Tradicionális TIFF-váró toplistánkat most más formában, de változatlan lelkesedéssel közöljük. Nem lesz egyszerű eligazodni a 24. alkalommal megszervezett fesztivál orbitális kínálatában, de megpróbálunk ajánlani néhány tutibiztos programpontot.
Papp Attila Zsolt
Tomorrow is Fear: Az idei TIFF imázskampánya a jövőre épül – elég ehhez megnézni a fesztivál idei reklámfilmjét, amely vicces-ironikus módon a 2050-es év Kolozsvárjára kalauzol bennünket. A szervezők azonban egy külön szekciót is szenteltek az utópikus/disztópikus filmeknek. És hogy milyen a jövő? „A holnap félelem” – hirdeti az új szekció címe, és a beválogatott filmek alá is támasztják a baljós címadást. A válogatás egyébként egy önálló minifesztivált is megérne: külön öröm, hogy olyan klasszikusokat is megnézhetünk nagyvásznon, mint a 2021: Űrodüsszeia, a Fahrenheit 451, az 1984, a Szárnyas fejvadász, a Brazil, a Zöld szója vagy az 1936-os Mi lesz holnap? (Things to Come); de helyet kaptak a válogatásban egészen friss alkotások, mint a – hogy csak egyet emeljünk ki – The End című, meglehetősen bizarr élménynek ígérkező posztapokaliptikus sci-fi musical (!), Tilda Swinton főszereplésével. Sőt, olyan filmcsemegék is, mint Wim Wenders négy és fél órás, A világ végéig című opusza, vagy az About a Hero [Despre un Erou címmel vetítik] című film, amely – a német újhullámnál maradva – Werner Herzog munkáit ereszti össze a mesterséges intelligenciával, már ha jól értjük, de mindenképp izgalmasnak tűnik. Az idei fesztivál általam leginkább várt szekciója.
VHK-koncert: A TIFF-hez, bár elsősorban a töméntelen filmfogyasztásról szól, hozzátartoznak a különböző kísérőrendezvények is, a főtéri beszélgetésektől a gasztroeseményeken át a filmvetítéseket kísérő („cine-concert”) és önálló hangversenyekig – a New York szállóban tartott egykori Laibach-buli például máig maradandó élmény számomra. Ha sikerül eljutni Bonchidára, bizonyára a Vágtázó Halottkémek performanszával sem lesz másként. A VHK-val, mint oly sokan, a Kutya éji dala című Bódy Gábor-filmben találkoztam először, és mellbevágott az a mindent elsöprő energia, amely a Grandpierre Attila vezette magyar – hogy is nevezzük? – sámánisztikus-kozmikus-mágikus-ezoterikus-pszichedelikus-etno-punk banda zenéjéből és utánozhatatlan színpadi jelenlétéből áradt. Nem váltak soha a kedvenceimmé, de biztos vagyok benne, hogy a bonchidai Bánffy-kastély kertjében, a nyári égbolt csillagai alatt sajátos atmoszférájú estének néznek elébe, akik aznap nem egy belvárosi filmvetítést, hanem koncertlátogatást választanak a nap zárásául.
Buzogány Klára
A vízen túl (r. Dávid Endre): Ritka, mint a fehér holló, hogy a TIFF hazai versenyében magyar film is felbukkanjon – idén éppen ez történt. A vízen túlt [Nincs román címe, Beyond the Riverként kell keresni] még kevesen látták Erdélyben, mi is tavasszal olvastunk először róla, pedig ízig-vérig erdélyi téma: dokumentumfilm a Székelykeresztúrhoz közeli Betfalva határában élő, a Kis-Küküllő által elszigelet cigány közösségről. A fesztivál művészeti igazgatója, Mihai Chirilov a szokásos TIFF-indító sajtótájékoztatón ezt a filmet jelölte meg az idei év legsokkolóbb alkotásaként – ami különösen nagy felkiáltójel: eszerint A vízen túl sokkolóbb, mint a No Limit és a Full Moon szekció általában ideg- és gyomorpróbáló filmjei. De az alkotói szándék is a sokkolás volt, ez pedig jelenthet hatásvadászatot vagy egy dísztelen és őszinte, megfigyelői dokumentumfilm figyelemfelkeltő viszonyulását. Olyan kritikát is olvastunk, amely szerint a film negatív konnotációkat erősítő sztereotípiák erősen sűrített halmaza. Mi mindenesetre végtelenül kíváncsiak vagyunk A vízen túlra: még mindig túl kevés egészestés dokumentumfilm készül Erdélyben, bőven van feldolgoznivaló téma körülöttünk, Szamoson innen, Küküllőn túl. Előzetes itt.
Pădurea de molizi (r. Tudor Giurgiu): Igen helyes, hogy nem került a TIFF-en versenybe a fesztiváligazgató friss filmje, ahogyan az is, hogy a programban viszont megjelenik: a Pădurea de molizi (kb.: A lucfenyő erdő) egy évek óta folyamatosan bizonyító alkotó legújabb munkája, ráadásul a román történelem egy kevéssé ismert, tragikus pillanatának a félig-játékfilmes, formailag kísérletező feldolgozása. A történet 1941 tavaszán játszódik, amikor a szovjet csapatok bevonultak Bukovinába, és a frissen létrehozott román-ukrán határon kegyetlenül lemészároltak és tömegsírokba hajigáltak közel 3000 civil lakost. A nagyjából egy évtizedes hátterű filmes projektről annyit lehet tudni, hogy archív fényképekre és túlélők visszaemlékezéseire épül, ugyanakkor üzenetét Mircea Andreescu, Coca Bloos és Ionuț Caras, a román színjátszás három ismert és elismert arca tolmácsolja. A kolozsvári származású rendező játékfilmesként indult, és a közelmúltban dokumentumfilmesként is bemutatkozott (a Nasty című portréfilmmel), de az utóbbi években producerként és rendezőként egyaránt voltak történelmi témájú projektjei is, gondoljunk csak az Oana Giurgiu rendezte Alkalmi kémekre vagy a saját rendezésében és román-magyar koprodukcióban készült, az 1989-es nagyszebeni eseményeket feldolgozó Libertatéra. Előzetes itt.
Zakariás Ágota
Jaful secolului / Traffic (r. Teodora Ana Mihai): A román filmek idei versenyszekciójának egyik legjobban várt alkotása Teodora Ana Mihai filmje, a Jaful secolului (kb. Az évszázad rablása). A Varsói Filmfesztivál fődíjas filmjének forgatókönyvét Cristian Mungiu jegyzi, az egyik főszerepet pedig a román származású Anamaria Vartolomei játssza. A Romániában a TIFF-en debütáló történet egy megtörtént eset, egy 2012-es műkincsrablás krónikája, mely során román vendégmunkások a rotterdami műcsarnokból Picasso-, Matisse-, Monet-, Gauguin-, Meyer de Haan- és Lucian Freud-festményeket loptak el. A megfelelő hálózatok hiányában azonban nem találtak vevőre, ezért a rendkívül értékes műtárgyakat egyikük anyja állítólag fürdőszobája kazánjában égette el. A vetítéseket követő közönségtalálkozókon Tudor Reu producer és Antonia Marin gyártáskoordinátor válaszolnak a nézők kérdéseire. Előzetes itt.
To A Land Unknown (r. Mahdi Fleifel): A dán-palesztin filmrendező első nagyjátékfilmje is száműzetésben élő palesztinok sorsát követi nyomon. Ezúttal két Athénban rekedt fiatalember, Chatila és Reda a főhősei, akik minden pénzüket hamis úti okmányokra teszik félre, melyek megszerzése az anyagiakon kívül is egyre több bonyodalomba ütközik. Mahdi Fleifel Libanon legnagyobb palesztin menekülttáborban, az Ain al-Hilweh-ben született és nőtt fel, úgyhogy egészen közelről ismeri a menekültek küzdelmeit. Első egész estés dokumentumfilmje, A World Not Ours éppen ennek a menekülttábornak a lakóival és helyzetük kilátástalanságával ismertet meg, A To A Land Unknown [Pământ străin címmel kell keresni] tehetséges fiatal színészeket felvonultató, feszes thrillernek ígérkezik, ami több nézőpontból közelíti meg ezeknek a kiszolgáltatott és kétségbeesett embereknek a híradókban be nem mutatott megpróbáltatásait. Előzetes itt.
Zágoni Bálint
Buster Keaton-filmkoncert: Bár a fesztivál kiemelt eseményei közül a szervezők érthető módon az Amadeus live-ot népszerűsítik a legintenzívebben, a grandiózus filmkoncert mellett érdemes jegyet vadászni Az ifjabb Gőzös (Steamboat Bill, Jr.) vetítésére is. A faarcú zseni rajongójaként nem is értem, miért kellett nyolc évet várni A generális filmkoncertje után, Buster Keaton utolsó független filmjével azonban a TIFF ismét biztosra megy. Emellett családi programként is kiválóan működnek a slapstick koronázatlan királyának tökéletesen megkoreografált jelenetei, a zenei élményt pedig John Sweeney neve garantálja, aki közel három évtizede kísér némafilmeket Európa legfontosabb filmes rendezvényein.
Jakab-Benke Nándor
Ész(t)bontó vígjátékok: az idei TIFF egyik fókusza Észtországra irányul, ebben a szekcióban klasszikusokat és vadiúj filmeket is meg lehet nézni. Első böngészésre is feltűnik, hogy mostanában nagyon sok elborult, pimasz, sci-fivel kacérkodó abszurd komédia készült ott mostanában. Ilyen például a The Black Hole (Gaura neagră; előzetes itt), ami a Black Mirror vicces, észt változata, egy antológiafilm ufókkal és nagyra nőtt pókokkal. Az Alien 2 or: The Return of Valdis in 17 Chapters (előzetes itt) a jelek szerint a prosztóságot tekeri fel 17-esre, egyébként meg egy 2006-os rövidfilm folytatása, amit itt lehet megnézni. De a legelképesztőbbnek a The Invisibile Fight (Luptă invizibilă; előzetes itt) tűnik, amiben görögkeleti pópák röpködnek a levegőben, s a wuxiák hőseit is megszégyenítő mozgáskultúrával püfölik egymást.
Friss politikai-közéleti thrillerek: egy olyan, botrányoktól, intrikáktól és polarizáltságtól hemzsegő korszakban, mint amiben élünk, mindig jó reflexiós lehetőség megnézni egy hasonló ármánykodást, legyen az fiktív vagy létező, de történelmi eset. Ráadásul bármennyire is szerzőiek ezek a filmek, valamennyi műfajiságnak mindig kell lennie bennük. Az idei TIFF-en több ilyen is lesz: az Other People's Money [Banii altora; előzetes itt] egy minisorozat, ami a kortárs Európa egyik legnagyobb sikkasztási ügyét adaptálja kisképernyőre (és, mivel filmfesztiválon is vetítik, gyöngyvászonra). A valós eseményekből írt sztoriban egy adózás-visszaigénylési csalás által lesznek még gazdagabbak az amúgy is gazdagok. A Radio Praga (Vlny, angol címén Waves, előzetes itt) a prágai tavasz idején játszódik a cseh főváros rádiójának szerkesztőségében, egy alapos csihi-puhit jár körül, és a tavalyi év legsikeresebb cseh filmje volt, nem mellesleg Csehország Oscar-jelöltje. A versenyprogramban landolt Hysteria (Isteria; előzetes itt) a 90-es években játszódik, Németországban, és egy Korán-égetés miatt szabadul el a pokol, ráadásul egy filmforgatáson játszódik, amolyan Rashomon-stílusban.
The Return of the Projectionist (r. Orkhan Aghazadeh): amint megláttam, hogy mi a címe és a szinopszisa ennek az Azerbajdzsánban forgatott dokumentumfilmnek, egyből tudtam, hogy az első sorban fogok tolongani, pedig ez nem az a műfaj, aminél az emberek tolongani szoktak, még fesztiválokon sem. Miért? Nyilván egyébként is könnyű engem kilóra megvenni bármilyen sztorival, ami a letűnt idők gyűrött vásznairól, a 35 mm varázsáról, a celluloid finom remegéséről, kivénhedt mozigépek otthonos kerregéséről szól, de A mozigépész visszatérése [Întoarcerea proiecționistului címmel kell keresni] egy olyan történet, amilyenben én is pont most leledzem, szinte szóról szóra: egy öreg ezermester egy réges-régi szovjet vetítőgépet próbál újra üzembe helyezni egy kicsiny, eldugott falucskában. Azonkívül, hogy nem ezermester vagyok, és a gép nem szovjet, hanem csehszlovák, minden stimmel. Lehet, hogy nem mindenki számára izgalmasak a régi gépek – számukra ott a film másik protagonistája, egy fiatal srác, aki a telefonján próbál animációkat összeeszkábálni, és az ő lelkesedése ragad át az öreg mozigépészre is. Előzetes itt.
Mindnyájan
Tarr Bélát.
Tarr Béla életműdíjat kap a TIFF-en
Életműdíjat vesz át és június 21-én mesterkurzust tart a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Tarr Béla filmrendező. Ebből az alkalomból a TIFF szinte a teljes életművét levetíti a pályája első felében készült dokumentumfilmjeitől kezdve A torinói lóig.
