A magyar hangosfilm történetének legnépszerűbb naivája, Szeleczky Zita idén lenne 110 éves. A színésznő nemcsak színpadon és filmen alakította tökéletesen szerepeit, de a saját életében is meglehetősen gyanútlannak bizonyult. A második világháború vihara az ő karrierjét sem kímélte.
Úrilányból színésznő
Szeleczky Zita Budapesten született 1915. április 20-án, de gyermekkorának meghatározó élményei a Borsod vármegyei Nekézsenyhez kötötték. A Bükk hegység festői települését tartotta fogadott szülőfalujának. Édesapja, Szeleczky Emánuel (1868–1934) mérnök, építkezési vállalkozó és édesanyja, Négyessy Amália (1879–1962) a szomszédos Sáta községben kötöttek házasságot 1907-ben. Mindketten elszegényedett középnemesi családból származtak, édesapja Gyulafehérváron született, édesanyja pedig Nekézsenyben. A család a Budafoki úton lakott, a nyarakat azonban a Szeleczky-csemeték, Olga, Alfréd és Zita rendszerint a nekézsenyi rokonoknál töltötték. Szeleczky Zita kései visszaemlékezéseiben megannyi színes történet elevenedik meg a nekézsenyi vaskalapos reformátusokról, az egykori Négyessy-kúria lakóiról. A településen a Szeleczky Zita Emlékház ma is őrzi a Négyessyek emlékét csakúgy, mint a nagy utat megtett színésznő relikviáit.
A család konzervatív légkörét a gyakori színházlátogatások oldották. Olga gyakran magával vitte a Nemzeti Színházba kishúgát, aki kezdetben még olimpiai bajnok szeretett volna lenni, de csakhamar bejelentette az otthoniaknak, hogy színésznő lesz. Egyedül édesapja pártolta elhatározását, mondván, hogy a kislányból lehet majd a második Jászai Mari. Tragika ugyan nem lett Szeleczky Zitából, de a nagy elődhöz hasonlatos elhivatottság és meg nem alkuvás (időnként makacsság) jellemezte pályáját mindvégig.
Miután a Veres Pálné Leánygimnáziumban sikeresen leérettségizett, szabaddá vált az út az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia felé. Amikor cérnavékony hangon elszavalta Ady Endre Új vizeken járok című versét, kislányos bájának a felvételi bizottság nem tudott ellenállni. Ódry Árpád, a Nemzeti Színház neves művészének – egyben az Akadémia igazgatójának – útmutatásai alapján rendszeresen edzette, skáláztatta vékony hangszálait, hogy mire a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház tagja lesz, hangja képes legyen betölteni a közel ezernégyszáz férőhelyes hodályt. Mégis ez a jellegzetes csilingelő hangszín lett a védjegye, amely cicababa szőkeségével kiegészülve később táblás házakat vonzott.
Sztár születik
Szeleczky Zita még végzős növendék volt, amikor Balogh Béla meglátta fotóját a Színházi Életben, és próbafelvételre hívta. Ódry Árpád először megpróbálta lebeszélni a filmezésről, nem titkolva a műfaj iránti megvetését. A család szűkös anyagi helyzetét ismerve, növendékét végül azzal a feltétellel engedte el, ha Szeleczky a forgatás után becsülettel befejezi az Akadémiát és elfogadja a Nemzeti Színház ösztöndíjas tagságát. A produkciót Jéghercegnő címmel harangozták be, amiből a forgatás alatt Tanulj meg szeretni! lett, a mozikban pedig Méltóságos kisasszony (r. Balogh Béla, 1936) címmel vetítették, mint az ötvenedik magyar hangosfilmet. A bárókisasszony és a házitanító szerelmének elcsépelt történetét megismerve a nézők azonban hamar megfogyatkoztak, a kritikusok fanyalogtak. Élükön Egyed Zoltánnal, az ismert hírlapíróval, aki kifejezetten dilettánsnak tüntette fel az új színésznőt. Mindenesetre Szeleczky a jéghideg várkisasszony szerepében több természetességet mutatott, mint partnere, Básti Lajos, akinek modorosságát ugyancsak felrótták a kritikák. A Szeleczky–Básti párost még további két filmre – a Pillanatnyi pénzzavar (r. Martonffy Emil, 1938) és az Azurexpress (r. Balogh Béla, 1938) – szerződtették, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Méltóságos kisasszony érdekessége, hogy az addigi férfiközpontú szüzsék után, ebben a történetben a hősnő veszi kezébe az irányítást. Bartos Lilian figurája akár a magyar femme fatale előképe is lehetne, de ezt a forgatókönyv egyenetlensége és a színésznő tapasztalatlansága sem tette lehetővé.
Hunyadi Sándor Pusztai szél (r. Székely István, 1937) című színművének feldolgozása, amely a hortobágyi betyárvilágban játszódik, már sokkal több művészi értékkel bírt. A rendező, Székely István egy kisebb feladatot, a szépséges Nadine szerepét bízta Szeleczkyre, akinek a történet szerint megölik a kedvesét. A produkciót – Jávor Pállal, Kiss Ferenccel és Lázár Máriával a főbb szerepekben – a magyar filmtörténet veszteségei között tartják nyilván, mert a mai napig nem került elő. A színésznő korai filmjei közül ugyancsak erre a sorsa jutott a Mioche című francia bohózat magyar remake-je, a Nehéz apának lenni, és Nóti Károly huszárvígjátéka, a Beszállásolás. Amennyiben hiszünk a korabeli tudósításoknak, az utóbbiban született meg az új „filmnaiva”, aki nincs „túlcukrozva”, mégis kívánatos. Egyetlen jelenet maradt fenn a filmből – feltehetően egy rajongó mozigépésznek köszönhetően –, amelyben Szeleczky Zita a Rózsafa virít az ablakom alatt című dalt zongorázza.
A Nemzeti Színházban a statiszta- és epizódszerepek mellett egyre nagyobb kihívások elé állította a színház igazgatója és nagytudású rendezője, Németh Antal. A Csongor és Tündében azonban kolléganője, Szörényi Éva kapta meg az áhított címszerepet. Így Szeleczkynek Ledér szerepével kellett beérnie Vörösmarty Mihály klasszikusában. A csábító lány, akinek karakterében ott van a tragikum, Szeleczky egyik legemlékezetesebb színházi alakításainak egyikévé vált. Olyannyira, hogy amikor 1941-ben Németh Antal felkérte az akkor már befutott sztárszínésznőt, hogy a társulat németországi vendégjátékán Tünde szerepében mutatkozzon be, Szeleczky azt többszöri felkérésre is visszautasította. Ez a makacság azzal végződött, hogy a sajtó és a szakma legnagyobb megdöbbenésére, a színésznő szakított a Nemzeti Színházzal – annak ellenére, hogy az eltelt öt évadban jónéhány sikeres előadás fűződött a nevéhez. Kezdve a nagy kiugrással Sata szerepében Németh László Villámfénynél című darabjában, Shakespeare-hősnőkön át Henrik Ibsen Solvejgjéig különböző műfajokban megmutathatta jellemábrázoló tehetségét. Tamási Áron darabjaiban (Énekes madár, Vitéz lélek) éppúgy kiemelkedett ösztönös szerepmegformálásaival, mint Dario Niccodemi Annájaként a Hajnalban, délben, este című szerelmi játékban. Ez utóbbival számos vidéki városban, többek között Nagyváradon is vendégszerepeltek partnerével, Szabó Sándorral. Kovách Aladár igazgatása idején tért vissza a Nemzeti Színházba. A háború végkifejlete miatt azonban csak egyetlen darabban léphetett fel: az Annuska címszerepét játszotta Gárdonyi Géza színművében.
Az országos népszerűséget a Jókai-regények filmes adaptációi hozták meg Szeleczky Zita számára. A szegény bányászlányból nagyvilági hölggyé idomított Evila egyetlen lemondó pillantásában benne volt a Fekete gyémántok (r. Vajda László, 1938) hősnőjének kiszolgáltatottsága. A házasságra kényszerített Henriett sorsában pedig az érzelmek teljes skáláját sorakoztatta fel. Amíg a Nemzetiben a Villámfénynél című darabbal lépett az élvonalbeli színésznők sorába, addig a film világában a Szegény gazdagokban (r: Csepreghy Jenő, 1938) vált a műfaj igazi nagyságává. 1938 volt Szeleczky Zita karrierjében a megérkezés éve: ettől kedve pályája szédült tempóban ívelt felfelé.
A Magyar Úriasszonyok Lapjának adott nyilatkozata szerint 1939-ben alakult meg az első Szeleczky Zitáért Rajongók Clubja, 1942-ben pedig már négyszáznál is több rajongói klub és asztaltársaság működött az országban. Az újdonsült filmsztárt rajongói levelek százai ostromolták dedikált fotókért, amelyeknek alig győzött eleget tenni. Szeleczky Zita egy ország kedvence lett. Ahogy becézték: „Magyarország szőke kishúga”, akinek magánélete már közügynek számított.
A protestáns bálon, 1939-ben ismerkedett meg későbbi férjével, Haltenberger Gyulával. Az Amerikából hazaérkezett friss diplomás mérnök és a sztárszínésznő szerelmét a sajtó mindvégig nyomon követte. Esküvőjéről még a filmhíradó is tudósított, a színházi lapok pedig képes riportokban számoltak be az eseményről. Az ifjú párt maga Ravasz László püspök eskette a Kálvin téri református templomban, 1940-ben. Uszályos díszmagyar selyembrokát menyasszonyi ruháját az ismert divattervező, Langermann Gizella szalonjában varrták. A Langermann-szalon készítette például a Bercsényi huszárok (r. Szlatinay Sándor, 1939) jelmezeit is. A menyasszonyi ruhát azonban nem csak a filmhíradó örökítette meg. Az ugyanabban az évben forgatott Sok hűhó Emmiért (r. Szlatinay Sándor, 1940) című vígjáték zárójelenetében, a próbát kiállt földbirtokos arájaként a saját ruhájában ment oltár elé. Szeleczky házassága azonban már a háború alatt megromlott, amihez a színésznő feszített munkatempója és a családi konfliktusok egyaránt hozzájárultak. Szeleczky Zita két év után külön költözött férjétől, de a házaspár hivatalosan csak 1947-ben vált el.
A színésznő huszonhat hazai filmszerepének többségét középosztálybeli, ártatlan, de kedvesen kacérkodó kislányok alkották. Ezek a hősnők szellemesek, talpraesettek és okosak, ugyanakkor megmaradtak szűziesnek. Szeleczky nagyon hamar belecsöppent a filmgyártásba, ideje sem volt pózokat, manírokat felvenni, ezért a korszak primadonna-színésznőire jellemző mesterkéltség, affektálás csak elvétve fedezhető fel nála. Csicsergett, sóhajtozott vagy egyszerűen csak nézett az őzikeszemeivel – de nem többet, mint amennyi a karakterébe belefért, gesztusai mindig őszinték voltak. Úgy a könnyed vígjátékokban, mint a fajsúlyosabb kérdésekkel foglalkozó alkotásokban, csilingelő kedvessége azonnal elbűvölte a nézőt. Amikor méltó partnerre talált, valósággal sziporkázott. Az Eladó birtok szénapadlás-jelenetében Págerrel ártatlanul harcias, a Sok hűhó Emmiért hősnőjeként a rászedett földbirtokost alakító Jávorral édesen rafinált és szemtelen, a Rózsafabotban Timár Józseffel pedig meghatóan esendő volt.
A politika útvesztőjében
Három szerződést írt alá 1941-ben: az Édes ellenfél, az Egy éjszaka Erdélyben és a Leányvásár forgatásai vártak rá. Játszott a színház futó előadásaiban, gőzerővel készült Henrik Ibsen Peer Gyntjének bemutatójára, és szorgalmasan tanulta Solvejg szerepét. Nem tudott vagy talán nem is akart megbirkózni Tünde veretes szövegével. Esetleg arra gondolt, hogy befutott sztárként most revansot adhat igazgatójának, amiért Németh Antal, ígérete ellenére, a bemutatón másnak adta a címszerepet? Ennek egyértelmű okát csak találgatni lehet. Mindenesetre annak a döntésnek, hogy Szeleczky Zita elhagyta a Nemzeti Színházat, számos olyan következménye lett, ami a színésznő pályájának későbbi alakulását erősen befolyásolta. Kezdve azzal, hogy a Németh Antal műsorpolitikája ellen agitáló szélsőjobboldali sajtó egy „őszinte beszélgetésnek” álcázott interjú kapcsán azonnal megragadta a lehetőséget, hogy „a nemzetiszocialista világnézet híveként” mutassa be a színésznőt. Szeleczky kései nyilatkozataiban több alkalommal utalt arra, hogy a cikk újságírói hamisítvány. Reggel ötkor indult a filmgyárba, délelőtt próbált a Nemzetiben, délután a rádióban szerepelt, este ismét előadása volt a Nemzetiben. Annyi bizonyos, hogy abban az időben, ha akart volna, akkor sem tudott volna pártpolitikával foglalkozni.
Nem úgy a körülötte lévő férfiak – férje, Haltenberger Gyula és bátyja, Szeleczky Alfréd –, akikhez erősen kötődött és adott a véleményükre. Tény, hogy nem kért helyreigazítást. Szálasi Ferenc hatalomra jutása után sem mérte fel, hogy mennyit árt magának azzal, ha elvállal egy szélsőjobboldali felkérést. Ahogy mind kilátástalanabbá vált Magyarország helyzete a háborúban, úgy játszotta egyre gyakrabban a rádió Petőfi Sándor Föl a szent háborúra című versét, amelyet a színésznő rögzített gramofonlemezre 1942-ben. Szeleczky Zita visszafordíthatatlanul a szélsőjobboldali partvonalra sodródott, amiből a háború után egy hecckampánnyal és koncepciós perrel igyekezett a hatalom politikai tőkét kovácsolni.
Magyar díva Olaszországban
A színésznő, akit addig csak tehetsége és elragadó személyisége kapcsán méltatott a sajtó, 1941-ben, pro és kontra, indulatos véleménycikkek tárgya lett. A nemzeti színházi botrány után úgy tűnt, hogy a Pünkösti Andor által alapított Madách Színházban folytatódik színházi karrierje, Szeleczky azonban egy hirtelen elhatározással Olaszországba utazott, ahol filmszerződés várta. A magyar filmek Skandináviától a déli államokig népszerűek voltak, így a magyar sztárt az olasz közönség is jól ismerte. Szeleczky Zita és Kiss Ferenc 1941 szeptemberében részt vettek a 9. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválon, ahol megelőzve a hazai bemutatót, az Egy éjszaka Erdélyben (r. Bán Frigyes, 1941) című kosztümös cselvígjátékot vetítették. Címével ellentétben, néhány külső helyszíntől eltekintve, a film minden kockáját a Hunnia Filmgyárban forgatták káprázatos díszletek között. A szépséges özvegy Alvinczyné esete az uralkodó alteregójával korának egyik kuriózuma lett. Bán Frigyes rendezése elnyerte a fesztivál aranyserlegét. Szeleczky Zita pompás díszmagyarja a filmből ma is megtekinthető a nekézsenyi emlékházban.
A velencei bemutatkozás után a magyar színészek Torinóban és a római Cinecittában forgatták a Tentazione (Aldo Frosi, Hans Hinrich, 1942) jeleneteit. A film a magyar Kísértés (r. Farkas Zoltán, 1941) című Karády Katalin-film olasz remake-je, és témáját tekintve annyira szembe ment az olasz fasiszta valláserkölcs elvárásaival, hogy az alkotók bizonyos karakterekre kénytelenek voltak magyar színészeket szerződtetni. Így kapta meg a revütáncosnő szerepét Szeleczky Zita, aki életében először a végzet asszonya szerepkörben is kipróbálhatta magát. A „botrányos történet” színhelye sem lehetett Róma, így a cselekmény Budapesten játszódik: Gisella, hogy megmentse a gyilkosság gyanújába keveredett szerelmét, elcsábítja az ügyben eljáró vizsgálóbírót, akinek szerepére Szeleczky befolyásos színészkollégáját és tanárát, Kiss Ferencet szerződtették. Az olasz filmet Magyarországon Revücsillag címmel hirdették meg. A magyar plakátok elkészültek, a bemutatóra azonban a háborús események miatt már nem került sor.
Dzsentrifilmek és operett
A háború előtti filmtermés jelentékeny részét az úgynevezett dzsentrifilmek tették ki. A birtokukat vesztett nemesek, snájdig huszárok és a hozomány nélküli kisasszonyok romantikájának egyik népszerű képviselője volt Nóti Károly. Az ő tollából készült Az utolsó Wereczkey és A Bercsényi-huszárok históriája. Ezen filmeknek ugyancsak nélkülözhetetlen kelléke a Szeleczky-báj, de a szálakat itt inkább a partnerek bonyolítják: Hajmássy Miklós, Szilassy László, Csortos Gyula, Bilicsi Tivadar és Vaszary Piroska. Természetesen az operettfilmek sem hiányoznak Szeleczky repertoárjából, akinek minden adottsága megvolt ahhoz, hogy a zenés műfajban is képviselje magát. A színpadi változatokhoz képest ezeket a történeteket gyakran úgy átszabták az alkotók, hogy a filmes adaptáció köszönőviszonyban sincs az eredeti művel. Huszka Jenő daljátékát, a Gül Babát (r. Nádasdy Kálmán, 1940) korának egyik szuperprodukciójaként harangozta be a sajtó. A nézőknek azonban már akkor sem jelentett többet a zárt kulisszák között forgatott török mese, mint egy szépen lefényképezett színházi előadás. Azzal a különbséggel, hogy a harmincnyolcéves, kissé elnyűtt Jávor Pál a suhanc Gábor diák szerepében Szeleczky Zita Lejlájához képest a vásznon egyáltalán nem keltett illúziót.
Jacobi Viktor Leányvásár (r. Podmaniczky Félix, 1941) című operettjéből már sokkal élettelibb történetet fabrikált Babay József, aki az amerikai és az óceánjárón játszódó részeket egy csángó faluba ültetette át hús-vér karakterekkel. A tizenöt fős stáb Gyimesközéplokon forgatta a film látványos külső jeleneteit. Az erdélyi táj, a nagyszámú statisztéria, a pompás népviseletek nézők tömegeit vonzották országhatárokon innen és túl. Podmaniczky Félix, a rendező nem bízta a véletlenre a sikert. Szeleczky mellé kikérte az Operaháztól Sárdy Jánost, a kor népszerű tenorját. Hozzájuk csatlakozott a két erdélyi művész, Kiss Manyi és Tompa Pufi pazar játéka és ízes beszéde.
A korszak legsikerültebb feldolgozását Zenélő malom címmel Lázár István készítette Huszka Jenő Lili bárónő című operettjéből 1943-ban. Addigra primadonna szerepkörben Szeleczky Zita kifejezetten nagy rutinnal rendelkezett. Az 1942/1943 színházi évadban ugyancsak egy Huszka-mű, a Mária főhadnagy címszerepét alakította a Fővárosi Operettszínházban. Szeleczky mellett a kor népszerű sztárjai vonultak fel az előadásban: Sárdy János, Honthy Hanna, Latabár Kálmán és Kiss Manyi. Minthogy Sárdy Jánost szigorú szerződés kötötte az Operaházhoz, ezért csak huszonöt estére vállalta a bonviván szerepét. Azután Szilassy László állt be a helyére. A darab aktualitása, a függetlenségi harc és az egyre erősödő németellenesség miatt Lebstück Mária romantizált történetének példátlan sikere lett: kétszázötven előadás után vették le a műsorról. Annak ellenére, hogy mindketten házasok voltak, Szeleczkyt és Szilassyt a közönség kinevezte álompárnak. A filmrendezők szerelmi téren nem ismertek tréfát, a profit érdekében örömmel tettek eleget a nézők kívánságának. A Sziámi macska (r. Kalmár László, 1943), a Zenélő malom (r. Lázár István, 1943) és a Nászinduló (r. Farkas Zoltán, 1943) című alkotásokat a Szeleczky–Szilassy párossal készítették el.
Drámai alakítások
A könnyű vígjátékok és rózsaszín lányregények között a Szeleczky-életműben igazán értékesek azok az alkotások, amelyekben a színésznő drámai oldalát láthatjuk. A Babay József Rózsafabot című regényéből készült film forgatása előtt a színésznő alapos megfigyelést végzett a Vakok Intézetében. Sipos Katalinja a vak leány történetében szinte úgy jár-kel az akadályokkal teli világban, mint egy látó ember. Tímár Józseffel tökéletes párost alkottak a saját fogyatékosságaikkal küzdő két főhős egymásra találásában. A Rózsafabot úgy maradt az utókorra, mint az egyik legemblematikusabb Szeleczky-film, amelyben a színésznő először rendelte alá szépségét a szereppel való azonosulásnak.
A Gyávaság a tuberkulózisból felgyógyult színésznő egyetlen filmje volt 1942-ben. A téma szokatlanul különbözött a kor megszokott filmsémáitól. Matolcsy Andor regényének a kulcskérdése ugyanis az volt, hogy egy férfi kitartson-e a felesége mellett, vagy inkább belevigye Marit, az ártatlan kamaszlányt egy felelőtlen kalandba. Nádasdy Kálmán, az Operaház főrendezője a kárpátaljai helyszíneket – Szolyva és Bihar vidékét – valósággal belekomponálta a történetbe. A kritikák örömmel fogadták az újdonságot, amelyben a korszak filmjeire jellemző forgatókönyvízű történet helyett valódi életképek peregnek. Szeleczky Zita a szertelen csitritől a megtört szerelmesig valósággal brillírozott a tizenhét éves Mari szerepében.
Utolsó magyar filmje Kerecsendi Kiss Márton Az első (r. Cserépy László, 1944) című színdarabjából készült, a forgatókönyvet is maga a szerző írta. A gyermek után sóvárgó, meddő asszony, Lidi szerepében a filmvásznon végre megmutathatta drámai erejét. A háború végkifejletében azonban ez az alkotás már nem kapott különösebb figyelmet a korábbi produkciókhoz képest. Ezúttal minden báj és negédesség nélkül egy valóban hiteles, érett alakítást láthat a néző, ami mára legékesebb bizonyítéka annak, hogy a színésznő távozásával mit vesztett a magyar filmgyártás.
Emigráció
Szeleczky Zita sikerei csúcsán távozott Magyarországról, az emigrációban viszont keményen kellett küzdenie, hogy művészként érvényesülni tudjon. Az argentin napilapok elismeréssel számoltak be a magyar színésznő bemutatkozásáról, amikor Diana Toldy néven eljátszotta egy lengyel emigráns szerepét az Egy pillanatig élni (Vivir un instante, r. Tulio Demicheli, 1951) című filmben. Mielőtt sor kerülhetett volna a folytatásra, Szeleczky Zita politikai támadások kereszttüzébe került, annak következményeként, hogy távollétében a Budapesti Népbíróság háromévi börtönbüntetésre ítélte.
Az argentin filmet követően kizárólag színházi társulások előadásain és pódiumesteken lépett fel. Két hónappal megérkezése után már főszerepet játszott a Buenos Aires-i német színház, a Neue Deutsche Bühne társulatában. Az Argentínába emigrált magyar színészek közül elsőként állt színpadra 1948-ban. A magyar költészet gyöngyszemei – Balassától napjainkig címmel meghirdetett irodalmi estjének sikere emigráns kollégáira is ösztönzőleg hatott. Néhány héttel később Kerecsendi Kiss Márton, Páger Antal, Komár Júlia, Hajmássy Miklós és Cselle Lajos is csatlakozott Szeleczky Zitához, és közösen megalapították a Magyar Színjátszó Társaságot.
Műsorpolitikai viták miatt Szeleczky hamar kivált az együttesből és önálló estjeivel szerepelt. Létrehozta saját önálló társulatát, az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, amely az általa kijelölt klasszikus irányvonalat követte. Színházigazgatóként be kellett látnia, hogy az anyagi nehézséggel küzdő magyar kolónia nem képes eltartani két állandó magyar társulatot. Hosszas levelezés és előkészületek után, 1954-ben előadóestjeivel kanadai turnéra indult, amelyet az Egyesült Államokban folytatott volna. Egy komoly tüdőgyulladás miatt vendégszerepléseit végül kénytelen volt megszakítani. A következő évek a gyógykezelések és a lassú felépülés jegyében teltek.
Az 1956-os forradalom leverése azonban cselekvésre sarkallta a színésznőt. Rádiószózatot intézett Argentína és a világ asszonyaihoz, és éhségsztrájkot hirdetett, hogy felhívja a világ figyelmét „a magyarság elhagyatottságára”. Önálló műsoros estjeiben, amelyek addig sem nélkülözték a nemzeti irodalmat, ettől kezdve fontos szerep jutott az ötvenhatos megemlékezéseknek is. Szeleczky Zita 1962-ben az Egyesült Államokba költözött és egyedül bejárta a kontinens magyarok lakta városait, és csak ritkán csatlakozott egy-egy alkalmi társulathoz. A hosszú emigráció alatt elszakadt ugyan hazai közönségétől, de fellépésein, színpadi szerepeiben és önálló estjein keresztül, Dél-Amerikától Ausztráliáig, eljutott a diaszpórában élő honfitársaihoz és jelentős szerepet vállalt az emigráns magyar közéletben.
Hazatérés
Negyvenöt év távollét után, 1990-ben látogatott először Magyarországra, majd ezt követően rendszeresen eleget tett a hazai felkéréseknek. Előadóesteken szerepelt, filmvetítéseken vett részt, interjúkat adott, rajongóival, tisztelőivel találkozott. Az emigrációban végzett munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A színésznő számára a legnagyobb elégtételt azonban a Legfelsőbb Bíróság 1994-ben meghozott ítélete jelentette, amely Szeleczky Zitát bűncselekmény hiányában a népellenes bűntett vádja alól felmentette és a Budapesti Népbíróság korábbi ítéletét megsemmisítette. Amikor 1998-ban Érd Város Önkormányzata jóvoltából otthonra lelt a Pest megyei településen, hazaköltözött. Nyolc hónappal később, 1999. július 12-én, érdi otthonában hunyt el, nyolcvannégy éves korában. A nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
A szocialista-realista emlékezet egyöntetűen az elkényeztetett úrilány szerepkörére redukálta Szeleczky Zitát. Ha mai szemmel visszanézzük filmjeit, láthatjuk, hogy mennyi finom árnyalatot mutat meg játéka, amíg a papírmasé díszletek Méltóságos kisasszonyától eljutunk az Az első című film izzadságszagú falujának asszonysorsáig. Még a harmincadik életévét sem töltötte be, ereje és tehetsége teljében hagyta el az országot. Hiánya nagy vesztesége volt a magyar színpadnak és a filmnek egyaránt.
Felhasznált irodalom:
- Jávor Zoltán – Péter Zsolt (szerk.): Szeleczky Zita élete és művészete. Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2020.
- Juhász István: Kincses Magyar Filmtár 1931-1944. Kráter, 2007.
- Lips Adrián – Mátravölgyi Dorottya – Sepsi Enikő – Sztruhár Bettina (szerk.): Szeleczky Zita életútja és válogatott magánlevelezése. L'Harmattan Kiadó, 2020.
- Pusztaszeri László: Szép magyar élet. Szeleczky Zita pályaképe. Kairosz Kiadó, 2011.
A képek forrása: Szeleczky Zita Alapítvány
