A jövő filmesei napjainkban formálódnak, nekünk pedig lehetőségünk van már a kezdetektől követni munkájukat. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film karának magyar tagozata a hagyományhoz híven a Művész (Arta) moziban tartotta az alap- és mesterképzős hallgatók ballagási ünnepségét június 27-én Végzősök gálája címmel, immár egy új, FRAME névre hallgató egyetemi fesztivál keretei között, ezen képet kaphattunk arról, mi foglalkoztatja az alma materből kilépő hallgatókat, ilyen értelemben a korszellem egy kis lenyomatából is részesülünk.
A filmesek ballagása általában eltér a más egyetemi szakokon megismert ünnepléstől. A gála bárki által ismert fordulatai (egyetemisták és oktatóik beszédei, kalapfeldobás, diplomaosztás és a Gaudeamus két lábon való kihordása) csak a végzősök vizsgafilmjeinek vetítése után következtek. Idén 15 alapképzős és 7 magiszteri hallgató alkotása jelentette a színes kínálot: dokumentum- és kisjátékfilmek, animációk szerepeltek a repertoárban, ezek változatos témákban és műfajokban. Ahogyan azt a Magyar Film és Média Intézet vezetője, dr. Csibi László is közölte a hallgatósággal, a látott művek olyan kérdésköröket érintenek, amelyek a mai huszonéves, (leendő) filmeseket foglalkoztatják. Ebből kifolyólag inkább tematikai csoportosítással, mintsem pontos kronológiai sorrenddel szeretnénk ábrázolni a végzősök által dokumentált korszellemet.
Mindennapi horrorunkat add meg nekünk ma…
Ebbe a kategóriába nemcsak azokat a filmeket sorolhatjuk, amelyek műfaja egyezik az alcímben szereplővel, de azokat is, amelyek egyéb zsánerjegyeket is bőségesen hordoznak, ám végkicsengésük megérdemli ezt a titulust. Egy kivétellel ebben a csoportban mind alapképzős végzősök műveit ismertetjük. Egy cseppnyi kronológiai sorrendet mégis megtartva: bemutatásunkat, ahogyan a vetítést is, Szilágyi Lóránt Anyagyilkosságával kezdjük. A cím előrevetíti a film végét, amivel – bár a csattanóját kiszámíthatóvá teszi – növeli az arra vonatkozó szüszpanszt, hogy vajon mikor és pontosan minek a hatására fog bekövetkezni. A történet gyermekkori fizikai bántalmazással indokolja azt, hogy a felnőttkorukban hentesboltban dolgozó testvérpár miért középkori kínzásokra hasonlító szadizmusban éli ki magát. Ahogyan láthatjuk, egymással és a lányokkal is úgy bánnak, ahogyan anyjuk annak idején velük – leginkább nadrágszíjjal. Valószínűleg az erőszak a legerősebb, de nem az egyetlen kifejeződése a családtagok közti alá-fölérendeltségi viszonynak. Ruházat, használati és vagyontárgyak, élettér szintjén is erősen elkülönül világuk egymásétól, lehetetlenné téve bármiféle átjárhatóságot.
A Ferenczi Edwin rendezte Payback megmutatja, mi történik, amikor leteszi a gyógyszert egy – feltehetően többek között – paranoiás személy. A szokványos, szó szerint is a szürke árnyalataiban játszó hétköznapokba alattomosan visszakúsznak olyan vélt vagy valós jelenségek, amelyek újjáélesztik, táplálják a szorongást és félelmet. Szorongásra apellál Fehér Dávid Stairs névre keresztelt animációja is, amely egy alternatív sziszüphoszi és prométheuszi történetre emlékeztet. Egyrészt a nehéz, értelmetlennek tűnő, fizikailag megterhelő munka, másrészt egy ősi elem, ez esetben a víz „elhozása” miatt. Főhősünk arctalan személy, akinek egyre körülményesebb útszakaszokon kell átvágnia. A terek sötétek, egyedül a protagonista teste világítja meg a helyszíneket, ahol elhalad, egészen addig, amíg fénybe ér, és itt ő válik sötétté. Lehet, hogy Nietzschének volt igaza, és visszabámul arra a sötétség, aki beletekint.
A fény és sötétség toposzát, pontosabban a fehér és fekete ellentétét használta fel kisjátékfilmjében a mesterit végzett Farczádi Erika is, aki A fekete folt címet adta művének. A hideg tónusú színekben játszódó történet két nő életét mutatja be: egyiküket a címben szereplő jelenség jellemzi, míg másikuk az ártatlanság, tisztaság híve. Utóbbi fehér játékbabát dédelget, és naponta próbálja eltüntetni a beteg(nek tűnő) szereplő által okozott makacs pecsétet. Szavak nélkül, tettekben, sikításban és dúdolásban nyilvánul meg a kommunikáció, és a tetőpontot a vizuális hatásokon kívül ez is ijesztővé teszi.
A klasszikus értelemben vett horror zsánerén belül debütált a végzősök gáláján Dula Deborah Ora horája is, amely többek között a folklorisztikus miszticizmussal éri el a kívánt hatást. Látomások, vér, boszorkányok, téboly hatják át a realistának tűnő, falusi közegben játszódó alkotást, amely olyan, mint egy diákfilmes, román nyelvű és népi kultúrából merítkező Fehér éjszakák. Az utolsó, ebbe a kategóriába sorolt film műfaja elsősorban nem is horror, viszont a kiszolgáltatottság, elkerülhetetlen végzet és a filmrendezői mindenhatóság együttese ad egy hátborzongató érzést az alkotásnak. Szombath Ákos Angyalszárnya elsődlegesen akciófilm, amelyben a főszereplő „öntudatra ébred”, és ráeszmél, hogy csak egy karakter valaki más történetében. Miután a rendezővel vitatkozva áttöri a negyedik falat, már csak azt várhatjuk, hogy Monica Bellucci ránk néz, és megkérdezi, hogy ki álmodja az álmot, amelyben vagyunk.
Szép új világ
Második csoportunk Aldous Huxley disztópiájának címét viseli, amelyet a továbbiakban néha szó szerint, néha ironikusan kell értelmeznünk. Ebbe a szekcióban olyan rövidfilmeket soroltunk, amelyek tematikájukban valamilyen szinten kapcsolódnak az említett műhöz: futurisztikus alkotásról lesz szó, korunk pozitív és negatív jelenségeiről is.
A disztópiához legközelebb a magiszteri végzős Dézsy Rebeka Réka Szikra című animációja áll. Képi világát és a szereplő mozgását tekintve erősen emlékeztetheti közönségét a kétezres évek videójátékaira. A nagyjából nyolc perc alatt egy robotot figyelhetünk, aki egy, már elhagyatott városban bóklászik, amelyet kezd visszafoglalni a természet. Egy benzintócsát talál, táncol rajta, ami megteremti a címben szereplő jelenséget, és kisebb robbanást eredményez.
Valamiféleképp sötét képet fest a jelenről az alapképzéses Erdei Dávid Végletek című dokumentumfilmje, amely főleg vágásában erős – erre az is magyarázattal szolgálhat, hogy sok benne a YouTube-ról származó rövid videórészlet. A szerző először bevezeti a nézőket a hamburgerkészítés rejtelmeibe, aztán párhuzamba álltja a túlsúlyos embereket a testépítőkkel, bemutatva étkezési szokásaikat és fizikai kinézetüket. A cím alapján nem meglepő a sztereotipizálás, viszont kizárólag a gyorskajával összekötni a krónikus elhízást sok összetevőt kihagy az egyenletből. A rendező a film végén felteszi a kérdést, hogy valóban annyira más-e a két életvitel – és a válogatott jelenetek alapján meg is adja rá a választ.
Káros életvitelnél maradva: az Út a változás felé a Bonus Pastor Alapítvány programját mutatja be, amely szenvedélybetegeken segít. A dokumentumfilm riporteri munkáját dicséri, hogy a megszólalók mennyire őszintén beszéltek kamera előtt, bevallva egykori gyengeségüket, szeretteik elhanyagolását és reflektálva múltbeli viselkedésükre. A filmet egy belőle kiragadott idézet összegzi: „Az életnek értéke van, és a szabadságnak ára”. Fodor Tímea filmje megmutatja, hogy a szerencsejáték-, alkohol- és szerfüggőségből létezik kiút, viszont meg kell harcolni érte.
A – nem gúnyos értelemben vett – szép új világunkat két másik dokumentumfilm is megörökíti: az egyiket a mesterképzést végző Kert Imola, a másikat az alapképzésről ballagó Scheitli Dávid készítette. Mindkét alkotás visszaadja vizuálisan azt a lendületet, ami a feldolgozott témákban is megmutatkozik, így a történeten kívül a kisfilmek általános atmoszférája is bevonja a nézőket a bemutatni kívánt hangulatba. Az InSync (r. Kert Imola) kolozsvári DJ-ket mutat be hagyományos újságírói felvetéseket követve. A megszólalók például a „Mikor alakult ki bennük a zene iránti szeretet?”, „Hogyan kezdődött a pályájuk?”, „Milyen stílusban alkotnak?” stb. kérdésekre felelnek. A lemezlovasok mondandója és a bulifelvételek jól érzékeltetik az underground életstílust.
Scheitli Dávid rövidfilmje a KMDSZ Diáknapokat létrehozó csapatáról szól, a Szervezteamről – az alkotás is ezen a néven fut. A rendező megszólaltatta a csapat tagjait, végigkövette a 30. Diáknapok nehézségeit szervezői szemszögből, bemutatva, hogy milyen akadályokkal kell megbirkózniuk. A megszólalók szerint pedig az éjt nappallá tévő munka megéri teljesen ingyen, pusztán az összecsődült magyar egyetemistahad hálájáért.
Gyökerek és szárnyak
A már rongyosra járatott Goethe-idézet talál a ballagás tematikájához, és kiváltképp öt, a gálán bemutatott alkotáshoz – a híres német költő szerint „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”. Ebbe a csoportba olyan vizsgafilmeket gyűjtöttünk, amelyek a hallgatók otthonához kapcsolódnak, családi történetekkel foglalkoznak vagy elvi, hitbéli tanúságtételeket tartalmaznak.
Három alapképzéses hallgató dokumentumfilmje is székelyföldi témával foglalkozik. Pál Andrea Szabadúszók című alkotásában a gyergyószentmiklósi Shark Sports úszásoktatóját kérte, hogy meséljen munkájáról, a foglalkozásról, amelyet a látogatóknak kínálnak. Filmezés tekintetében szembetűnő az alkotás eleji halszemoptikázás és a víz alatti videók használata. Ez utóbbi akkor válik igazán érdekessé, amikor a babaúszást mutatja be a rendező, hiszen kinek ne jutna eszébe ilyen felvételekről a Nirvana Nevermind albuma?
A csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony Ökumenikus Kápolnáról és a kegyhelyet létrehozó családról Szőcs Anita készített dokumentumfilmet Megérintve címmel. A Nagy család a városi életet hátrahagyva az önellátó életforma mellett döntött, minél közelebb szerettek volna lenni a természethez. Miután a családapát villámcsapás érte, és csodával határos módon túlélte, kilábalt az amnéziából is, égi elhívást kapott feleségével együtt a kápolna megépítésére. Ennek történetét, a mély hitet, zarándoklatokat és a keresztény vallási miszticizmus jeleit láthatjuk a filmben. A föld hangjai (r. Csíki Gergő) oral history-nak is beillik. A rendező négy személyt szólított meg, akik személyes perspektívából meséltek a múlt századi kollektivizálásról. Liviu Rebreanu kötelező tananyaggá tett, Ion című regényének első fejezete találó cím a fekete-fehérben forgatott, archív képeket is használó műnek. Főleg a kijelentés miatt, miszerint a mai fiataloknak már nincs igénye azokra a földterületekre, amelyek elvesztése olyan nagy fájdalommal járt, visszaszerzésük pedig verekedésbe is torkollott.
Két magiszteri hallgató alkotása a családi élet témájának különböző szegmenseit feldolgozva illik ehhez az alfejezethez. Bilibók Tünde Asszony, nem ember című, szépiában játszó dokumentumfilmje három generáció házaspárjának családon belüli munkaelosztásáról szól, sőt, annál többről is: nemi szerepekről és érzelmekről. A kamera főleg a részletekre koncentrál: fotókra, tárgyakra, árnyékokra. Eközben férfi- és női hangok beszélnek arról, ki hogyan éli meg a társadalom által rájuk ruházott és önmaguk által vállalt feladatokat. A székely szólásból kölcsönzött cím akkor köszön vissza igazából, amikor egy feleség azt mondja, az asszony valóban nem ember, hiszen valamivel több: életet hozni a világra transzcendens erő. Csont Orsolyától a Van, ami genetikus című kisjátékfilm egy testvérpár újra egymásra találását mutatja be, ahogy az szokás: a bezártság és az ebben kicsúcsosodó konfliktus leülepedésén keresztül. A két nő eltérő életutakat választott, viszont a humor, a megértés és az emlékek felélesztése (szórakoztató videóklip-formában) képes közös nevezőre hozni az ellentéteket.
Magánytézisek
Utolsó kategóriánkba olyan alkotásokat gyűjtöttünk, amelyek az egyedüllétet, a saját út választását prezentálják. Ebből a legtöbb a fizikai és érzelmi magányról szól, egy pedig leginkább elviről. Ez utóbbi az alapképzést végző Gál Boglárkától a Hová tűnt Szaniszló? című dokumentumfilmje, amelyben az egykori tévés beszél arról, milyen az élete, mióta eltűnt a képernyőkről. Szaniszló Ferenc bevallja, hogy kilenc éve munkanélküli, de nem bánja, hiszen így nem kellett „eladnia magát”. Állítása szerint próbálták őt pénzzel más ideológiák képviselésére bírni, mint amilyet ő magának érez, de nem engedte soha, hogy elveitől megfosszák. Elég számára az is már, hogyha csak egy emberrel oszthatja meg gondolatait, mert hisz abban, hogy az eszmék továbbadása révén többekhez is eljuthatnak elméletei.
Az egyedül maradást az ugyancsak alapképzést végző Ambrus Kincső kisjátékfilmje is feldolgozza, amely az Ösztön és döntés címet kapta, és azt mutatja be, hogyan szűnik meg Zsófi és Tamás kapcsolata. Egy rutinvizsgálat alatt a lány megtudja, hogy rejtett terhessége van, és annak ellenére, hogy sokként éri a felismerés, megtartja a magzatot – innen az (anyai) ösztön; Tamás viszont kijelenti, ha a baba marad, ő megy. A történet valószínűleg azt a főszereplő által kifejezett tézist erősíti meg, miszerint a hit legyőzi a félelmet.
Az egyedüllétet az MA-képzést végző Batrin Krisztián Apró rendetlenségek című kisjátékfilmje is megjeleníti, amelyben a főhősünk, Sára testvére, Eszter üzeneteit hallgatja, miközben végzi szokványos, hétköznapi teendőit. A kedélyes hangüzenetekben megelevenedő Bécs és az otthoni monoton szürkeség kontrasztja a magány érzetét nyomatékosítja. Ugyancsak az egyedüllétből fakadó magányt mutatja be az alapképzést végző Ambrus Eszter Exhale című animációja, amelyben családtagjai telefonhívásai szolgáltatják az emberi hangokat: azt láthatjuk, hogy a főszereplőnk olykor szenved az egyedülléttől, de a családi fényképre nézve könnyebb megállni egy rövid időre és kifújni a levegőt.
A gyászt a mesterképzős Ungvári Szende-Etelka és az alapképzős Jakab Dávid is feldolgozta kisfilmjeiben. Utóbbi a Somermiccs nevet adta alkotásának, amelyben egy idős házaspárt mutat be – pontosabban azt, hogy a padon töltött beszélgetéseik az idő előrehaladtával hogyan változnak. Éva és András kezdetben sokat évődik egymással, később viszont láthatjuk, hogy hogyan szelídül meg a férj, miközben a feleségét felemészti a betegsége.
Az utolsó recept (r. Ungvári Szende-Etelka) ugyancsak egy házastárs elvesztésének tragédiáját mutatja be, viszont a hangsúlyt a gyászfeldolgozásra helyezi. A megözvegyült férfi számára ez a folyamat akkor kezdődik el, amikor megtalálja a felesége által hátrahagyott kazettákat, amelyeken a nő a tanácsait és útmutatásait rögzítette a férje számára a szellőztetéstől a mosásig. A komor téma ellenére a film könnyedséget is sugároz, a megbékélés lehetőségével.
