A szellemeket ezúttal palack helyett porszívóba zárják: a Jóravaló kísértet úgy válik Thaiföld társadalmi lelkiismeretének meghökkentő tablójává, hogy szellemhistóriája egyszerre kínál komikusan abszurd horror-paródiát és hátborzongatóan éleslátó politikai szatírát.

A keretnarratívában egy homoszexuális férfi (Wisarut Homhuan) igyekszik a végére járni a meghibásodott porszívója körüli rejtélynek. Az eszköz ugyanis gyanúsan köhögi vissza a port minden használat után, miközben éjszakánként különös hangokat hallatva kísérti a fiatal akadémikust. A kiérkező szerelő (Wanlop Rungkumjad) ugyanakkor olyan történet mesélésébe kezd, ami a gépet megszálló szellem kiléténél is mélyrehatóbb kérdéseket feszeget. Hiszen a túlvilági kísértés csak egy tünet, az események járulékos következménye. A valódi probléma abból fakad, hogy honnan jön az a sok por? A törmelék oka, hogy a közelben álló ifjú forradalmárok emlékműve éppen bontás alatt áll, ami nemcsak szimbolikus, hanem tényleges társadalmi-aktuálpolitikai hatással is bír. A változás – a por metaforáján keresztül – konkrétan benne van a levegőben, amit hiába próbál bárki a szönyeg alá söpörni: még a lelkiismeretes takarítóeszközök is felköhögik a közelmúlt emlékezetét.

Az abszurd alaphelyzetből kiinduló cselekmény ráadásul több idősíkot és más-más zsánereket idéző epizódokat vegyít, miközben többek között szerelemről, kapitalizmusról, generációs értékkülönbségekről, társadalmi igazságtalanságokról és a rendszerrel szembeni bosszúról is mesél. Mintha egy teljes (rövid)filmválogatás sűrűsödne össze, miközben az alkotók számos különböző tematikát és eltérő hangulatot rendeznek egy ország történelmi emlékezet-narratívájának eklektikus rendszerébe. Ennek megfelelően a főhős kiléte is bizonytalan, a kiemelt szereplők mind más-más problémaköröket testesítenek meg és különböző jellemváltozásokon mennek keresztül a szellemekkel való találkozások során. A fiatal értelmiségi meleg férfi például saját kirekesztettségét levetkőzve teszi személyes harcává a rendszerrel szembeni forradalmat. A gazdag gyártulajdonos család fia (Wisarut Himmarat) szintén az ügy mellé áll és kiváltságos pozícióját feladva szakít felmenői elképzeléseivel kedvese halálát követően. Porszívóként feltámadó szerelme (Davika Hoorne) azonban korábbi elveivel ellentétben idővel a rendszer kiszolgálójává válik, hogy ismét együtt lehessen férjével – csakhogy végül éppen ez választja szét kettőjüket.

A szellemjárta háztartási eszközök elsősorban a kizsákmányoló kapitalizmus kritikájaként értelmezhetők. Hangsúlyos felvetés, hogy pont a mindennapi fogyasztási cikkek kerülnek megszállás alá. Hiszen a munkabalesetben elhunyt dolgozók még haláluk után sem hagyják el a gyárat, lelkük tovább él azokban a tárgyakban, amiket egész életük során készítettek. A tőkés vállalatvezetők ellenben megbecsülés vagy a végtisztesség megadása helyett (még az elhunyt után maradt vérfolt eltakarítása sem prioritás) szelleműzőkkel próbálnak megszabadulni a rossz emlékekként kísértő múlt jelenéseitől. Az mégiscsak fenntarthatatlan állapot, hogy a kisemmizett, a gyárért viszonzás nélkül az életüket adó egykori alkalmazottak folyamatosan rettegésben tartsák a jelenlegi munkásokat és felhívják a figyelmüket saját kiszolgáltatott helyzetükre! Továbbá a tulajdonosokat sem érheti veszteség, így a szellemjárta termékek ugyanúgy értékesítésre kerülnek, mintha mi se történt volna. Ezáltal viszont a kapitalista gépezet fenntartói kapzsiságának csapdájába kerül: a kieresztett szellemeket többé nem lehet visszazárni a porszívóba.

Thaiföld a különböző termékek olcsó munkaerővel rendelkező összeszerelő üzemeként működik, az ország kisemmizése mindazonáltal alulról szerveződő indulatokat szül: tömegtüntetéseket, puccskísérleteket és a demokráciáért folyó harcokat eredményez. A Jóravaló kísértet ugyanakkor csupán idézőjelek között „konkretizálja” közéleti áthallásait és az ezeket övező kritikus meglátásokat, miközben a látottak univerzálisabb műfajfilmes szinten, a mindenkori totalitárius rendszerek elleni küzdelmekként is értelmezhetők és élvezhetők. Amikor már a rezsim vezetőit kezdik el kísérteni egykori szolgálóik, az kezdetben bohókás szelleműző konfliktusokhoz vezet, idővel viszont az emlékek szándékos manipulációjára tett kísérletekbe és a múlt árnyainak propagandisztikus elnyomásába torkollik. Az elhunyt feleség – porszívótestben történő „feltámadását” követően – eleinte még slpastick komédiákba illően keresi fel férjét, míg a későbbiekben már saját „szellemfajtája” ellehetetlenítésére esküszik fel a hatalom kiszolgálójaként.

A legkísértetiesebb mégis a film Jacques Tati és Wes Anderson stílusát idéző formanyelve, ami nyugtalanító precizitással ellenpontozza az abszurd képek blődségét és a valóban vérlázító témák komolyságát is. A színészek többnyire kifejezéstelen, szándékosan monoton játéka látszólag teljes érdektelenséggel ruházza fel a szereplőket. Az érzelmektől mentes alakítások társadalomkritikai funkciója, hogy a mindennapi emberek teljes beletörődöttségére hívja fel a figyelmet. Egyszerre komikus és letargikus, ahogy az átlagdolgozók bárminemű reakció nélkül veszik tudomásul társaik halálát, vagy éppen egy kórházba betérő és beteg férje után érdeklődő porszívó jelenlétét. Ennek megfelelően a hétköznapi díszletek és az autentikus helyszínek realizmusa a belső terek mesterkélten szimmetrikus elrendezettségének és a természetellenesen élénk színek látványának köszönhetően kelt valamiféle valóságon túli hatást. A környezet egyszerre táplálkozik a realitásból, miközben stilizációival fel is nagyítja annak egyes vonatkozásait. A film modellszerű elbeszélésmódját pedig szintén segítik a szándékosan színpadias hosszúbeállítások és a stílusmegoldások helyzetkomikumot erősítő „merev játékossága”.

A Jóravaló kísértet végletekbe menően sztoikus látlelete Thaiföld közelmúlbeli történelmének, még ha metaforikus fogalmazásmódja időnként csapongónak és túlságosan absztraktnak is érződik. Hiszen Ratchapoom Boonbunchachoke elsőfilmes rendező bizonytalan műfajképű kreatív víziója épp olyan könnyen képes elidegeníteni nézőit szélsőséges ábrázolásmódjával, mint amilyen természetesen fogalmaz meg tűpontos társadalomkritikai állításokat komikus megoldásain keresztül. Ugyan nem képes története minden szálát érdemben elvarrni, Boonbunchachoke kezei között az olyan manapság népszerű témák, mint az „eat the rich” tematika, a queer-reprezentáció, vagy a társadalomtudatos „poszt-horror” is újszerű perspektívákban tűnnek fel.