Amikor a szerkesztőség felkért, hogy írjak egy pár sort Buglya Sándor 80. születésnapjára, sok feladatom ellenére egyből igent mondtam. Miért gondoltam azt, hogy ez egy „visszautasíthatatlan ajánlat”?

Sándort előbb tanárként ismertem meg, később egyik dokumentumfilmem producereként. 

Emlékszem, nyugodt és kimért beszéde kezdetben nem tett különösebben nagy hatást rám. Csak később és fokozatosan kezdtem értékelni alaposságát, türelmét és mélységét mindannak, amit mondott.

Az a hozzáállás, ahogy készülő dokumentumfilmjeink hőseihez és világához viszonyult, ugyanaz volt, mint ami az ő mintegy száz filmjéből is sugárzik: egy kíváncsi és ugyanakkor végtelenül együttérző emberszeretet.

Honnan jön ez? Abból, hogy előbb orvosnak tanult? Lehet. De valószínűbbnek tartom, hogy az orvosban és a filmesben ugyanannak a kíváncsiságnak és emberszeretetnek a két oldala mutatkozik meg. Mintha orvosként, az emberi testről elsajátított alapos ismereteit később filmesként bővítette volna tovább az emberi lélek és sors titkaival.

Producerként döbbenetesen türelmes volt. (Az én filmem elkészültére több mint hét évet kellett várnia.) Ennek ellenére soha nem sürgetett, viszont biztatott. Most is jó érzés újraolvasni a tíz-tizenkét évvel ezelőtti levelezésünket. Mindig gyorsan válaszolt, készséges volt, segített. Nem stresszelt, de bátorított, és amikor a félkész művet megmutattam, nagyon figyelmesen és percre, szinte képkockára pontosan mondta el, hogy szerinte hol és mit kell még javítani. Rendezőként azt éreztem, hogy nem vele kell megküzdenem, hiszen ő végig mellettem áll. Hanem elsősorban magammal. Ha meg külső akadály merül fel, akkor vállvetve küzdünk, bárkivel is kell, a film érdekében. Ezenkívül készségesen segített technikai problémákban is, mert ahhoz is nagyon jól ért.

Diákként és alkotóként nemcsak biztonságban, de jól is éreztem magam a közelében. Úgy lehet beülni vele a kocsmába beszélgetni és sokat nevetni – mert hogy mindig szelíd humoránál van –, hogy közben az ember azt érzi, gazdagabbá válik, új dolgokra nyílik fel a szeme.

Féltucatnyi filmes egyetem sokszáz volt diákja, számtalan filmalkotó, Magyarországon és határon túl, talán fel sem fogja, hogy mennyi mindent köszönhet neki.

Isten éltessen és tartson meg, drága Sándor!