Horvát Lili első angol nyelvű nemzetközi koprodukciója az előző filmjeiből jól ismert kérdésköröket járja be újra, ezúttal viszont műfajfilmes fantáziával színesítve az egzisztenciális drámát.
Merkúr-Vénusz-Föld. Horvát Lili egy lépéssel tovább megy a Naprendszerben. A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Giornate degli Autori versenyszekcióját nyitó Jegyzeteim a Marsról több szempontból is a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre tudományos-fantasztikus továbbgondolása. Míg előző filmje egy egyedülálló, negyven év körüli idegsebész érzelmi krízisének története, ezúttal ugyanezt a válságot egy zátonyra futott házasságon belül vizsgálja. Az egyedi meglátású asztrofizikus Margot (a Terminátor: Sötét végzetből ismert Mackenzie Davis) ráadásul ugyanazon a földrajzi tengelyen is mozog, mint Horvát előző főszereplője: ő azért költözik Amerikából Magyarországra, hogy magánéleti békére találjon. Férje, Sam (Rupert Friend) legnagyobb örömére azonban a földönkívüli élet lehetősége itt sem hagyja nyugodni: az ünnepi vacsorák helyett új eredmények feljegyzésével kezd foglalkozni.
A természettudományos érdeklődés és a misztikus érzelmek feszültségében a Felkészüléshez hasonlóan ismét az emlékezés korántsem magától értetődő szomatikus reflexe válik a vizsgálat tárgyává. Egy Alpokban tett kirándulás során Margot nyom nélkül eltűnik, majd két hónap múlva váratlanul hazatér, de múltjára egyáltalán nem emlékszik – jegyzetfüzetét leszámítva. Miközben egyetlen célja kutatása eredményeinek megsemmisítése, gyanakvó férje megpróbálja előző hibáikat elkerülve visszaépíteni egykori kapcsolatukat. Bár a női fókusz ezúttal is hangsúlyos, Margot önmaga újradefiniálásában és szerelmi képességeinek újratanulásában Sam reakciói is meghatározóak, a személyes drámát párkapcsolati szintre tágítva.

A mindvégig a realista dráma és a sci-fi határvonalán tartott történet meggyőző tudományos felkészültsége ellenére inkább a mikrokozmikus érzelmi kölcsönhatásokra figyel. Margot idegenként tér vissza saját életébe, episztemológiai érdeklődése így fizikai környezetére is kiterjed. Horvát érzéki plaszticitással nagyítja fel a szereplőjére ható benyomásokat, csillagászati pontossággal megfigyelt részletekből építi fel a film szuggesztív atmoszféráját. Ebben az erős hangulatban azonban egyre jobban elvesznek a motivációk. A metaforákkal és rejtélyekkel zsonglőrködő történet érzelmi rétege is túlságosan konceptuálissá válik.

A szimbolikus fogalmazás és a realista ábrázolásmód (egyébként egészen revizionista) együttes érvényesítése gyakran eredményez disszonanciát. Ezt a konfliktust oldja némileg a rendező állandó alkotótársa, Maly Róbert operatőr 35 mm-es filmre vett képeinek érzéki textúrája és a Keresztes Gábor által szerzett zene. Ami azonban a forgatókönyv szintjén összeáll, megvalósításában steril marad. Ahogy a főszereplő ragaszkodik az egzakt racionalitáshoz, úgy a hatás is gyakran matematikailag kiszámított, ritkán organikus. A tudomány és érzelmek szimbiózisában mintha az utóbbi gyengébb lenne – a valóságosan átélt érzelem helyett inkább reflexiót kapunk arról, amit a szereplőknek érezniük kellene.

Ugyancsak a Felkészülés túlságosan egyértelmű zárlatához hasonlóan Horvát ezúttal is éppen egy lépéssel megy tovább annál, hogy fenntartsa az alternatív olvasatok közötti folytonos lebegtetést. Bár lassan adagolja az értelmezési kapaszkodókat, a film végére elveszti a nézővel szemben táplált bizalmát: túl sok konkrétum gyűl össze ahhoz, hogy nyitott maradjon Margot visszatérésének titka, egy revelatív csattanóhoz viszont túl kevés.
Ahogy a protagonista egy interjúban kiemeli, a Marsot megfigyelő legelső csillagászok olyan úgynevezett csatornákat jegyeztek fel a bolygó felszínén, amelyekről később kiderült, hogy a korai technika optikai hibái voltak: valójában saját szemeiket behálózó vérerek visszatükröződését látták. Ehhez hasonlóan vetíti az emberi érzelmeket az univerzum szintjére a Jegyzeteim a Marsról is: nem annyira az idegen életformák lehetősége marad a tét, mint a saját érzelmeink anatómiája. Ehhez pedig aligha állunk közelebb, de Horvát Lili legalább visszakölcsönöz valami elvehetetlenül emberit a Musk-féle abszolút kapitalista kolonizáció szimbólumává vált égitestnek.