Tavaly nyáron került fel a Netflixre, nagyobb csinnadratta nélkül, mégis egy-kettőre a streamer egyik legnézettebb filmjévé vált. Azóta elhalmozták díjakkal, két Oscarra jelölték, múlt hétvégén elvitte a legjobb filmnek járó Annie-t: a K-pop démonvadászok kétségtelenül az elmúlt év egyik legsikeresebb animációs filmje, (kis)kamasz célközönségét nyilvánvalóan elérte, mégis erősen kételkedünk abban, hogy maradandó értéket teremtett volna.

Ezúttal nem kell a kritikusoknak fanyalogni a suta magyar címválasztás miatt: már az eredeti is béna és fantáziátlan volt. Annyira határozottan jelöli meg a musical műfaját és pozicionálja a filmet egy összehajigált szószerkezet formájában, mintha alkotói elfelejtették volna lecserélni a bemutató előtt a munkacímet. Mert hát igen, végülis erről szól: egy k-popot éneklő lánybandáról, amelyik démonokra vadászik…

A sztori hátterében a Jó és a Gonosz univerzális népmesei küzdelme húzódik, ezúttal távol-keleti ízű legendába ültetve; eszerint mióta világ a világ, hősök – jellemzően nők – hármas szövetsége küzd a lélekrabló démonok ellen az emberek biztonságáért. Eszközük a hangjuk, amelynek segítségével védőpajzsot vonhatnak az emberi világ köré, s mivel „bátorságról és reményről” énekelnek – mindig az adott korszak aktuális zenei divatjának megfelelően –, dalaikkal mellékesen összekovácsolják az embereket, kellemesebbé teszik a hétköznapokat is. A film jelenében különböző frizurában és harceszközökkel, bár nagyjából azonos színpadi funkcióban vadászó triónak, Mirának (May Hong), Zoey-nak (Yoo Ji-young) és Ruminak (Arden Cho) azonban meggyűlik a baja, mivel odaát, a démonok világában magányos harcos, Gwi-ma (Lee Byung-hun) emelkedik szóra, alkut köt a láthatatlan főgonosszal, majd a saját eszközüket fordítja a lányok ellen. Ellenállhatatlanul jóképű és szemtelen fiúbandával vonul az emberek közé, és semmitmondó szövegű, de igencsak fülbemászó dallal a toplisták élére tör, elhódítja a rajongókat, és lyukat ejt a pajzson a démonok nagy örömére. Kézenfekvő egy plátói szerelmi szálat is bogozni a cselekmény fővonalára, és hogy egy kis mélységet is kapjon legalább a két főszereplő – a többiek kapcsán ezt senki sem erőlteti túlságosan –, küszködő hősök lesznek mindketten: Rumit rejtegetett kettős identitása, Gwi-mát régmúltban elkövetett hibája nyomasztja. Általuk a film könnyen kiszámítható és leplezetlenül didaktikus módon olyan fontos, de cseppet sem eredeti témák felületét kapargatja, mint önmagad megismerése és elfogadása, vagy a kamaszkor küzdelmei: mindenkinek megvannak a maga adottságai, erényei és hibái, és meg kell küzdenie a saját kisebb-nagyobb démonjaival, amelyeken elfogadással, a saját értékei tudatosításával, ezen túl pedig a barátság és a bizalom megtartó erejével emelkedhet felül. Sosem gondoltuk volna.

Gwi-ma egyébként olyan, mint egy k-poposra faragott Darth Vader: a szerettei elvesztése miatti fájdalom és a saját önzése és gőgje okozta lelkiismeret-furdalás taszítja át a „sötét oldalra”. Az ő története zavarossá teszi a démonvilágot is, ott lóg a levegőben a kérdés, hogy vajon az összes démon ember volt-e valamikor. S ha már itt tartunk: a mese napjaink mobiltelefonokkal telezsúfolt, közösségi médiával terhelt környezetében játszódik – amit a film normálisként kezel és egy pillanatig sem kritizál –, de a meglehetősen sztereotip módon ábrázolt hétköznapokon, lány- és fiúegyütteseken túl – talán kissé paradox módon – éppen a démonok lennének igazán érdekesek. Kár, hogy belőlük túl keveset látunk, túl keveset tudunk meg róluk. Kicsit olyanok, mint az Így neveld a sárkányodat elnyomott címszereplői: ezerszínű és -formájú, tarka lények, viccesen szerencsétlenül rejtőzködnek az emberek között és nem is igazán ijesztőek, s talán nem is önszántukból gonoszak, hiszen hatalmas uruk számára rabolják az emberi lelkeket – és ennek lenne is valós gyökere a távol-keleti mitológiában, ahol a démon nem feltétlenül rosszindulatú lény. Hát nem rejlik ebben is egy folytatásfilm lehetősége?

A K-pop démonvadászok meglovagol egy friss – ha nem is annyira új – popzenei hullámot, slágergyanús – hiszen eleve slágernek írt – dalai jó ritmust diktálnak, ugyanakkor több generáció számára is ismerős világot kínál: bár hasonló csapatok a beatkorszak óta jelen vannak a könnyűzenei színpadokon, különböző stílusokkal, a fiú és lány popegyüttesek nemzetközi „aranykora” a 90-es években volt, és kissé átalakulva napjainkig húzódik Dél-Koreában és Japánban. A mindenkori rajongói magatartás ábrázolása a filmben enyhén és szeretetteljesen karikaturisztikus – túlságosan is az, nincs benne szemernyi kritika sem a sztárok otthonaiba is betörő rajongók vagy a futószalagon gyártott és interneten marketingezett idolok és sekélyes dalaik kapcsán sem.

A musicalben a tiritarka videoklip-esztétika helyenként az animék rajzstílusával ötvöződik, s egy animék és a mangák világában nem igazán jártas nyugati néző valószínűleg az ezeket idéző jelenetekre fog a leginkább rácsodálkozni. És valóban vicces pl. a ramenzabáló repülős jelenet a legelején, ami elég határozottan jellemzi is a szupererővel képregényhősökhöz hasonlóan viaskodó szereplők hétköznapi álcáját és „valódi”, kamasz lényét. A K-pop démonvadászoknak épp ez, a sztori helyett a kivitelezés minősége a legfőbb értéke. Következetes rajzstílus és elképesztően életszerű figuramozgatás jellemzi, a zenéje mellett a jól sikerült, játékos és mozgalmas akciójelenetei is értékesek.

A K-pop démonvadászok divatos témákat pendít meg menő formában és egy kis metaértelmezéssel is kísérletezik – zenével, művészettel a sötétség ellen: milyen szép gondolat ez –, de kritikai magatartás híján képtelen igazán értelmesen vagy mélyen a felszín alá nyúlni. Talán nem is ez a célja, tényleg „csak” szórakoztatni akar – akkor viszont kihagyott egy ziccert. Ezentúl minden megvan benne, ami egy franchise első darabjához szükséges: nemzetközi közönségsiker, a történetben „egy gyönyörű barátság kezdete”, az antihős nem üdvözült, a főgonosz nem győzetett le, a démonvilág kapcsán pedig ezer kérdés maradt megválaszolatlanul, úgyhogy szinte borítékolható a már emlegetett folytatás. Reméljük, az a film egy picivel több gondolatot fog tartalmazni, hasonlóan játékos és profin megvalósított animációs és zenei világában elrejtve.