Amikor elkezdtem dolgozni ezen a kritikán, még azt gondoltam, egy sorozat kezdéséről fogok írni, de azóta kiderült, hogy ez egyúttal a vége is lett. J. J. Abrams új munkáját egy évad után kaszálta az HBO Max, pedig rendkívül minőségi popcornszériáról van szó.
Abramstől sosem állt távol a nosztalgia, gondoljunk csak arra, hogy a Super 8-cal megidézte Steven Spielberg világát (és úgy általánosságban a ‘80-as évek ifjúsági filmjeit), vagy arra, hogy Star Wars-trilógiájának központi motívuma volt, hogy minél pontosabban megidézze az eredeti filmek hangulatát, sőt sokszor cselekményét. És bár az elmúlt évtizedekben a Star Wars mellett a Star Trek és a Mission Impossible franchise-ok epizódjait is dirigálta, Abrams alkotói pályáján mindig is hangsúlyosan volt jelen a tévé, az Alias és a Felicity már az ezredfordulón is megelőlegezte a Lost sikerét, ami a televíziós boom kezdetének vált emblematikus és sokat vitatott projektjévé. Nem véletlen, hogy a Duster is elsősorban Abrams nagy tévés visszatéréseként került a marketinganyagokba, még ha LaToya Morgan személyében olyan társat is fogadott maga mellé, aki a Szégyentelenek, az Into the Badlands és a Walking Dead írója is volt korábban. És tényleg érdekes úgy nézni ezt a sorozatot, hogy már tudjuk, nincs tovább, mert Abramsék ugyan messze nem tökéletes, de rendkívül élvezetes koktélt kevertek.
Jim Ellis (Josh Hollway) klasszikus amerikai hős: alvilági intéző, aki mindig pont annyira húzogatja a hatóságok, illetve a másik oldalon a veszélyes bűnözők bajszát, hogy igazán soha ne üsse meg a bokáját. Személyes motivációja és szorult helyzete miatt kapcsolatba kerül az FBI-jal, azon belül is annak első női ügynökével, Nina Hayesszel (Rachel Hilson). Jimnek tehát egyszerre kell fenntartania a maffiafőnök, Ezra Saxton (Keith David) bizalmát, és közben olyan bizonyítékokat biztosítania a hatóságoknak, amelyekkel valós eredményeket tudnak elérni. Idővel aztán persze ezek a szálak szépen összefutnak, sőt a készítők még a ‘70-es évek társadalmi változásait is felvillantják.
Nem véletlenül egy autótípus lett a sorozat címe, Abramsék már ezzel is megidézik az 1970-es, 1980-as évek televíziós kultúráját (olyan kultklasszikusokat például, mint a Knight Rider), de persze nem állnak meg ennyinél. Az egész sorozat nosztalgiával tekint (persze némileg hamisan, hiszen a mostani széria a mai sztenderdek szerint költségvetésből készült) arra a korszakra, amikor a „televíziós” még egyet jelentett az olcsósággal, az ebből fakadó fésületlenséggel. És persze jelenleg egy olyan időszakban élünk, amikor mindezt áthatja a kellemes nosztalgia, ráadásul a posztmodern „minden idézőjeles” fogyasztási szokásaihoz egyébként is passzolnak ezek a sokszor szándékoltan eltúlzott szériák.
A Duster ráadásul attitűdjében is közelebb áll ezekhez a darabokhoz, mint a jelenlegi presztízsprodukciókhoz. Ez a sorozat ugyanis egy pillanatig sem sugallja magáról, hogy komoly megfejtései lennének a ‘70-es évek amerikai társadalmáról, elsődleges célja az eszképista értelemben vett szórakoztatás. Persze valamennyire Abramsék is keresik az egyensúlyt a társadalmi témák finom kezelése és a történet sodrása között, de ezúttal egyértelműen utóbbi lesz a fontosabb. Meggyőződésem, hogy ez szükségszerű döntés is volt, hiszen a poszt-hatvannyolcas Egyesült Államok indulhat a leggyakrabban feldolgozott filmes témák versenyében, épp ezért manapság már csak úgy érdemes hozzányúlni, ha valaki tényleg képes új oldalról megközelíteni a témát, vagy elengedi a nagyotmondás igényét. Abramsék utóbbit választották és ez működött is, főként azért, mert bár persze nem sosem látott mélységű, de működő karakterekkel, és remek hangulattal operáltak.
A sorozat egyik atyja nem véletlen szerepeltette újra a Lost Sawyereként ismertté vált Josh Hollowayt, a beszámolók szerint kifejezetten neki írta a szerepet, és ez végig érződik is. Jim ugyanis komplexebb karakter annál, mint amilyen egyszerű alvilági verőembernek tűnik az első jelenetekben. Egyrészt szépen épül a személyes szála, a nyomozás a szokott módon kiegészül azzal, hogy ő személyesen is nyomoz az életében, tisztába akarja tenni családja bizonyos kérdéseit. Másrészt Holloway jól egyensúlyoz a pimaszság, a sárm és a sebezhetőség között, épp azért bár klasszikusan olyan karakterként ismerjük meg, aki mindenki életében csak úgy megjelenik, és hamar el is tűnik, idővel a karakterek és a néző is kötődni kezdenek a figurához. De működik a Forró éjszakában nyomozójának laza adaptációjaként Nina is: Rachel Hilson szemében végig ott van az a fajta nyitottság és eltökéltség, ami kell ahhoz, hogy egy ilyen meglehetősen ellenséges környezetben is helyt tudjon állni. Ha valamiben izgalmas a széria, az pont az FBI ábrázolása: a pátosz helyett egy szexista és rasszista, vízfejű, az akkori kortárs viszonyokra reagálni képtelen szervezetet látunk, amelynek égető szüksége van a generációváltásra (aminek része lehet a sorozat legjobban sikerült mellékszereplője, Nina társa, Avan, akit Asivak Koostachin játszik remekül).
Ezzel együtt amikor komolykodni próbál a széria, maximum félsikernek tekinthető. Kimagaslóan a leggyengébb szál kapcsolódik Jim plátói szerelméhez, Izzyhez (a szintén tévés veterán Camille Guaty), aki kamionsofőrként szakszervezetet gründol, és megpróbál küzdeni olyan alapjogokért, mint például a külön női mosdó. Természetesen nem az üzenettel van a gond, de a szál szinte végig idegen testként működik a sorozatban, mintha a készítők csak azért írták volna bele, hogy jelezzék a nézőnek, pontosan tudják, milyen évtizedben járnak, és mennyire fontosak voltak ekkoriban a polgárjogi változások. De ez a jelzés sokkal jobban működött például a fegyveres szervek korrupciójának bemutatásával, vagy azzal, hogy Ninának milyen beszólásokat kell eltűrnie a munkahelyén.
Őszintén meglepett a hír, hogy nem folytatódik a sorozat, pedig akkor még nem is láttam az évadzárót, ami bár elvarrja a szálak többségét, egyértelműen feldobja a labdát a folytatásnak. Ez a sorozat nem mestermű, de ennél sokkal rosszabb produkciók is folytatódnak – így viszont J.J. Abrams újabb bukásaként könyveli majd el a közvélemény. Pedig önmagában nézve a Duster kifejezetten élvezhető sorozat. Volt.
