadalom viselkedését illeti. Ugyanazok a berögződések, az ismeretlentől való félelem, az egyszerű megoldások iránti igény uralja az emberi gondolkodást, ami annak idején a holokausztot is okozta. A Kövek és a Tobi színei épp ezért alkot tökéletes párost, mert mindkét film arra hívja fel a figyelmet, hogy mitől kell még ma is óvakodnunk.

Dobray György Kövek című filmje Günter Demnig munkásságát helyezi a középpontba. Demnig botlatókövekkel igyekszik felhívni a figyelmet a holokauszt áldozataira. Dobray rendezésében elhangzik, hogy már önmagában ez a művelet is egy fontos problémára hívja fel a figyelmet: a városok többsége minden bizonnyal elutasítana egy közös emlékművet, a lakók pedig tiltakoznának a falra helyezett táblák ellen. Demnig figurája idilli alakként jelenik meg, mindent közössége szolgálatára tett fel, maga egyszerűségével viszont többet tett a zsidó emlékezetért, mint a legtöbb hasonló célt kitűző szervezet. Dobray filmje remekül kerüli el a hatásvadászat csapdáját, nincsenek „túlhúzott” szekvenciák, az emlékező családtagok képei valóban megrázóak.

Kép a Kövek című magyar dokumentumfilmből

Egy másik szálon eközben látjuk, ahogy fiatalok takarítanak zsidó sírokat Európa temetőiben. A program egy tábor keretében valósul meg, a szervezők célja pedig, hogy a világ különböző tájairól érkező fiatalok értsék meg a múlt fontosságát. A sírok megtisztása szimbolikus; azzal, hogy a nevek újra láthatóvá vállnak, megszűnik az áldozatok arctalansága, innentől fogva valós emberek valós drámája tárul elénk. A tinédzserek megjelenése emellett biztosít némi könnyedséget is a filmnek: beszélgetéseik, egymáshoz fűződő viszonyuk hirdeti, hogy van remény, hogy talán ez a generáció más lesz, mint a korábbiak.

Kép a Kövek című magyar dokumentumfilmből

A Tobi színeit látva azonban némileg ismét erősödik a szkepszis. Mert, ahogy a bevezetőben is említettük, mintha nem igazán változott volna semmi, a társadalom ugyanúgy nem tud mit kezdeni azokkal, akik kicsit is kívül esnek az általa önkényesen konstruált normalitásfogalmon. A Tobi színei ritkán látható filmes bravúr, az elsőfilmes Bakony Alexa olyan arányérzékről és biztos kézről tesz tanúbizonyságot, mely miatt mindenképpen figyelnünk kell majd rá a következő években. A Tobi ugyanis egy pillanatra sem válik kurzusfilmmé, ez pedig abban a politikai környezetben, amelyben készült, óriási eredmény. Amikor Bakony azt mondta a film díszbemutatóján, hogy ő egy család történetét akarta végigkövetni, egyáltalán nem ferdített, számára tényleg ez volt a legfontosabb. A politikai szál minimálisan jelenik meg csupán a filmben, látunk néhány jelenetet a Pride-ról, de a cél itt valóban Tobi és családja életének bemutatása. Mely bizony regényszerű, a követéses dokumentumfilm műfajából adódóan minden bizonnyal a filmesek is csak időközben döbbentek rá, micsoda aranybányára bukkantak.

Kép a Tobi színei című magyar dokumentumfilmből

A film ugyanis az előbb említettek mellett is képes általános érvényű üzenetet megfogalmazni, épp azért, mert remek karaktereket mozgat. Tobi öntörvényűsége, mélysége, lázadása remekül átélhető, a film igazi hősei azonban a szülők. Az apuka a háttérben biztosítja a stabilitást, sőt, alkalmanként még szellemes megjegyzései is vannak, a legizgalmasabb azonban az anyuka, Éva nézőpontja, ő az, aki a teljes érzelmi skálán végigmegy: dühös, tagad, elfogad, megkérdőjelez, szeretete azonban egy pillanatra sem válik bizonytalanná. A szülőkkel ezen felül azt is remekül mutatja be a rendező, hogy alapvetően nem kell káros gondolkodásmóddal rendelkeznünk ahhoz, hogy előítéletesek legyünk, néhány sztereotípia, kategória ugyanis annyira mélyen van beleivódva a gondolkodásunkba, hogy a legnagyobb jóindulat mellett sem tudjuk magunkat ettől függetleníteni. Tobi a film egy pontján bejelenti, hogy sem fiúnak, sem lánynak nem tudja nevezni magát, nem kategorizálható be bináris módon. Éva pedig erre teljesen természetesen válaszolja, hogy az ő agya csak ezekben a kategóriákban tud gondolkodni, hiszen ebben élte le egész életét. Bár közhelyesnek hangzik, s talán az is, de a Tobi színeit nézve tényleg az lehet az érzésünk, hogy a szeretet lehet a megoldás mindenre, az ugyanis a szülők részéről mindvégig jelen van. „Kell ezt nekem értenem? Nem, csak el kell fogadnom”, mondja Tobi apukája a film egy pontján, ez pedig az egész alkotás jelmondata is lehetne.

Kép a Tobi színei című magyar dokumentumfilmből

Bakony Alexa, illetve operatőre, Táborosi András remekül találta meg a film témájához tökéletesen passzoló vizualitást. A gyakori közelik, a finom rezdülések érzékeltetése, vagy az a jelenetsor, amikor Tobi képeit egymás után látva ismerjük meg az ő „színeit”, mind-mind kreatív és jól alkalmazott megoldások. A film egyetlen apró hibájaként talán az róható fel, hogy Tobi nézőpontja idővel háttérbe szorul, ettől függetlenül azonban a Tobi színei vitán felül az utóbbi évek egyik legjobb és legfontosabb magyar dokumentumfilmje.

Kép a Tobi színei című magyar dokumentumfilmből

Két film is eredményesen hívja tehát fel a figyelmet arra, hogy hova vezet a leegyszerűsítő gondolkodásmód, és hogy milyen tragédiákat idézhet elő, ha újból elkövetjük a múltbéli hibákat. Épp ezért érdemes mindkét alkotás a figyelmünkre.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Tobi színei

    Színes dokumentumfilm, 81 perc, 2021

    Rendező: Bakony Alexa

  • Kövek

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2020

    Rendező: Dobray György

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat