Laza egyszermegnézős, igényesen fényképezett, drámai húrokat is pengető nyári vígjáték, balkáni beütéssel Danis Tanovićtól.
Danis Tanović a délszláv témájú drámák mestere. A Senkiföldjével (Ničija zemlja) elsőfilmesként elvitte cannes-i forgatókönyvírói pálmát és az Oscart 2001-ben, később Epizód egy vasgyűjtő életéből (Epizoda u zivotu beraca zeljeza) és Halál Szarajevóban (Smrt u Sarajevu) című filmjeivel zsűrinagydíjat nyert a Berlinalén 2013-ban és 2016-ban. A tavaly Palm Springsben debütált és My Late Summer nemzetközi címen futó legfrissebb filmje, a Nakon ljeta (magyarul kb. Nyárutó) nem áll be e legerősebb, abszurd helyzetek komikumával oldott, társadalmi törésvonalak, háborús sebek, személyes tragédiák mentén rendeződő filmjei sorába, már csak a témaválasztása és a műfaja miatt sem. A Nyárutó – emlegessük így a hivatalos magyar címverzió megszületéséig – „csak” egy romantikus történet a Balkánról, műfajilag (melo)drámával kevert vígjáték, és ezzel semmi gond nem lenne, ha a film nem küszködne a műfajok ötvözésével, s ha a közepe táján nem válna sablonossá.
A Nyárutó hátterében egy személyes dráma áll: a negyvenes Maja azért érkezik egy kis horvát szigetre, hogy a jussát követelje: ha már apja sosem törődött vele és szintén távol élő anyjával, legalább a közelmúltban bekövetkezett halála után segítse őket az örökség jog szerint őt illető részével. Ehhez persze előbb ügyvédet kell szereznie, fel kell készülnie egy várhatóan elhúzódó perre, exhumálásra, DNS-vizsgálatra, s mindez – főleg egy ilyen pici, zárt közösségben nem éppen egyszerű feladat, ahogy az sem, hogy jogosnak érzett követelését ismeretlenül az apja özvegye elé tárja. Alig érkezik a szigetre, máris nyilvánvalóvá válik számára, hogy a pár naposra tervezett ott tartózkodás el fog húzódni, úgyhogy ingyenes szállásért cserébe Maja felcsap pincérnőnek. A munkáját nem veszi túl komolyan, a horvátországi nyaralást annál inkább, cserébe észrevétlenül beilleszkedik a helyi közösségbe, s még szerelmes is lesz így élete „nyárutójához” közeledve.
Mivel a romantikus szál szép és játékos, de tökéletesen kiszámítható, Sasa, a film férfi főszereplője pedig teljesen súlytalan figura, ejtsünk inkább pár szót erről a szigetről. Benne van a lehetőség, hogy szereplővé emelkedjen, hiszen erős hangulatú helyről van szó, sajátos feszültsége van, ami a frissen partra szállt Maját egyértelműen megérinti, mégis csak jelzésszerű történetháttér marad: a napsütötte, bájos utcácskák és kőházak nagyjából dramaturgiai funkció nélkül maradnak. Szerencsére mégsem csak az itt a furcsa, hogy nyár közepén alig vannak turisták az utcákon és a kocsmában, hanem a helyiek is csodabogarak, s ezeknek az archetipikus figuráknak köszönhetően kialakuló abszurd helyzetekből származik a film igazán jóízű humora. Van itt kocsmát működtető, karizmatikus, rejtélyes „kicsikéinek” táncoló polgármester, kanos építkezési vállalkozó, a szomszéd szabadon csatangoló tehenei miatt tajtékzó, tenyeres-talpas parasztasszony a bamba fiával, aki folyton egy üres analóg fényképezőgéppel lesifotóz mindenkit, gyermekkora nosztalgikus ködbe borult helyszínére hazatelepedő exvállalkozó regényírói törekvésekkel, irodalomból doktorált szobafestő, partizándalokat harsogó vénasszony, és persze ott a méltóságteljes özvegy, akiről nem tudni, hogy arroganciája vagy gyásza miatt megközelíthetetlen. Mondhatnánk, hogy itt senki sem az, akinek látszik, és valóban, minden szereplőnek van egy-egy titka, csupa olyasmi, ami sors/műfajfordító is lehetne. Egy másik filmben ezekről a figurákról kiderülhetne, hogy erőszaktevők, drogdílerek, gyilkosok vagy pszichopaták, sőt, a falu is tragédiák helyszíne lehetne – ha nem ezt a filmet néznénk, amelyben semmilyen dráma nem mélyül el végül. Itt a szereplők pedig mégiscsak azok lesznek, akiknek látszanak: egy pici fiktív horvát falu ártatlanságában és különcségeiben vicces, kevés ecsetvonással felskiccelt, de annál több szeretettel ábrázolt lakossága.
Maja az egyetlen alaposabban jellemzett szereplő itt, bizonyos értelemben az ő felnövéstörténete ez a film, ugyanakkor beteljesíti a kezdő idézet sugallta ciklikusságot („minden élet egy kör, amely önmagát egyedülállónak gondolja”). Sértett, csalódott, feldúlt és lázadó kamaszként érkezik a kompon, és szinte észrevétlenül érik valódi felnőtté, amikor a nyárutó eseményei észrevétlenül tétet változtatnak, s meggazdagodás, elégtételszerzés vagy sírig tartó szerelem helyett egészen másfajta értéket talál a szigeten: egy másfajta családot. A film láthatatlan szereplője ugyanakkor Maja anyja: Maja dühös rá fiatalkori ballépése miatt, amelynek ő maga az eredménye, s bár saját utazása különlegesnek tűnik számára, valójában Maja az ő sorsát látszik megismételni – ilyen értelemben a film vége is nyitottként értelmezhető.
A tavaly augusztusban a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott filmet országos premierként itthon a TIFF vetítette.
