Ha a filmet követő botrány izgalmasabb, mint a film szinopszisa, az máris rossz ómen. S ha a film rendezőjét Uwe Bollnak hívják, akkor már készen is van a katasztrófa. Az „egyenesen DVD-re” és az „egyenesen streamingre” után itt van az „egyenesen Twitterre” készült filmek kora.

Ugyebár öt évvel ezelőtt a feltörekvő hollywoodi filmszínész, Armie Hammer ígéretes karrierje félbeszakadt, mert másfajta szexuális magatartásformáktól eltérően az ő fétisét nem lehetett leírni az adóból. Visszatérést tervezgetve, szalmaszál után kapkodva találtak egymásra Uwe Bollal, a legendás német rendezővel, aki előrehaladott életkora és tetemes filmográfiája ellenére azóta sem jött rá, hogyan kell jó filmet csinálni. Az együttműködés eredménye a Citizen Vigilante (kb. Önbíráskodó polgár) című alkotás, és már forgatás közben is cirkuszt szült: eredeti címe a The Dark Knight lett volna, ami érthető okokból nem tetszett a Warnernek. A film végül az amerikai premier után azzal került be a hírekbe, hogy tudniillik betiltották volna Németországban. Boll máris cenzúrát kiáltott, holott csak arról volt szó, hogy az FSK – az amerikai MPAA és a magyar Korhatár Bizottság német megfelelője – az első két beadványra egyszerűen nem adott besorolást. Ez viszonylag kevés logikai tornával tényleg felfogható egyfajta betiltásnak, így hát a világ leggazdagabb önbíráskodó polgára, Elon Musk nyilván a szárnyai alá vette a filmet, ingyen és bérmentve megnézhetővé tette pár napig a Twitter X nevű szociálismédia-platformján. Az FSK végül pár napja pornófilmekkel egyenértékű 18 pluszos plecsnit rakott a filmre, így mostantól vígan lehet mutatgatni a teuton mozikban is.

Egy meg nem nevezett európai nagyvárosban vagyunk (a szemfülesebbeknek egyből leesik, hogy ez bizony Horvátország), ahol Michael Sanders (Hammer) többé-kevésbé szürkén tartózkodik. Civilben az apjától örökölt hatalmas ingatlanbirodalom lakbéreiből él, álruhában (ami csak megeffektezett videóüzeneteket jelent) viszont igazságot oszt. Van, amikor csak úgy pianóban (nemi erőszakot fontolgató tech brók által kábszerezett italt cserél vissza), és van, amikor a végletekig bedurvul, hidegvérrel, kitervelve embert is öl. Sokat nem értünk meg a pszichéjéből, mindenesetre úgy tűnik, hogy a legjobban a nemi erőszak idegesíti. A cselekmény mozgatórugója érezhetően az a bevándorlóellenes hangulat, ami most már lassan minden európai országban mérhető, így a legtöbb helyen politikai tényezőt is jelent. Éppen ezért a kedves olvasóra bízzuk, hogy saját napilapos olvasmányélményei alapján mennyire érzi megalapozottnak az egész sztori társadalmi hátterét.

Az viszont kár, hogy nem A sötét lovag maradt a címe, mert sok az áthallás mindnyájunk kedvenc Denevéremberével. Sanders  is egy dúsgazdag, magányos, high-tech amerikai örökös, aki sötét lepelben szereti osztogatni az igazságot ott, ahol szerinte befuccsolt a hivatalos rendőrség. Ám lényeges különbség közte és Bruce Wayne között, hogy míg utóbbi nem öl, és az állami igazságszolgáltatásra bízza az általa elcsípett rosszfiúkat, Sanders nemcsakhogy per nélkül gyilkolja meg a gonosztevőket, hanem azok családját is hidegvérrel kinyírja, sőt, a nyomában loholó Interpolt is miszlikbe aprítja. Ha Boll célja az volt, hogy szimpatikussá varázsolja a címszereplőt, akkor érthetetlen, hogy miért tette meg minden fillérb*szó, kizsákmányoló kapitalista csimborasszójának, azaz pont háziúrnak. Ha pedig pont az ellenkező volt a célja, akkor meg az ultraprogresszívek sírása az érthetetlen: nyilvánvaló, hogy a Sanders egy ún. rossz ember, sőt, nagyon is rossz.

Ha elsőre nem tűnik egyértelműnek, hogy mi volt Boll pontos célja, talán némi fogódzót adhat, hogy a filmbéli átlagpolgárok folyamatosan egyetértésük, támogatásuk, sőt, rajongásuk felől biztosítják az önbíráskodót az interneten. Bárhogy is legyen, a Citizen Vigilantén nem segít, hogy a benne tettenérhető Boll-féle dramaturgiai érzék, vizuális látásmód, filmnyelvi készség, párbeszédírási és színészvezetési technika, zenehasználat és casting-affinitás mit sem fejlődött a kilencvenes évek dereka óta. Sőt, az a bizonyos production value sem tűnik többnek, mint amennyi. Boll bevallottan, ám öniróniamentesen amatőr – de legalább elmondható, hogy következetesen hű maradt önmagához és bevált (?) filmkészítői éthoszához.

Egy jelenetet azonban muszáj kiemelni az egyébként nonlineárisra vagdosott filmből, mert azzal bizony jobban rátapintott a kortárs néplélekre, mint bármelyik lövöldözős-tömeggyilkosságos szekvenciájával. Protagonistánk ellátogat az egyik általa birtokolt épületbe, ahol történetesen kupleráj működik. Igénybe is veszi a szolgáltatást, de sokág nem tudja élvezni a női bájakat, mert akarva-akaratlanul is a plafonra téved a szeme, ahol egy jókora penészfolt éktelenkedik. Épületállag-megőrzési ösztöne felhorgad, és még a kikapcsolhatatlannak hitt kangörcs is parkolópályára lesz téve, amíg kikérdezi az egyébként szintén bevándorló kurtizánt: mondd, szellőztetsz te rendesen? Na igen, az a fránya penész...

Summa summárum, a Citizen Vigilante nem jó sem esztétikai élménynek, sem politikai üzenetnek, Armie Hammer sem ezzel fog visszatérni a fősodorba, és Uwe Boll legfontosabb hozzájárulása a filmtörténethez továbbra is rövid cameoszerepe a három évvel ezelőtti Jude-filmben, a Ne várjatok túl sokat a világvégétől-ben volt. Minden további párbeszéd csak a Musk-félék nárcizmusát szolgálja, azt meg minek.