A képregényből filmre vitt történetek újabban szinte mindig elborzasztanak. Annyit tanultam meg belőlük, hogy semmit sem kell elvárni tőlük, úgyis javarészt felejthető és igénytelen munkák. Mégis, egy-egy számottevő próbálkozás annál inkább kiemelkedik, minél több gyengéjét mutatja meg Hollywood ennek az adaptálósdi-játéknak. Íme, egy kiemelkedő példa.
Bruce Willis a legújabb név azon akciósztárok listáján, akik bevállalták, hogy főszereppel szolgáljanak egy olyan projektet, ami enyhén szólva ironikusan kezeli őket és az általuk megtestesített öregedő ikont (lásd JCVD, The Expendables – A feláldozhatók). Morgan Freeman, John Malkovich, Brian Cox, Helen Mirren – és nem utolsósorban Ernest Borgnine – úgymond „kihasználása” gyönyörűen szolgálja a RED című „nyugdíjas akciófilm” vászonra születését: öregségükre mindannyiukat elfelejtette a rendszer, nyugalmazott létükre egy utolsó küldetés hozhatja őket újból össze Warren Ellis és Cully Hamner képregény-mogulok történetében. Analógia, ami fanyarul rímel filmes karrierükre is. Csapatuk felszínes és átlátható missziója egy mindannyiukhoz fűződő régi guatemalai küldetéssel kapcsolatos, minek következtében nyugdíjas kémjeink lehetséges célpontok lesznek. „Még mindig jobb öregen, mint golyó által meghalni” – hangzik el a film elején, ami lényegében utat enged a számos amerikai várost érintő epikus kaland kibontakozásának.
Maga a tény, hogy sokan vannak és öregek, nagy léptékben jóváteszi a történetet – és a rendező is erre hangolódva összpontosíthatja filmmesélői tehetségét. Fizikailag omladozó hőseink szelleme az évek során nem lett megtörve, így akcióra vágyó lelkükkel ellenpontozott vénségük szolgálja a forgatókönyv ízlésesen kezelt, sosem túlzásba vitt humorát, ami számomra a film esszenciáját jelentette. A szereplők folyton eszünkbe juttatják, hogy milyen öregek, és ezért a filmet egyrészt azzal a gondolattal élem meg, hogy ezek valamikor hazájuk fiatal szuperügynökei (értsd: szuperszínészei) voltak; továbbá, a „kihasználás” védjegyében Schwentke a végletekig fokozza az akciófilm által nyújtott lehetőségeket is.
Bátor dolog ilyen kijelentést elhamarkodni, de mostanában csak az akciófilmes kánonok önreflexív eszközökkel való lebontása bizonyul igazán szerencsés megoldásnak. Akár például a Machete esetében is, a rendező felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg a kedves néző egy filmet néz. Méghozzá olyan akciófilmet, amelynek sok évtized leforgása alatt történetmesélési, dramaturgiai szabályai alakultak ki. A hős erősebb kell legyen mindenkinél, még ha megtörik is; a jónak győzni muszáj; az akció eposzi hangsúllyal kell szolgálja a történetet. Így, a szabályok megtörésével – vagy hangsúlyos megjelölésével – minden könnyedebbé, kiszámíthatatlanná, és ezért szórakoztatóvá válik. Egyszerűen fogalmazva, a film felkér bennünket, hogy az ilyen események láttán ne a komolyra vett és az amúgy is habkönnyű cselekményszálra, hanem a szelíd, ízléssel felkínált butaságára koncentráljunk. Ezért sikeres a RED (és ennek hiányát érzem A feláldozhatókban).
Nemcsak a western-párbajt, a John Woo-ra emlékeztető lassított akciójeleneteket, vagy a Michael Bay-féle grandiózus törés-zúzás-robbantást fordítja Schwentke a film önnön javára, hanem a szereplőket, szereposztást egyaránt. A bolondos figurák (John Malkovich és Mary-Louise Parker kiemelkedő szereplésével) akkora alapot adnak az akciójelenetek geges megoldásaira, hogy fél óra filmnézés után szinte el is várom, hogy a gránátot baseball-ütéssel szolgáltassák vissza vagy rózsaszín plüssmalacba fegyvereket rejtegessenek. A romantikus szál is viccesre veszi a figurát, a főhős érzelmi gyerekességének és a bolondos társával való konstans ütköztetésnek köszönhetően. Ezentúl pedig a rendező öregedő hőseink unalmas, ellaposodott magánéletébe is enged belátni, aminek a nyugdíjba vonulás után lettek áldozatai.
A film ponyva-hangulata megmenti a cselekményben érzékelhető űröket, ezért talán azokon most nem is érdemes fennakadni. Valószínűleg fogalmazhatnék úgy is, hogy ezúttal a cselekmény szolgál egyéb minden mást – ezért bizonyul gazdagnak ez a moziélmény: többet ad, mint amennyit elvesz a nézőtől. Hálásan nyugtázhatjuk, hogy ezúttal sikerült messzebb kerülni a többi, képregény által inspirált akciófilmtől.
