Politikától sem mentes botrányok tették híressé az Új Budapest Filmstúdió most készülő játékfilmjét. Az Alsórákoson megkezdett forgatást szeptemberben környezetvédelmi okokra hivatkozva a román rendőrség leállíttatta, s csak november közepén indulhatott újra, immár a magyarországi Fót mellett a munka.

Kimondva-kimondatlanul a Dallas forgatásának minden pillanatát áthatja a körülötte korábban kialakult botrány, a helyszínváltás okozta problémák súlyával küszködik mindenki. A helyszín fele tartva is természetesen erről van szó, míg Budapestről kikerülünk, már kiderül, a film az eredeti tervek ellenére nem lesz kész a Filmszemlére, de ha minden jól megy, a cannes-i fesztiválra már nevezni tudják. A magyar főváros legnagyobb szemétlerakója után van az a nagy homokbánya, amelynek aljában, a rákosi kráter hasonmását keresve, berendezték az új helyszínt.

Tákolt viskókból álló cigányfalu jelenti a fő forgatási helyszínt, közepéből éppen füst száll. Mint később megtudom, állandóan füstölni kell, mert egy pillanatig sem látszódhat ki a rákositól teljesen különböző háttér. Az ott egy vörös színű salakbánya volt, itt viszont sárga homok borít mindent. Weszerle Tibor gyártásvezető elmeséli, hogy restaurátori munka volt szétszedni a szedett-vedett kalyibákat, meg kellett jelölni minden deszkát és lécet, lefilmezni és lefényképezni az egészet ahhoz, hogy aztán pontosan össze lehessen rakni néhány száz kilométerrel arrébb. A legjellegzetesebb járműveket is elhozták kamionnal, „Mad Max”, a feltuningolt Dacia a filmbeli szereplés mellett arra is megfelelő, hogy műszereket szállítson ki az éppen a homokbánya felső peremén dolgozó operatőrnek.

Vivi Drăgan Vasile, a sokszoros díjnyertes operatőr a legborúlátóbb. Érthető, hiszen valószínűleg az ő munkáját érintette a legközvetlenebbül a helyszínváltás.

Ha realisták vagyunk, és komolyan vesszük a munkánkat, akkor ez az egész szinte öngyilkosság. Semmi sem illeszkedik semmivel… egyszer félig viccből mondtam, hogy még a levegő is más itt. A szervezők hatalmas erőfeszítést tettek azért, hogy a díszletet pontosan rakják össze, házról-házra, belsőről-belsőre megpróbálták helyreállítani az első helyszínt, de ez gyakorlatilag lehetetlen. Ezért ki kellett találnom mindenféle olyan filmezési módot, amelyekkel kikerülhettem a két díszlet közötti különbségek megjelenését. Azt mondtam egyszer, hogy minél hamarabb be kellene fejeznünk a filmet, mert minden forgatási nappal csak elrontjuk. Olyan kompromisszumokat kell tenni a kameramozgások, a plánozás, a világítás terén, amelyek miatt lényegesen megváltozik az eredetileg elképzelt vizuális világ. Rákoson fantasztikus környezet volt, amely egy más dimenziót kölcsönzött a filmnek, talán fellinis hangulatot… Az a tér önmagában olyan történetet hozott létre, ami egy picit túl volt a valóságon. Azonban egyes jeleneteket, amelyek eredetileg kívül játszódtak, helységbe kellett vinnünk, nappali jeleneteket éjszaka veszünk fel, mert így talán kevésbé látszik a környék megváltozása. Közben kicserélődött néhány színész, megváltozott a medve, aki nem ugyanaz, mint a romániai… Ezek a kompromisszumok meg fognak látszani a filmen. A stáb fele megváltozott, nincsenek meg azok az emberek, akik pontosan ismernék az illeszkedési pontokat a Romániában felvett jelenetekkel. Van még egy borzasztó dolog: ne felejtsük el, hogy november-decemberben járunk, az előző részeket augusztus-szeptemberben forgattuk, a színészek hidegben játszanak, reszketnek, hiába fűtünk amennyire csak lehet. És hát egyszerűen látszik a leheletük! Ezek banális részleteknek tűnnek, de egy filmben a vászon minden millimétere fontos.

Tehát Ön szerint a néző észre fogja venni a filmen a helyszínváltást?

Hát remélem, hogy voltunk annyira ügyesek, hogy ez nem fog látszani. Végül is azért vagyok még itt, mert ebben hiszek: egyébként nem jöttem volna. Véleményem szerint „esztétikai katasztrófa” történt, ami nagy-nagy szerencsével elkerülhető, ha ennek a filmnek van egy saját istene, aki vigyáz rá. A legnagyobb gond, hogy mindezek a hibák csak majd a vágóasztalon fognak előjönni. Minden nap kihagyunk valamit, amit akkor nem veszünk észre, de minden ilyesmivel meg kell majd birkózni a vágásnál.

Ha jól értem, akkor az Ön munkája jelenleg csak abból áll, hogy a hiányosságokat kiküszöbölje, az eltéréseket eltüntesse…

Igen, ahelyett, hogy megmutassak a kamerával, azon dolgozom, hogy elrejtsek. Ahelyett, hogy a megfelelő optikát, világítást, kameramozgást használnám, amely visszaadja a film látványvilágáról kialakított eredeti elképzelést, ehelyett más optikát, más világítást kell alkalmazni, azért, hogy ne fedjük fel, hogy ez MÁS díszlet.

Most itt úgy teszünk, mintha csak egy kiegészítő forgatáson lennénk, mintha csak néhány kifelejtett beállítást filmeznénk. Pedig valójában mi egy fél filmet forgatunk most! De remélem, hogy én vagyok a vészmadár, akit majd megcáfol a végeredmény. Én minden tőlem telhetőt megteszek. Persze ez a költözés hatalmas anyagi terhet jelentett, így ezzel a filmmel kapcsolatban állandóan a pénzproblémával szembesülünk. Hol van pénz, hol nincs. A film mindenütt a világon luxusművészetnek számít, ahol az alkotókat ennek megfelelően kell kezelni, ami azt jelenti, hogy jól és időben meg kell fizetni őket. Mivel egy filmes évente vagy kétévente tud befejezni egy munkát, nagy a kockázata annak, hogy valami rossz kerüljön ki a keze alól. És ha nincs pénz speciális effektekre, pirotechnikákra, és általában stábra, akkor szegény film lesz belőle, amin látszik ez a szegénység. Remélem, hogy a történetet megmentik a színészek, a forgatókönyv, a rendezés… de vizuális szempontból fennáll a veszély, hogy érthetetlenné vagy nevetségessé válik a helyzet, mikor egyik pillanatról a másikra ugyanaz a helyszín kicsit másképp néz ki.

Ilyenkor már korán sötétedik, így az utolsó nappali órában mindenki elfoglalt. Ezalatt Weszerle Tibort a produkció hátterének kérdéseiről, a ko-producerek viszonyulásáról kérdezgettem.

A külföldi partnerek számára furcsa volt, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyébként számunkra is, mert precedens arra, hogy egy forgatást karhatalmi erőkkel leállítsanak, nemigen volt. Eleinte mindenki csak csodálkozott, s miután rájöttek, hogy nem babra megy a játék, hogy komoly a dolog, ők is megértették, hogy lépni kell. Nem mondhatom, hogy maximális megértéssel viszonyulnának a dologhoz, de elfogadták, hogy mindenki kell hozzon valamilyen – elsősorban anyagi – áldozatot. Anyagi szempontból olyan ez, mintha másfél filmet csinálnánk, mivel az eredetileg rendelkezésre álló pénzösszeget elköltöttük a fél filmre. Mindenki, aki most itt van, valamilyen módon áldozatot hoz ezért a filmért: kevesebb pénzért dolgozik, vagy csak a forgatás után kapja meg a pénzét stb. Aki ezt – különböző okokból – nem vállalta, az most nincs itt. Az ittlévők hisznek ebben a filmben, és azon dolgoznak, hogy a művön ne látszódjanak meg a forgatási viszontagságok.

Szürkülödik, nappali jeleneteket többé nem lehet felvenni, úgyhogy a stáb átáll az éjszakai jelenetekre. Míg előkerülnek a reflektorok, s áthelyezik a gépeket a következő helyszínre, Pejó Róbert, az aradi származású rendező válaszol. A forgatást nyilvánvaló módon nyomasztó problémák ellenére a többieknél optimistábban nyilatkozik, bár Alsórákos elvesztését ő is fájlalja.

Nem véletlenül dolgoztunk Rákoson: ha egy megfelelő helyszínt találtunk volna Magyarországon, akkor nem utaztunk volna ki. De mi a helyszín és az ottani arcok miatt választottuk Romániát, mert úgy gondoltuk, hogy ezek az elemek vizuálisan annyira gazdagítják a filmet, hogy érdemes oda menni. Most olyan helyzetbe kényszerültünk, hogy csak a szereplők belső világával tudunk foglalkozni, hiszen semmit sem mutathatunk meg, ami a falun kívül történik. Vannak bizonyos problémák, de én bízom benne, hogy a történetet olyan jól tudjuk majd elmesélni, hogy az illeszkedési problémák nem fognak feltűnni.

Eredetileg hogyan képzelted el a filmet, milyen hangulatot, vizuális világot álmodtál meg?

Ebben a filmben kicsit mindig a neorealista iskola hatását látom, és úgy is képzeltem el, hogy elsősorban egy realista világot jelenítsünk meg. Ugyanakkor vannak olyan elemek, amelyek el vannak emelve a valóság szintjétől. Rákos azért volt értékes, mert meg tudtunk mutatni egy világot, ami megáll a maga lábán: ott emberek születnek, élnek és halnak meg, vannak vágyaik, de folyamatosan ebben a mikrokozmoszban maradnak, nem mennek el. Ez a világ persze a cigányságról szól, de más dolgokról is: kisebbségekről, a társadalom szélére szorult emberekről, és főleg individualitásokról. Van egy társadalom, amely nem alkalmazkodik a mi világunkhoz, és emiatt egy számunkra teljesen idegen életformát választ. De észre kell venni, hogy abban a világban is van öröm, szépség… persze a szomorúság és fájdalom mellett. Ezt a világot próbáltuk a rákosi helyszín segítségével megmutatni, és mivel a nagytotálokat már leforgattuk, a hangulat érzékeltetésére valószínűleg elegendő és megfelelő lesz az ott készített anyag. Most a karakterfejlődésre, a szereplők belső világára tudunk koncentrálni. Szükség volt egy koncepcióváltásra, de lehet, hogy ez valójában nem is árt a filmnek. Közben jutott idő újra átgondolni, illetve elemezni az addig leforgatott anyagot. Azzal, hogy kényszerből leszűkül az ábrázolható világ, a film nyerhet is, mélyebbé válhat. Egyébként az én módszerem amúgy is olyan, hogy forgatás közben is változtatok, ha úgy érzem, hogy nem működik az, amit én előre elképzeltem.

A realista és mitikus elemek együttes jelenléte mennyiben kapcsolható Kusturica filmjeihez?

Ez a film sokkal sötétebb a történet és a választott narrációs eszközök miatt is. Kusturicában van egy eleve nagyon pozitív világkép, ami önmagában működik; ő úgy gondolja, hogy az élet egy cirkusz. Én az emberek kemény életét mutatom meg, a küzdelmüket ezzel a végső fokon mesterséges természettel. Ennek komoly következményei vannak: míg Kusturicában a sorsok humoros felhangot kaphatnak, mi a kemény hétköznapi világot próbáljuk ábrázolni. És azt hiszem, melankolikusabb is ez a stílus.

Fél ötre már sötét van, kezdődhet az éjszakai forgatás. Rozoga rendőrkocsi gurul a színre, a belőle kiszálló rendőr és társa barna táskát vesz át a talpnyaló modorú, cowboykalapos cigánytól. A békés, nyugodt rendőrt Dorel Vişan kolozsvári színész alakítja.

Ez a 13. rendőrszerepem filmben, és a nagy feladat az volt, hogy másképp alakítsam, mint a többit. Ez egy „pozitív” rendőr, aki nagyon emberi, van lelkiismerete és nem tesz különbséget cigányok, románok és magyarok között, mindenkit embernek tekint. Mindenütt a világon a rendőröket általában butáknak tartják, nem kedvelik őket, mert a törvény oldalán állva azt akadályozzák meg, amit az emberek tenni szeretnének. Hiszen az ember mindig szereti legalább egy kicsit áthágni a törvényt. Valójában a rendőrök is emberek, én játszottam többfajtát: olyanok, mint mindenki, egyesek jobbak, mások rosszabbak. A rendező nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy én ezt a szerepet játsszam, pedig inkább egy rosszabb figurát, az egyik cigányt szerettem volna alakítani. De ő azért akarta ezt így, mert tetszett neki egy korábbi rendőrszerepem egy másik filmben, és abból szeretett volna néhány elemet viszontlátni itt.

A Romániában felmerült problémák mennyire zavarták meg a színészi munkát?

Valamennyire zavarták, mert az emberek nyugalmát felborították ezek az események, egyesek megharagudtak, elmentek. Azonban inkább az anyagi és technikai gondok voltak jelentősek. A cigányok kicsúfolásával kapcsolatos viták is teljesen fölöslegesek voltak. A forgatókönyv nagyon jó, a realitást ábrázolja, amivel időnként nehéz szembenézni.

Kántor László producer a helyszínen lévő irodából intézi a folyó ügyeket, időnként kinéz a forgatásra, és este fél kilenc körül utolsóként hagyja el a területet.

A producer szemével milyen állapotban van a film?

Most már látjuk az alagút végét. Volt egy mélypont, de a ko-producerek is kiálltak mellettünk. 19 napot leforgattunk Romániában a filmből, itt 18 napunk van, ebből most vagyunk a 8. végén. Most azt mondhatjuk, hogy a film meglesz. A kinti botrány persze alaposan felborította eredeti terveinket, a film rengeteget bukott rajta. Le kellett bontani egy 7 és fél hektáron megépült díszletet, és annak nagy részét át kellett hozni, újra felépíteni. Közben október közepén mindenkinek lejárt a szerződése, új szerződéseket kellett kötni, a 3 hetes leállás, mikor a rendőrségi zárlat miatt nem tudtuk kihozni a felszerelést, folyamatosan kidobott pénz volt nekünk. Nagyságrendileg ez kb. 70 millió forint körüli veszteséget okozott. Sajnálatos, hogy egy művészfilmből sikerült politikai ügyet csinálni, ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. A művészi szabadságot nem szabad korlátozni – a mű elkészülte után lehet véleményt mondani róla.

Minden bonyodalom mellett, a botrány nem jelent egy nagyméretű reklámot is egyben?

Ebben a történetben ez lehet az egyetlen pozitívum. De az tévedés, hogy ez ingyen reklám lenne, mert mi ezt komolyan megfizettük. Ráadásul az ember idegrendszerének a kopását nem lehet pénzben kifejezni. De az tény, hogy ma ha csak a közértbe bemegyek, mindenki tud a filmről.

Mit jelent ez a film az Új Budapest Filmstúdió életében?

Azt gondoltuk, hogy végre sikerült egy olyan koprodukciót összehozni, amiben ugyan német és osztrák többségi pénz van, de a végeredmény mégis egy magyar film lehet, én lehetek a film delegált producere, és azt is megengedték, hogy magyar és román stábbal forgassunk. A stúdió életében ez mindenképpen egy mérföldkő lesz, hiszen 4 és fél év alatt ez a 10. játékfilmünk, amit kevés stúdió mondhat el magáról. És bár rengeteg koprodukciónk volt eddig, de ez az első, hogy mi legyünk a fő producerek.

Az autó visszapillantóján fura dísz lóg: egyik oldalán Ceausescu, másikon JR Ewing fényképe látható. A stáb azon vitatkozik, melyik fele látszódjon az adott jelenetnél, illetve arról, hogy vajon lehet-e a Ewing-fotót jogdíj nélkül mutatni. Este nyolcra fejeződik be ennek a jelentenek a forgatása, melyben Iancu cigány Molotov-koktéllal a kezében rohan a faluja felé. Nyári Oszkár, a kaposvári színház tagja játssza ezt a szerepet.

Innen mindenki el akar menni, és Iancu az, akinek szintén van erre egy módszere. Máshol akar új életet kezdeni, és megvalósítani az álmait. Csakhogy a vágyak túl magasak, megvalósításukhoz bűnöznie kell – és elbukik. Bár a filmben ő a rosszfiú, ő sem eredendően rossz. Benne is ugyanúgy él a szeretetvágy, a régi szerelmek emléke, de ezek későn élednek fel, és ő bekerül az események sodrába. A bűntett elkövetése után Törökországba akar menekülni – ez kicsit az én találmányom is –, de azért a szemében – remélem – néhány pillanatra meg fog jelenni a szeretet. Csak látszólag engedi közel magához az embereket, valójában senkinek sincs igazán köze hozzá.

Hogyan sikerül ezt a kettősséget megjeleníteni?

Hát remélem, hogy sikerül, de én olyan színész vagyok, aki nem szokta nézegetni a musztereket. Próbálom átélni a szerepet, próbálok esetleg olyasmiket is elgondolni, ami konkrétan nincs benne a filmben, de hiszem azt, hogy a szememben majd megjelenik. Végül is nem tudom, hogy mi volt totálban, mi volt közeliben, nem tudom, mi lesz majd látható a filmből. A karaktereket is át kell íveltetni a filmen, fontos, hogy története legyen az embernek. Bár a forgatást különböző külső események alaposan megzavarták, úgy gondolom, jelen nehéz helyzetben a színészek maximálisan végzik a dolgukat. Nagyon nehéz, hiszen ez egy nyáron játszódó film, és hát közeledünk a télhez, ráadásul rövidek a nappalok, és sok jelenet nappal játszódik. Szerintem itt a színészi munkával nem sok probléma van, remélem mással se lesz, és a film elkészül. Nem is hiszem, hogy a színésznek a csapókon kívül másra is kell koncentrálnia. Én akkor azt próbálom megvalósítani, ami adódik, ami a lelkemben éppen van, és amit enged a jelenet.

Nemrégiben magyarországi cigány szervezetek is tiltakoztak a film ellen…

Én egy cigány származású ember vagyok, magyar embernek tartom magam, színész vagyok, a Színművészeti Főiskolán végeztem. Azt kell mondjam, hogy ez a film még nem készült el, a forgatókönyvét még nagyon kevesen ismerik. Megértem azokat, akik arra gondolnak, hogy megint a cigányokat veszik elő, és róluk próbálnak filmet csinálni, általánosítani. Megértem, hogy felkapják a fejüket, hiszen a médiában nagyon gyakran jelentetik meg a cigányokat úgy, hogy az árt nekik. Azonban azok az emberek, akik erről a filmről előre ítélkeznek, gondoljanak arra, hogy ugyanígy előre ítélkezik róluk, a cigányságról a többségi társadalom, és ez az oka nagyon sok problémának. Az előítéleteket úgy lehet elkerülni, ha mi sem ítélkezünk elhamarkodottan. Én úgy gondolom, hogy a cigány szervezetek előre ítélkeztek. Meg kell nézni a filmet, és utána lehet kritikát mondani. De ennek a filmnek ahhoz előbb el kell készülnie.

Ez azt jelenti, hogy téged, mint cigány származású embert nem bánt a film?

Sokan abból ítélkeztek, hogy a film alsó miliőt mutat meg, egy szeméttelepen élő cigány közösséget. Úgy gondolom, hogy az értékek nem abban vannak, hogy az emberek hol élnek, hanem abban, hogy hogyan gondolkodnak. Hogy tudnak-e szeretni, gyűlölni, tudnak-e egyszerre megítélni dolgokat. Ugyanúgy élnek-e, mint mások: szenvednek, a szenvedésük által az életet igenlik-e, jutnak-e előbbre e szenvedés által? És igenis azt gondolom, hogy ez a történet azt ábrázolja, hogy előbbre jutnak általa. És ennek a szenvedésnek nem ők, hanem a társadalom az okai, amely, akár a szemetet az asztalról, az emberi szemetet is lesöpri.