Melyik rosszabb, a testi vagy a lelki hűtlenség? Az, ha megtettünk valamit, vagy az, ha életünk végéig azon bánkódunk, hogy nem tettük meg, amikor lehetőségünk lett volna? Ezeket a mindörökké aktuális (bár költői) kérdéseket járhatjuk körbe egy iráni rendezőnő szemével, akinek valószínűleg nem volt túl egyszerű pártatlannak maradnia a férfi-nő párharcban – mégis sikerült.
Joanna (Keira Knightley) és Michael (Sam Worthington) csupán négy éve házasok, látszólag boldog és kellőképpen jól szituált életet élnek New Yorkban. Modern idillük viszont megbomlani látszik, amikor felbukkan a zöld szemű szörnyeteg, pontosabban Michael új kolleganője, Laura (Eva Mendes), akire Joanna – még nem tudhatni, hogy joggal-e – menthetetlenül féltékeny lesz. Veszekedés veszekedést követ, a köztük izzó feszültség feloldhatatlannak tűnik, Michael hiába tagadja, hogy bármi köze is lenne a nőhöz, Joanna úgy érzi, hogy ez a kijelentés ha pillanatnyilag igaz is, bármelyik pillanatban megváltozhat.
Egy nap Michael üzleti útra megy Philadelphiába, ahová vonzó kolleganője is hivatalos. Joanna nem nézi jó szemmel az eseményeket, de más választása nem lévén, mégis „elengedi” férjét az egzotikus szépséggel. Joanna nem sokáig marad egyedül kételyeivel, ugyanis felbukkan régi szerelme, Alex (Guillaume Canet), aki felébreszti benne rég elveszettnek hitt érzéseit. A két „pár” napját így párhuzamosan követhetjük New York és Philadelphia között – az események lassú tempója megfelelő mennyiségű teret hagy a szereplők és a néző számára is, aki a történések alakulása láttán meg van győződve arról, hogy valószínűleg mindkét házastárs meg fogja csalni a másikat. Tadjedin semmit nem siet el; majdnem az utolsó filmkockáig csupán a főszereplőket látjuk meghitten beszélgetni az élet és a párkapcsolatok morális vetületeiről, a múltban elszenvedett csalódásokról, a jövőben rejlő lehetőségekről. Mondhatni semmi nem történik, de az mind nagyon izgalmas.
Első látásra kissé furcsának tűnhet a színészválasztás, de a film megtekintése után valahogy minden értelmet nyer. Knightley csont és bőr fizikuma éles ellentéte Eva Mendes érzéki idomainak, míg az utóbbiról már első pillantásra minden férfinak (és valljuk be, nőnek is) eláll a lélegzete, addig Knightley ijesztő soványsága nem indítja be különösebben senki fantáziáját. Bár Knightley szerepét eredetileg Jessica Bielnek szánták, így talán még erősebb a kontraszt a két nő között. A legutóbbi Terminátor és az Avatar jóképű hőse, Sam Worthington leginkább Mendesszel párosítható, míg Guillaume Canet franciás-gyerekes jópofasága inkább Knightley sótlanságával passzol. Megtalálja zsák a foltját.
A Tegnap éjjel témája, bár nem túl eredeti, és mondhatni semmi újat nem kínál, autentikus tálalása miatt mégis rendkívüli erővel hat. A helyszínek egyike akár a mi lakásunk is lehetne, úgy ahogy majdnem akármelyik szereplő bőrébe is bújhatnánk, ez a film mindannyiunkról szól – csak a mi életünk filmzenéjét nem Clint Mansell szerezte.
Massy Tadjedin iráni rendezőnő első nagyjátékfilmje összességében olyan lelkes őszinteséggel és egyszerűséggel járja körbe a férfiakat és nőket egyaránt foglalkoztató párkapcsolati kérdéseket és dilemmákat, hogy a nyugodt tempójú alkotás megtekintése után egy kis túlzással még akár azt is gondolhatnánk, hogy egy friss Antonioni-filmre ültünk be.
