A borzalmak vagy a fantasztikum világát megidéző, „vagy egész egyszerűen elszállt" (a szervezők) rövidfilmek mellett három film szerepelt a fesztivál Árnyak megnevezésű szekciójában.

Fear X (dán, 2002, r. Nicolas Winding Refn). David Lynch jutott eszembe, mikor kijöttem erről a filmről, és feltettem magamnak a kérdést: „Akkor most mi van?" De Lynchnél történik valami, amit nem értünk, de érezzük, hogy jelent valamit, itt meg szinte semmi sem történik, és a jelentés megléte is kétségbe vonható. Harry (John Turturro), a nagyáruházi biztonsági őr, miután egy ismeretlen tettes az áruház parkolójában lelőtte a feleségét, a biztonsági kamerák felvételeinek a megszállott tanulmányozásával próbálja megtalálni a gyilkost. Visszatérő álmában a feleségét látja, amint bemegy a szomszéd házba. Betörve a lakatlan házba (ahol automatikusan kapcsolódnak fel esténként a villanyok) egy ismeretlen nőt ábrázoló fényképeket talál, és ezen a nyomon elindulva egy motelbe kerül, ahol rátalál a gyilkos. Kiderül, hogy az elkövető rendőr, és egy gyilkolástól sem visszariadó öntörvénykező csoport tagja, aki, miután kivégzett egy drogcsempészt, eltüntette az egyetlen szemtanút, Harry feleségét. A végén hősünket is megsebesíti, majd Harry meggyilkolja őt. Vagy nem. A holttest eltűnik, az érkező rendőrök pedig nem veszik komolyan a feldúlt férfi vallomását, és elengedik őt. A többször beékelt álomszekvenciák miatt hajlok arra, hogy Harry szorongásai kivetülésének tekintsem az egész történetet, de a film akkor is túl unalmas és értelmetlenül zavaros maradna. Elszánt filmrajongóknak ajánlom.

Nicolas Winding Refn: Fear X

Cabin Fever (amerikai, 2003, r. Eli Roth). Ennyi mosolygó, nevetgélő embert még nem láttam kijönni a kolozsvári Művész moziból. Talán nem túl kecsegtető ez a mondat egy horrorfilm kritikájának első mondataként, de ez senkit se tántorítson el a film megnézésétől, én is kifejezetten jól szórakoztam. A történet egyszerű: öt fiatal, plusz egy húsevő baktérium-fertőzés köré épül egy erdei kempingházban. Ha ehhez hozzávesszük a bizarr mellékszereplőket (a bulimániás rendészt, a harapós értelmi fogyatékos gyereket, annak agresszív apját és déli ültetvénytulajdonos kinézetű nagyapját, aki egy távcsöves puskát tart a polcon a „niggerek" számára), akkor egy klasszikus tinihorror alaphelyzetét kapjuk. De a film több (vagy kevesebb) ennél: a műfaj formai kliséinek túlfeszítésével átcsap a nevetségesbe, Tarantino és Rodriguez humorát idézve. Nekem nagyon bejött.

Eli Roth: Kabinláz / Cabin Fever

Eternal Sunshine of the Spotless Mind (amerikai, 2004, r. Michel Gondry). Van egy magáncég, mely kérésre kitöröl bizonyos nem kívánt emlékeket a kliensek agyából. Egy nap ilyen nem kívánt emlékké válik a félszeg Joel (Jim Carrey) is barátnője, Clementine (Kate Winslet) számára. A nő teljesen törli kapcsolatuk emlékét, és új életet kezd. A férfi is aláveti magát a műtétnek, és a film nagy része az ő agyában játszódik, melyben újra átéli eltűnő emlékeit. A procedúra kellős közepén meggondolja magát, és kétségbeesetten próbálja megtartani, megmenteni a lány emlékét. Ezekből a képekből áttekintjük a kapcsolat megromlásának stációit, míg a külvilágban Clementine és az ő agymosásánál segédkező asszisztens (Elijah Wood) eleve kudarcra ítéltetett kapcsolatát követjük végig. Bár a történet vége kicsit banális, összességében nézhető a film, sőt, a maga műfajában egész jó alkotás. Carrey alakítása jó, Winslet kicsit túljátssza az amúgy is elnagyolt figurát, de nem válik antipatikussá. Talán nem csak az én hibám, hogy Wood arcát még nem tudom elválasztani A Gyűrűk ura-beli Frodóétól, úgy tűnt, a színész sem tesz túl nagy erőfeszítéseket e filmbeli munkájában.

Michel Gondry: Egy makulátlan elme örök ragyogása

Ez a film a garast a fogukhoz verő, romantikus lelkületű egyetemisták számára is megérhet egy féláras mozijegyet.