A török származású, németországi İlker Çatak egy liberális értelmiségi család politikai meghurcolásán keresztül ragadja meg az ország félelmetes ütemű sodródását a szélsőjobboldali elnyomás felé.
Az Oscar-jelölésig jutó A tanári szoba után İlker Çatak a szülőföldjére látogat – még ha csak fiktíven van is rá lehetősége. Az Arany Medve díjas Sárga levelek hiába helyspecifikus, nyomasztóan univerzálissá válik. A jómódú értelmiségi házaspár, Derya (Özgü Namal) és Aziz (Tansu Biçer) előszeretettel fejezik ki progresszív nézeteiket a közösen színpadra állított, politikailag hangsúlyos avantgárd előadásaikban – a férfi drámaíróként, a nő színésznőként dolgozik. Legújabb darabjuk bemutatóestje a közönségsiker ellenére keserűen végződik, amikor Derya visszautasítja, hogy közös képen pózoljon a protokollból megjelenő kormányzati képviselővel. A kisebb incidens láncreakciót indít el: a páros hamarosan munka nélkül találja magát, és az egyre autoriterebb török rendőrségi apparátus fokozott megfigyelése alá kerül. Çatak Ankara és Isztambul városait Berlinnel és Hamburggal felcserélve szédíti meg nézőjét, közvetlenül reflektálva a Törökországban tapasztalható nehézségekre, ahol a szélsőjobboldali populizmus tetszése szerint hallgattatja el az ellenvéleményeket.
Bár az első pillanattól egyértelmű, hogy egyik szereplő sem hajlandó feladni elveit a szakmai és egzisztenciális érvényrejutás érdekében, miután át kell költözniük Aziz édesanyjának szűkös lakásába és újra fel kell építeniük életüket, lassan kiderül, hogy a család tagjai másképp értelmezik az ellenállás fogalmát. Çatak elsősorban nem egy rendszert kritizál, hanem azt követi végig, hogy a véleménykorlátozás mechanizmusai hogyan deformálják a kapcsolatokat és személyiséget. Mert ha nem figyelünk eléggé oda, az utcákat beterítő palesztin, ukrán vagy szivárványos zászlók alatt könnyedén felszámolódik az individuum. A materiális javak előállítását pedig ideológiai meggyőződéstől függetlenül a túlélés alapfeltételévé tettük. Így amikor ez kihívássá válik, meg kell határozni a fontossági sorrendet. Derya és Aziz konfliktusainak forrása, hogy máshol és máshol húzzák meg a határt, ameddig az aktivizmus mellett még felelőségteljes szülők vagy művészek képesek maradni.
Mindez egy olyan világban, ahol a politika a velejéig áthat mindent. Az általános iskola diákjai aláírást gyűjtenek a kantin minősége elleni demokratikus bojkotthoz, és a családi összejövetelen az is politikai vitába fajul, hogy ki álljon fel az asztal mellől behozni a desszertet. De hiába hat abszurdnak ez a megfertőzöttség, azt is érezzük, hogy a politikai kimaradás vagy apátia még végzetesebb lehet. Çatak felszínre hozza a mai Törökország valamennyi összetett dinamikáját: az iszlámot, a konzervativizmust és a patriarchális macsóságot a szekularizmussal, a haladással, a feminizmussal szemben. A vitát persze nem törekszik megoldani – az meghaladja az egyént, aki csupán áldozata az apparátusnak. A szabályok jóval előttünk fel lettek állítva, ezt pedig a szereplők is megérzik, amikor tizenkét éves tinédzser lányuk lázadása ellen ugyanolyan autoriter elnyomással kénytelenek fellépni, mint ami őket is korlátozza.
Ezek az élmények pedig nem csak Çatak szülőföldjére jellemzőek. A forgatási helyszínek kiválasztása túlmutat egy egyszerű gyártási problémán. A török nyelvű történet hátterében felvillanó német reklámszövegek és képernyőkről beszűrődő hírek egyértelművé teszik, hogy a film nem készülhetett volna el a szólásszabadságot korlátozó Törökországban. A dublőrökként beugró német városok ugyanakkor át is emelik a helyspecifikus cselekményt egy másik kontextusba – nem nehéz így a történetbe a németországi politikai tendenciákat is belelátni. És mivel az ultranacionalista pártok megerősödése világszinten jellemző, a filmben ábrázolt politikai elnyomás a hatalom univerzális élményévé változik.
İlker Çatak nem egy lehetséges megoldást keres a patthelyzetre, nem a mindenkori „helyes” utat kínálja fel: van annyira szofisztikált, hogy a művészet feladatát a kérdések feltevésében és nem a válaszok keresésében fedezi fel. Nem is lehetne érvényes válaszokat találni egy politikailag, gazdaságilag és földrajzilag ennyire bizonytalan világhelyzetben. Buzdítás helyett pontos helyzetjelentést kínál, ami rémisztően aktuális lehet megannyi néző számára. A szabad véleménynyilvánítás korlátozása rengeteg alakot ölthet: van, ahol arcfelismerő rendszerek, Pegasus szoftverek, illegális kampányból pénzelt TikTok-trendek – és van, ahol sárga borítékok formájában gyakorolják.
