Néha kellenek a rossz filmek, mert emlékeztetnek arra, hogy milyen is, amikor helyette egy jó filmet nézünk; s ha olyan sok helyről nyúlt ötleteket egy sci-fi, mint a Beyond Skyline, remek kiindulópont lehet a jövendőbeli filmnézésre: sok jó, meg- és újranézendő sci-fit fog eszünkbe juttatni, ami jobban tárgyalja ugyanazokat a témákat.
Itt van például a Cloverfield: első blikkre nem egy nagy film, de a Beyond Skyline megnézése után visszamenőleg is felértékelődik, eszünkbe juthat, mennyivel hatásosabb a „diegetikus” kézikamera egy ezerszer ismételt klisékkel telezsúfolt sci-fi katasztrófafilmben, mint a pocsékul kezelt, érzelmileg semleges, mindenttudó átlagkamera a Beyond Skyline-ban.
Vagy ott van a A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles). A történet szinte ugyanaz (jönnek a gonosz ufók, űrhajókkal, lézerekkel és csápokkal, de az anyahajó megdöntése győzelmet hoz az embereknek). Még pereltek is készítők, mivel ugyanaz a cég volt a felelős az iménti, valamint a Beyond Skyline első része (igen, van ilyen, hamarosan rátérünk) speciális effektusaiért, és hát, tagadhatatlan hasonlóságok vannak a két film látványvilága között, hogy finoman fogalmazzunk.
A 2010-ben készült Skyline talán a világ egyik legátlagosabb filmje, egyetlen porcikája sem eredeti, minden szereplőjét, mondatát és történetelemét megcsinálták már jobban, szebben, szórakoztatóbban. A film legelső snittjében leszállnak a Földre az ufók (kék fények formájában) az űrből, és elkezdik elragadni az embereket, először egyenként, majd csapatostul. A frissen Los Angelesbe költözött Jarrod (a sokkal jobb szerepekre hivatott Eric Balfour) is áldozatául esik az agyakat eltulajdonító, és azzal mechanikus testeket irányító idegeneknek, azoban valahogy (vélhetőleg a szeretet erejével) agya legyőzi az idegen irányítást, a film záróképén pedig győzedelmes pózt követően új, mechanikus testével, beleveti magát a csatába.
A folytatás természetesen új nézőket szeretett volna toborozni ennek az érthetetlen magabiztossággal indult franchise-nak, ezért új főszereplőkkel folytatta klisés invázió-történetet, a film nagyjából felénél „érjük utol” az első rész idejét, és találkozunk újra az első film főszereplőjével, akit epizódszereplővé degradálnak, kihagyva az összes tárgyalható téma-lehetőséget, amit a hasonló hangulatú (mert az idegenek kinézétén és történeten kívül, alig van hasonlóság a két film között, alig) például Neil Blomkamp District 9-ja remekül kihasznált, arról nem is beszélve, hogy így szinte teljesen fölösleges az első részt megnéznünk, a Beyond Sklyine sokkal inkább reboot, mint folytatás, na nem mintha ettől jobb lenne a helyzet.
Új történetünk főszereplői a felnőtt mostohafiát, Patricket folyamatosan kergető és megmentő Mark (a főképp mellékszerepeiről nemhíres, de érthetetlen módon a cím előtt „kreditált” Frank Grillo), a kiégett rendőr, a mellé csapódó, széparcú metróvezető Audrey (Bojana Novakovic), akiket jó kinézetük predesztinál a sikerre. És míg az elő Skyline a költségvetésből is adódóan okosan „lent maradt” az áltagemberek szintjén, alulról bemutatva egy élien-invázió következnényeit, a folytatás nem túl bölcsen túllép ezen az akadályon, visszavezeti a megszokott, „egy hős, egy jó gombnyomás és minden gondunk megoldódik” szisztémát, annak minden ismerős kliséjével és fordulatával.
A klisé-kiállítás kiegészül még egy vak, fekete öregemberrel, aki szimpatikus és fölösleges, egy mexikói, természetesen Garcia nevű áldozattal, illetve az érthetetlenül későn a történetbe kevert vietnámi párral, akik mintha valami teljesen más filmből tévelyegtek volna be a történet háromnegyedénél, hogy az időközben megfogyatkozott szereplőgárdát pótolják.
Nem nézhetetlen a Beyond Skyline, épp csak olyan érzés nézni, mintha egy pürésített ételbe kapnád a mekis rendelésed tartalmát, néhol kisebb, néhol nagyobb felismerhető kajadarabokkal benne: ezt, ebben a masszában valóban nem kóstoltuk még, de nem is kérte senki. El is fogjuk felejteni hamar, mint egy nem túl jó ötletet egy gyors fogyasztásra. Zárásként pedig álljon itt egy lista olyan filmekkel, amiket megnézve elmondhatjuk, láttuk már ezt is: Bosszúállók, A Föld inváziója – Csata: Los Angeles, Csatahajó (Battleship), District 9, Itt a vége (This Is the End), A függetlenség napja 1-2, Végjáték (Ender's Game), A Bolygó neve: Halál, Csillagközi invázió (Starship Troopers), Támad a Mars!. A Beyond Skyline-ra több szót nem is vesztegetnék, mivel ezen lista leggyengébbje is tartalmasabb időtöltés, mint Liam O’Donnel filmje, ez az ezerszer látott panoráma.
