Kisvárosi dramedy egy elszigetelt helyen, tele rejtelemmel? Elsőre valószínűleg nem a Widow’s Bay jut majd az eszünkbe erről a pitch line-ról, de kétségkívül előkelő helyet kaphat a hasonló sorozatok listáján.
Az Apple TV+ sötét hangvételű horror-vígjátékának címadó szigetvárosa 40 mérföldre fekszik New England partjaitól, tele különcökkel, akiket a babonások szerint évszázadok óta kárhozat sújt. Tom Loftis, a kissé suta polgármester (Matthew Rhys) mindenáron jobb lehetőséget kíván teremteni a helyieknek és kamaszfiának, Evannek (Kingston Rumi Southwick) egyaránt, ezért fel akarja éleszteni a hanyatló közösségét, és felfuttatni a szigetet, hogy az lehessen „a következő Martha’s Vineyard” (kérdés, mennyire jó referencia ez, hiszen ott forgatták Steven Spielberg 1975-ös kultfilmjét, A cápát). Csakhogy mire fáradozásait végre siker koronázná, bizarr esetek, ősi szellemek, sátáni alkuk és fekete rituálék kezdik riogatni a lakosokat.
Katie Dippold, a sorozat kreátora korábbi munkáihoz képest új vizekre evezett: a humor és a misztikum ugyan eddig sem állt távol tőle – ő felel többek között Városfejlesztési osztály (2009-2015), a Női szervek (2013), a női Szellemirtók (2016) és a Kísértetkastély (2023) remake-jének forgatókönyvéért is –, igazán nyomasztó horroratmoszférára nem volt szüksége. Dippold bevallása szerint a forgatókönyv eredeti változata sokkal jobban épített a Városfejlesztési osztály bürokratikus-komikus jellegére – a polgármester törekvése, hogy a városkáját turistaparadicsommá tegye, eléggé hajaz erre –, s bár ő maga is elsősorban vígjátékként tekintett a projektre, horrorrajongóként nem kívánta elbagatellizálni a rejtélyes és feszült elemeket sem.
A Widow’s Bay hangulata sok tekintetben idézi Stephen King világát: egy látszólag békés, ám titkokkal és kimondatlan feszültségekkel teli kisvárost mutat be, aminek pozitív hozadéka, hogy egy gyors tempójú, jump scare-ekre fókuszáló horror-pastiche helyett egy szórakoztató, néhol meglepően karakterközpontú történetet kapunk, mely félig bohózat, félig pedig egy megrendült világkép komoly átértékelése. Emellett viszont az izolált község lakói mintha ólomlábakon jönnének, hogy üdvözöljenek bennünket: hiába éreztetik szakadatlanul a fenyegető légkörrel, hogy valami nincs rendben, az évad első harmada megalapozással, bemutatkozással és a saját mitológia kialakításával telik, miközben vajmi kevés esemény lendíti előre az átfogó cselekményt. Struktúrája az X-aktákhoz hasonlóan a monster-of-the-week és a komplex narratíva váltakozásából épül fel, de a lassú építkezés próbára teheti még a Twin Peaks rajongóit is. Számos omázzsal találkozhatunk még a Halloweentől az 1408-on át A ködig, lényegében még a Nagy Hal elhíresült mondata is visszhangzik a sziget „varázsának” megtartó erejében: „Innen senki se megy el.”. Így az évszázados rontás és a helyiekre törő kísértetek nem pusztán természetfeletti akadályt jelentenek, hanem transzgenerációs traumákat és berögződéseket is jelölnek.
Sajátos angol humora többnyire nem oldja, hanem tovább szítja a feszültséget, ami abból fakad, hogy az eleve excentrikus karakterek folyvást kiélezett, abszurd helyzetekbe kerülnek. Mintha mindenkit kicsit kiszakítottak volna a valós időből – de ez nem meglepő egy olyan hely lakosaitól, ahol nincsen Wi-Fi, és a mobilhálózat is akadozik. A szereplők emiatt szintén ambivalens érzéseket kelthetnek: esetenként zavaróan koncentrálódnak a bogaras alakok, s főleg az olyan, egyelőre kevesebb hangsúlyt kapó mellékkaraktereknél nehéz erre személyiségbeli választ adni, mint például az önkormányzatnál dolgozó Dale (Jeff Hiller) és Rosemary (Dale Dickey). Remélhetőleg a továbbiakban az ő figuráik is mélyebb réteget kapnak, hiszen a hirtelen jött nagy népszerűségnek köszönhetően már be is rendelték a sorozat második évadát.
Szerencsére a főszereplőnek megtett Matthew Rhys kiválóan alakítja az eleinte tagadásban élő, haragvó polgármestert, akit közössége gyengének és gyávának tart, s ezért előszeretettel keveri magát kétes helyzetekbe, hogy megpróbálja kiérdemelni a környezete tiszteletét. Kiváló színészi kvalitásait nemcsak ő, hanem a kirekesztett Patriciát alakító Kate O’Flynn is megmutatja a szégyentől, illetve magánytól egyszerre humoros és drámai jelenetekben.
Bármennyire túlzónak hat néha, Widow’s Bay polgárait végül pont a furcsaságuk segíti át a félelmetes nehézségeken. Míg a hasonló sorozatok kihívásait gyakran rendre hősi bátorsággal hárítják el a szereplők, addig itt a józan logikát és a tettrekészséget sokszor felváltja a hirtelenség, egy jó adag szerencse, máskor meg egyszerűen csak betelik a pohár. Kellemes folkhorrorba ágyazott komédia, ami remélhetőleg a következő évadára teljesen kiforr.
