A 37. Magyar Filmszemlén többek között a magyar animációtörténet két jeles alakját is díjazták. Jankovics Marcell és Ternovszky Béla mellett kétségtelen, hogy Dargay Attila és Nepp József a magyar animáció aranykorszakának nevezett nyolcvanas évek legismertebb és legjobb szakemberei. Ők ketten rendező-forgatókönyvírói minőségben részesei voltak a legismertebb egészestés rajzfilmek elkészültének, s nekik köszönhető számos rajzfilmsorozat megszületése is. A magyar film szemléjén Dargay Attila életműdíjban részesült, Nepp József pedig a Magyar Mozgókép Mesterei megtisztelő kitüntetést kapta.
A hatvanas évek
A második világháború utáni animációs filmgyártásunk Macskássy Gyula ténykedése mellett lassan, de biztosan jutott el a reklámrajzfilmektől (a Magyar méz és társai) az első magyar rajzfilmig, az 1951-es A kiskakas gyémánt félkrajcárjáig, melyet Macskássy rendezett, s fázisrajzolóként részt vett benne az akkor 24 éves Dargay Attila is. Dargay 1959-ben rendezett először (Ne hagyd magad, emberke!), majd Nepp József 1963-ban Holnaptól kezdve című munkájában megszületett Gusztáv karaktere, mely ötletből Nepp, Dargay és Macskássy indította útjára a sikeres Gusztáv-filmeket, s lehetőséget biztosított új fiatalok munkába kapcsolódására is. Tehették, hiszen a hatvanas évek elején beköszönő boom új lehetőségeket teremtett a nemzeti animációban: iskolai képzés indult, nőtt a szakma létszáma, a külföldi bérmunkák pénzt, munkát, fejlődési lehetőséget kínáltak, az első sorozatok sikere pedig utat mutatott a szakma számára. A Gusztáv-sorozat első szériájának 13 filmjét elsősorban Macskássy Gyula, Nepp József és Dargay Attila készítette, de az újak közül lehetőséget kapott Jankovics Marcell és Temesi Miklós is.
A forgatókönyvet legtöbbször a Nepp–Dargay–Jankovics trió írta, s ők figyeltek arra, hogy az egyes részeknek egységes hangvétele legyen. Gusztáv egyszerű technikával készült, s mivel a filmekben beszéd nem hangzott el, a mondanivaló pedig mindig elég általános érvényű volt, ezért szó szerint határtalan lehetőségek szunnyadtak benne. Az esetlen, szürkeruhás és kalapos átlagember átlagos problémákkal kerül szembe, melyekkel nap mint nap találkozik a néző, vele is hasonlók esnek meg, így könnyen lehet azonosulni a karakterrel és a történetekkel is. A minimalista rajz nem csökkenti az élvezeti értéket, hiszen a pörgős, csattanóval végződő filmek olyannyira ironikusak, hogy a grafikai ábrázolás minderre még rá is tesz egy lapáttal. A Gusztáv óriási siker lett, melyet már elkészülte után húsz országban sikerült értékesíteni, s mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták a meséket.
A felfutás évei
A Gusztáv ugyan robbantott, az igazi kiugrási lehetőség azonban a hatvanas évekbeli sikerek ellenére is az első egészestés film elkészülte után jött el. Ezt az évtizedet a felfutás éveinek is nevezhetjük a magyar animációban, hiszen az első egészestés film elkészültekor a honi animációsfilm műhelye már bőven több volt annál a sufni-munkánál, melyre A kiskakas gyémánt félkrajcárja és Két bors ökröcske idején kényszerült a szakma. Megjelent a tévé is, mint állandó megrendelő és felvevőpiac, mely a sorozatgyártás széleskörű elterjedését tette lehetővé. Emellett francia, amerikai bérmunkák készültek Magyarországon, Dargay Attila például a La Fontaine-mesék készítése felett is bábáskodott, később pedig a Hugó, a víziló és Az idő urai egészestés film is külföldi megbízásra, illetve közreműködésben készül Magyarországon (az itthon megszokott stílustól talán éppen emiatt alaposan el is tér a két rajzfilm). Már a hatvanas évek végétől téma volt egy egészestés magyar animációs film elkészítése, ám a hetvenes évek elejéig ennek hol technikai, hol anyagi akadályai voltak. Az egyik nem elhanyagolható kérdés az volt, hogy ki legyen az első film rendezője, s mely ötlet kerüljön feldolgozásra. Szóba került az addigra már nemzetközileg is nagysikerű Gusztáv-sorozat egészesét változatának elkészítése, amelyhez két forgatókönyv is készült. Azt azonban az alkotók is belátták, hogy a Gusztáv esetében a legnagyobb problémát a játékidő jelentette, hiszen a rövid csattanóval záruló történetekre kiválóan alkalmas a karakter, ám egészestés történetet nem könnyű feladat írni rá, illetve hozzá. Nem véletlen, hogy az egyik variáció szerint az addig elkészült 68 epizódból összeállított, és az egyes epizódokat összekötő részekkel ellátott válogatás lett volna a nagyfilm. A másik Gusztáv-film egy új történet lett volna, mely Gusztáv bárkája néven futott, s mintegy a filmgyártás fejlődéstörténete paródiájának szánták.
A Gusztáv-filmek mellett a képzőművészeti indíttatású Kovásznai György is jelentkezett egy rendhagyó egészestés film ötletével, Dargay Attila pedig A trójai háború című könyvének megfilmesítésével állt elő. Az elképzelések többsége – legalábbis ami a trójai háborút és az egészestés Gusztáv-filmet illeti – végül örökre kútba esett, mivel utóbb a közelgő Petőfi-év-fordulóra gondolva kiírták a János vitéz megfilmesítésének pályázatát, melyen a Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Szabó Sipos Tamás trió terve lett a befutó. 1973. május 1-jén került mozikba a kész film, amely új fejezetet nyitott a magyar animáció történetében. Ugyanakkor ne hallgassuk el, hogy ugyanebben az évben került bemutatásra a Hugó, a víziló is, mely a Faberge Brut és a Pannónia közös munkájaként, Bill Feigenbaum rendezésében készült el, s az első koprodukciós egészestés rajzfilmünk.
Három évvel később mutatták be a harmadik hosszú magyar animációs filmet, melyet Fazekas Mihály ismert művéből Dargay Attila rendezett meg. A Lúdas Matyi messze a legnagyobb siker volt az addigiak közül, igazi családi mozi, melyet a szocialista blokk országai, valamint a keletbarát afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok is megvettek. Érdekes tendencia kezdődött ezzel, melyből kiviláglik, hogy kívánatos volt irodalmi munkákat megfilmesítésre kiválasztani, s mely elvárásnak a János vitéz és a Lúdas Matyi is megfelelt. Lúdas Matyi története úgy vélem, mindenki számára ismert: a szegény libapásztort a nagy Döbrögi uraság igaztalanul 25 botütésre bünteti, s a legény megfogadja, hogy háromszor veri vissza azt a pökhendi gazdagon. Türelmesen várja az alkalmakat, s furfanggal, leleménnyel, no meg némi segítséggel teljesíti fogadalmát. Az 1979-es rajzfilmet Dargay rendezte, a forgatókönyvbe viszont Nepp József is besegített. A meséhez Liszt Ferenc zenéjét használták fel, s a szinkronban felfedezhetjük a fiatal Kern András, valamint Csákányi László és Gobbi Hilda hangját is. Dargay ekkor kezdte el saját stílusának kialakítását, melyben nagy szerepet játszott példaképe, Walt Disney. Ha megnézünk egy Dargay-filmet, számos hollywoodi elemet fedezhetünk fel benne. Dargay előszeretettel szerepeltet (kis)állatokat filmjeiben, ha nem is főszereplőkként, de kiegészítő karakterekként feltétlenül.
Eme törekvésében néha a történet is a kezére játszik, mint a Lúdas Matyiban, ahol praktikusan és a történet különösebb megerőszakolása nélkül tudott emberek mellett állatoknak is szerepet osztani, de ugyanilyen volt Fekete István Vuk című munkája is, ahol már eleve állatok voltak a főszereplők. A Szaffiban érezhető kifejezetten Disney hatása, ott ugyanis az emberi szereplők mellett az állatok meglehetősen kurta-furcsa módon kerülnek a történetbe. A török veszedelemmel kapcsolatban például történelemórán nyilván sosem hangzott el, hogy az milyen hatással volt az erdők állataira, de emellett Jónás lova is több egy hátaslónál; a Szaffi és Szaffinka ember-macska játék pedig már a boszorkányos képességekkel bíró (?) cigányanyó és a köré szerveződő folklór ügyes kihasználása. Emellett izgalmas a színválasztás is, a pozitív szereplők esetében dominálnak a meleg pasztellszínek, a negatív karakterek és tragikus jelenetek esetében pedig mindig a fekete, szürke és árnyalatai az uralkodók. A történetvezetés pedig a klasszikus hollywoodi séma szerint szerveződik, s mindig happy enddel zárul.
Csupa fantáziadús figura
A hetvenes években az egészestés filmek megjelenése mellett nem szabad megfeledkeznünk a népszerű Mézga-sorozatokról, melyeket Nepp József és a fantasztikus Romhányi József ötlött ki, de a páros nevéhez köthető a Kérem a következőt! sorozat is. 1978-tól pedig a Pom Pom meséiben Csukás István történetei keltek életre a vásznon Dargay Attila rendezésében. Az 1974-ben útjára induló Kérem a következőt! természetesen ennél is nagyobb sikert aratott. Természetesen, írhatjuk le, hiszen Dr. Bubó kalandjait a felnőttek is egyaránt élvezhetik, ráadásul Romhányi József ezúttal is fantasztikus rímek egész sorát zúdítja az ember nyakába a főcímmel együtt epizódonként 12 percben; a „kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, diktál a beteg, írja a doktor…” kezdetű főcímdalt pedig generációk éneklik a mai napig, de jegyezzük meg, hogy a musical műfajjal is kokettál a sorozat, hiszen majd minden epizódban akad egy énekes betét is. A rendezést Nepp József és Ternovszky Béla közösen vállalta magára. A sorozatban a bagoly Dr. Bubó kerül furcsa esetekkel és még furcsább páciensekkel kapcsolatba, s miközben a legjobb tudása szerint igyekszik eljárni, meg kell birkóznia a bele reménytelenül szerelmes medve-asszisztensével, Ursulával, valamint az örökké éber Csőrmester barátjával.
A Pom Pom meséket Csukás István vetette papírra, a karaktereket pedig Sajdik Ferenc tervei szerint készítették Dargay Attila rendezésében. Pom Pom egy nehezen meghatározható állat, afféle rongydarab („lehet paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt”), aki iskolába menet szórakoztató tanmesékkel mulatja barátja, az iskolás Picur idejét. Történeteiben megelevenedik a mohó, kövér, csokizabáló Gombóc Artúr, a golyókapkodó, a Festéktüsszentő Hapci Benő, vagy a mindent ragasztó Rezső, csupa fantáziadús figura, akikkel olyan tanulságos történetek esnek meg, melyek a gyerekek számára mondanivalóval bírnak.
A 12 film
A magyar animáció igazi aranykorának a szakma az 1980–1986 közötti időszakot tartja, ekkor nem kevesebb, mint 12 (!) egészestés film készült Magyarországon. A nyolcvanas évek elején a Pannónia Filmstúdió a világ öt legjelentősebb animációs stúdiója közül volt az egyik az amerikai Disney és Hanna-Barbera, a szovjet Szojuzmultfilm és a japán Toei társaságában. 1981-ben Rófusz Ferenc négyperces animációs filmjéért, A légyért elnyeri az Oscar-díjat, melyet a magyar animáció megkoronázásának nevezhetünk, s ne feledkezzünk el a két Arany Pálmáról sem (1977-ben a Küzdők, 1981-ben a Moto perpetuo nyeri el). Az ezt követő években készülnek a legjobb és legismertebb egészestés animációs filmek (Szaffi, Vuk, Hófehér), népszerű tévésorozatok, a csúcs pedig 1986-ban a Ternovszky Béla rendezte Macskafogó lesz. Még az évtizedfordulón, 1979-ben Kovásznai György Habfürdője került bemutatásra, mely ugyan a gyér érdeklődés miatt anyagi kudarcnak bizonyult, ám ez nem vetette vissza az animációsfilm-készítést. Kovásznai divatos kifejezéssel élve megelőzte korát, a film mára vált igazán szeretett, kultikus filmmé. Hasonló módon a képzőművészet és az animáció, sőt az irodalom kereszteződésében áll a Fehérlófia, mely Jankovics Marcell második egészestés meséje a János vitéz után. Ezekhez illeszkedik a Háry János, mely 1983-ban került bemutatásra, valamint velük rokonságot mutat a Daliás idők című festményanimációs film is, s ezektől tér el minden – de legalábbis sok – tekintetben a Hófehér, mely egy itthon kevésbé ismert műfajmix, a rajzfilm-paródia-szatíra képi megnyilvánulása. Nepp József 1983-ban készítette el a Hófehért, mely a Disney-féle Hófehérke és a hét törpe enyhén szólva is szabatos feldolgozása, sokkal inkább annak karikatúrája, számos, a korra vonatkozó kritikus élcelődéssel fűszerezve. A magyar Hófehérke neve Hófehér, s nem éppen sudár leány, éppen ellenkezőleg, jól megtermett trampli, aki agyára megy a törpéknek, s általában mindenkinek a környezetében. A szóvirágokért a sorozatokban való közös munka után ismét dramaturgként dolgozó Romhányi József felel, így születik meg a gonosz mostoha neveként Arrogancia, a törpék nevei a hét napjai lesznek Hétfőtől Vasárnapig, a kínzó neve pedig Szatiró lesz, továbbá számtalan sikamlós utalást kapunk a nyolcvanas évek magyar politikájára.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elkészült 12 egészestés film fele a tévésorozatok játékfilmmé szervezése volt. A Vízipók-csodapók mellett így készült nagyfilm a Misi mókusból és a Vukból is. Főként az utóbbival kapcsolatban nem volt különösebb gond, hiszen az eredetileg négyrészes sorozat története összefüggő volt, így az összeillesztés után csak néhány részletet kellett újraforgatni. A Vízipóknál a nyolcperces történetekből kellett egységes történetívet készíteni, a Misi mókus pedig kezdetben egyáltalán nem működött összerakva, mivel az alkotók eredetileg nem úgy végezték munkájukat, hogy abból valaha is egészestés változat lehet. Az újraforgatások és néhány eredeti jelenet kivágása után aztán megszületett a mozifilm, melyben a lusta Misi eljut az örökké termő fáig, s ott szembesül a lusta és elhízott mókusok szörnyű látványával, mely kellő tanulság számára ahhoz, hogy visszatérjen családjához és az iskolába.
Diadalmenetben
A Vuk moziváltozata valóságos diadalmenet volt. Az idő uraihoz és a Fehérlófiához hasonlóan 1981-ben készült el, ám míg a Fehérlófia október 22-ei bemutatását követően 170 ezer nézőt vonzott a mozikba, addig a Vuk december 10. és 31. között több mint 338 ezer nézőt érdekelt (Az idő urait pedig csak 1983. szeptember 29-étől láthatta a magyar közönség, amely évben 87 ezren váltottak rá jegyet). A Vuk ismét egy irodalmi adaptáció, melyet a gyermek- és ifjúsági regényei-ről ismert Fekete István vetett papírra. A Tüskevár és Téli berek szerzője számos állatregényt is írt (Lutra, Bogáncs, Vuk, Kele és Hú), melyek közül a szüleit elvesztő kis róka megpróbáltatásai elevenedtek meg rajzolt formában. A klasszikus hagyományok alapján készült rajzfilm a magyar Bambinak tekinthető: gonosz, halál, sírás, majd a végén nevetés és happy end. A filmben számos mondat („Éhes vagyok, fáradt vagyok, én vagyok a kis Vuk”), valamint a főcímzene is szállóigévé, illetve slágerré vált, Dargay Attila rendező pedig kedves állataihoz és a hollywoodi sémákhoz tért vissza. Ráadásul a regény és a film mellett diafilm, mesekönyv, hangjáték, foglalkozó könyv készült Vuk történetéből, mely nemcsak a franchise kihasználását sejteti, hanem jelzi, hogy milyen sok színtéren lehet felhasználni a szívmelengető történetet.
Dargay másik, ekkoriban készült meséje az 1984-es Szaffi, mely Jókai Mór A cigánybáró című munkája alapján készült (s melyet 1985-ös bemutatásának évében majd egymillió néző látott). A forgatókönyvet Dargay mellett Nepp József és Romhányi József írta. A török birodalom végnapjai idejében játszódó történetben a török basa és a helyi cigánybáró gyerekeiket egymásnak ígérik, ám míg a felcseperedő fiatalok egymásra találnak és a hozományból boldogan élnek, míg meg nem halnak, sok mindennek kell történnie. Jókai munkájának szabad feldolgozása az animációs filmkészítésünk legjobb hagyományait folytatja, dramaturgiailag remekül felépített, s a korábban megszokott remek és világszínvonalú szinkronizálásból ezúttal is kapunk egy kis ízelítőt.
Miközben egészestés filmjeinken szórakozik a fél világ, folytatódnak sorozataink is, melyek mellett újak is születnek. Ilyen a Csukás István által írt A nagy ho-ho-ho-horgász, melynek első részei 1982-ben készülnek el, a Pom Pomból már ismert Sajdik Ferenc-látványvilággal, s Dargay Attila rendezésében. Főhősei, a nagy ho-ho-ho-horgász, valamint csalija, Kukac könnyfakasztó leckéket adnak a horgászás nehézségeiről és trükkjeiről. A nyolcvanas évek fordulópontja 1986 lesz, amikortól fokozatosan következik be az animációs filmkészítés hanyatlása. A ’86-os Macskafogó sikertörténete után készül még néhány figyelemreméltó munka (Az erdő kapitánya; Vili, a veréb; Sárkány és papucs), ám az 1989-es rendszerváltás után már csak elvétve készült (koprodukciós) animációs film, a Nyóckerig tartó vesszőfutás pedig már mindenki számára ismert. Napjainkban, amikor a régi sikerekhez próbálván visszatérni Macskafogó 2 és Mézga egészestés film készül(get), különösen megható visszapillantani a sikerekben és filmekben gazdag hetvenes-nyolcvanas évekre, s emelkedett hangulatban tisztelegni animációs filmkészítésünk még élő nagyjai előtt. Ennek a hihetetlen munkának elismerése volt Dargay Attila és Nepp József szemlés díjazása. Megérdemelten.
