Milyen közös vonásokat mutatnak az elmúlt 80 év legnézettebb magyar filmjei? Mi köti össze a kortárs sikereket, mint a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled?, az akár több évtizeddel ezelőtt készült, mozinézőszámukat tekintve kiugróan eredményes filmekkel? A következőkben a forgalmazási adatok alapján évtizedről évtizedre haladva áttekintjük, mely alkotásokat nézték meg legtöbben.
A több évtizedet átölelő adatok alapján a magyar filmeket „versenyeztetni” nincs értelme, hiszen a számok mögött egy sor tényező összhatása áll, és a sikerességet befolyásoló környezeti hatások folyamatosan változtak: a médiakörnyezet, a filmnézési szokások, a külföldi filmek aránya politikai és médiatörténeti korszakonként jelentősen módosultak, és a filmek nézettségét befolyásolta például a kópiaszám, a mozik folyamatos csökkenése és az adott filmre fordított marketing is. Vegyük például a 9 és fél milliós nézettséget túllépő Mágnás Miskát! Bemutatása idején a választék szűkös, hiszen 1949-ben nyugati filmeket már nem hoznak be az országba; az egyetlen filmnézési lehetőség a filmszínház; a közönség különösen kiéhezett szórakoztató filmekre, hiszen utoljára jót nevetni a háború előtti vígjátékokon lehetet, ráadásul a békeidőkből ismert, egykor népszerű operett feldolgozásáról van szó, tehát a film körülményei több szempontból kedveznek a magas nézőszám elérésének. Jóval nehezebb dolga van mondjuk két évtized múlva bármely magyar filmnek akár az egymilliós nézettséget meghaladni, mikor már a mozinak a televízióval, a magyar filmeknek pedig az amerikaiakkal is fel kell venniük a versenyt. Az azonban a közönségsikeres filmek egymás mellé helyezésével kiderülhet, van-e közös nevezője a kedvelt magyar filmeknek, másként fogalmazva: mit preferálnak a nézők – 1945-től napjainkig.
Mielőtt az évtizedes adatok áttekintésében elmélyedünk, tippelhetünk, melyik műfaj vezeti a legmagasabb nézettséget elért filmek sorát: jól választunk, ha a vígjátékra és a történelmi filmre szavazunk. Ennek többek között oka a műfaji választék szűkössége is: a magyar hangosfilm történetében a legmagasabb számban vígjátékok készültek. A vígjáték és a történelmi film mellett nincs más, hosszú távon, tartósan életképes zsáner.
A mozinézettség áttekintésében elsősorban az 1987-ben kiadott A magyar játékfilmek nézőszáma és forgalmazási adatai 1948–1987 című könyv segít. A MOKÉP adatbázisa alapján készült összeállításban még ha van is a kor ideológiai elvárásaiból fakadó torzítás, az eladott mozijegyek nagyságrendjét és arányait tekinthetjük irányadónak.
A legmagasabb nézettségű mozifilmeket a kemény diktatúra időszakában találjuk. A Mágnás Miska (1949, Keleti Márton) áll az élen 9 850 000-rel, egyúttal minden idők legnézettebb magyar filmjéről van szó. Ezt követi a Gábor diák (1956, Kalmár László), majd a Rákóczi hadnagya (1954, Bán Frigyes), mindkettő elérte a 7 300 000 mozijegy eladását, az Állami áruház (1953, Gertler Viktor) pedig 6 680 000 nézővel a negyedik az évtizedben. Három operettet találunk e filmek között. A Mágnás Miska a politikai fordulat évében, de még azelőtt készült, hogy a szovjet típusú propaganda játékfilmek gyártása beindult. A magyar operett-történet népszerű darabjának feldolgozására természetesen rányomta bélyegét az ideológiai elvárás, de legalább annyira magán viseli a háború előtti vígjáték jellegzetességeit, mint a sematikus filmek stílusjegyeit. A Gábor diák Huszka Jenő Gül baba című operettjéből filmre írt zenés történelmi kalandfilm. A Monarchia-kori operett hagyománya a propaganda szolgálatába állítva, a szocreál stílus világában is tovább él: az Állami áruházban a munkaverseny és a szabotázs motívuma úgy fonódik össze, hogy az előbbi dominál, s így a vígjátéki elemek és a zenés betétek a film meghatározó, szórakoztató célzatú jegyei.
A 60-as években a történelmi regények adaptációi vezetik a listát, Az aranyember (1962, Gertler Viktor) 6 600 000, A kőszívű ember fiai (1965, Várkonyi Zoltán) 4 600 000, az Egri csillagok (1968, Várkonyi Zoltán) 4 560 000 nézőt vonzott a mozikba. Ugyanakkor a vígjátékok száma az 1945 utáni időszakot tekintve ezekben az években a legmagasabb. A Mici néni két élete (Mancserov Frigyes, 1963), a Hattyúdal (Keleti Márton, 1964) vagy A tizedes meg a többiek (1965, Keleti Márton) három és fél–négymillió mozinézőt jelent. Ebből a szempontból a 60-as évtized kivételesen erős: a magyar film mindkét, tartósan meghatározó műfaja – a vígjáték és a történelmi film – jelentős számban van jelen, és mindkettő kimagaslóan magas nézettséget hozott.
A hatvanas évek végétől, hetvenes évek elejétől a vígjátékok száma csökken, a szatírák száma emelkedik, ez utóbbiak nézettsége azonban jócskán elmarad a sikeres magyar filmekétől. A történelmi filmek gyártása is jelentősen visszaesik, e műfajban magas nézőszámot lényegében csak Várkonyi utolsó Jókai-adaptációja, a Fekete gyémántok (1977) képvisel. A 70-es években ismét a zenés műfajok értek el kimagasló jegyeladást. Két, tévéfilmnek készült, de moziban is forgalmazott operett, a Csárdáskirálynő (1971, Szinetár Miklós) és a Bob herceg (1972, Keleti Márton) haladja meg a kétmilliós nézettséget, valamint megint egy Keleti Márton-rendezés, utolsó filmje, a kuruc időkben játszódó zenés kalandfilm, a Csínom Palkó (1973) közelíti meg (1 880 000).
Az évtized magas nézettségű filmjei közül meglepetés A kenguru (1976, Zsombolyai János, 1 515 000 néző). A kortárs időben játszódó történet főszereplője egy fiatal srác, aki Zil teherautóval járja az országot és közben arról álmodozik, hogy eljut Nyugatra kamionvezetőként. Feltűnő a Szelíd motorosok (1969, Dennis Hopper) hatása, ám a magyar road movie nem csak a kitörés lehetetlenségét, hanem annak feleslegességét hangsúlyozza: jobb betagozódni a Kádár-kor társadalmába, mint otthontalan hippiként járni a magyar utakat. A szabadságvágy és az utazás összekapcsolásának szocialista verziója így is megmozgatta a magyar nézőket, köszönhetően a hosszú hajú, hasig kigombolt ingben csajozó Kánya szerepében Gálfi Lászlónak, valamint annak, hogy a filmben folyamatosan szólnak a kortárs hazai együttesek (többek között a Fonográf, LGT, Skorpió, Gemini, Omega) számai.
Ha a második világháború után dolgozó valamennyi magyar rendezőt aszerint állítjuk sorba, hányan nézték meg összesen moziban a filmjeiket, messze Keleti Márton vezeti a listát. 81 milliót meghaladja az 1945-től haláláig, 1973-ig készült 40 filmjének nézőszáma. Őt Bán Frigyes követi 18 filmmel és 46 millió nézővel. Várkonyi Zoltán 23 filmjét 45 és fél millióan, míg Gertler Viktor 16 rendezését 40 millióan látták, ötödik Révész György, akinek 24 filmjére több mint 26 millióan váltottak jegyet.
Feltűnő, hogy az első öt legnézettebb rendező közül hárman, Keleti, Bán és Gertler a két háború között kezdte pályáját, és a műfaji filmek gyártásában szerzett tapasztalatát az államszocialista rendszer elvárásaihoz igazodva kamatoztatta. Keleti 1936 és 1938 között hat vígjátékot készített (majd származása miatt a háború végéig nem dolgozhatott a filmgyártásban), Gertler Viktor is vígjátékokban tanulta ki a filmrendezés mesterségét, s később mindketten e műfajban aratták legnagyobb közönségsikerüket. Bán Frigyes több, mint egy tucat játékfilmet rendezett 1939 és 1944 között, köztük melodrámákat, majd ’45 után a társadalmi drámák (Talpalatnyi föld, 1948) mellett szatírákban jeleskedett (Kár a benzinért, 1965, Büdös víz, 1967). Mellettük Kalmár László is hasonló utat járt be, hiszen a Horthy-korszakban melodrámáival (Halálos tavasz, 1938) elért sikereket az 50-es években meg tudta ismételni, igaz, más műfajban, a Gábor diákkal. A legnézettebb rendezők között szereplő Várkonyi Zoltán is a háború előtti hangosfilmben kezdte pályáját, ugyan nem rendezőként, hanem színészként, számos sikeres filmben bukkan fel epizódszerepben, tehát belelátott a sikeres műfaji filmek gyártásába.
A 80-as években tovább csökken a mozibajárási kedv, és csak három film esetében haladta meg a nézőszám az egymilliót. (Nem számítva az egész estés animációs filmeket, mint a Vuk és a Szaffi, amelyek elérték a 2 milliós nézettséget.) 1 530 000-an váltottak jegyet a nálunk is rendkívül népszerű Bud Spencer-kalandfilm magyar változatára, a Csöpi-sorozat első darabjára, A Pogány Madonnára (1981, Mészáros Gyula), ezt követi két zenés film, az István, a király (1983, Koltay Gábor, 1 410 000) és a francia Házibuli (1980) által inspirált kamaszmelodráma, a Szerelem első vérig (1986, Dobray György, 1 120 000). Ez utóbbi azért is érdekes, mert a Dés László szerezte betétdalt Demjén Ferenc énekli, ő is a szövegíró, van tehát a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek előzménye, amikor egy Demjén-sláger jelentősen hozzájárul a film sikeréhez.
A kimagasló közönségsiker és a műfajok összekapcsolódásában nem sok minden változott a rendszerváltást követő évtizedekben. A nézőszám (a Filmforgalmazók Egyesülete adatai) alapján a tíz legsikeresebb film között hat vígjáték (Hogyan tudnék élni nélküled?,2024, Orosz Dénes; Futni mentem, 2024, Herendi Gábor; A miniszter félrelép, 1997, Kern András-Koltai Róbert; Valami Amerika, 2002, Herendi Gábor; Csinibaba, 1996, Tímár Péter; Magyar vándor, 2004, Herendi Gábor), ezen belül három (Hogyan tudnék élni nélküled?, Valami Amerika, Csinibaba) zenés film. Még négy történelmi filmet (Szabadság, szerelem, 2006, Goda Krisztina; Honfoglalás, 1996, Koltay Gábor; Kincsem, 2017, Herendi Gábor; Sorstalanság, 2005, Koltai Lajos) találunk a listán, tehát ugyanaz a két műfaj vonzotta jelentős számban a nézőket a mozikba, mint a rendszerváltozást megelőző fél évszázadban.
A nézettség tekintetében eredményes művek nem feltétlenül sikeresek más területen. A kritikai elismerés és fesztiválok díjai csak a legritkább esetben illetik a népszerű filmeket. Ha a kritikusok által összeállított „legjobb magyar filmek” két híres listáját vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a kimagaslóan magas nézettségű filmeknek ezekben alig-alig van helye. Az 1968-ban filmkritikusok által megszavazott, csupán 1948-tól, tehát az államosítástól számított húsz év terméséből válogatott Budapesti 12-ben csak A tizedes meg többiek tündököl egyedüli szórakoztató filmként. A 2000-ben kialakított listából (Új budapesti 12) Keleti Márton filmje kiesett, „helyette” a Hyppolit, a lakáj (1931, Székely István) képviseli a populáris filmet.
Ha egy film az adott évben elér magas nézőszámot, azt általában tekinthetjük rövid életű sikernek, bár az eddig felsoroltak között találunk maradandó, a kulturális hagyományba beágyazódott filmeket is, ilyen például A tizedes meg a többiek, a Mágnás Miska, A kőszívű ember fiai.
Összegzésképp elmondhatjuk, hogy a jelentős közönségsikert elért magyar filmek vígjátékok, történelmi filmek, zenés filmek vagy ezek keverékei: zenés vígjáték, zenés történelmi film. Mindebből arra gondolhatunk, hogy a legjobb kombináció a zenés történelmi vígjáték, de ebből csak kevés készült, például a Magyar vándor. Haladunk egyik diktatúrából a másikba, a keményből a hosszú, konszolidált államszocialista rendszerbe, majd átlépünk a demokrácia évtizedeibe, azonban a legmagasabb nézőszámot elérő játékfilmek alapvető műfaji jegyei alig változnak. Kis túlzással azt állíthatjuk, a közízlés túléli a társadalmi-politikai változásokat.
Ha a közös vonásokat tovább gyűjtjük, a következő nézői elvárásokat rekonstruálhatjuk: a vígjáték óvatos legyen a hazai viszonyok ábrázolásával – már amennyiben jelentős bevételre szeretne szert tenni –, a társadalomkritika helyett a bohózati elemek domináljanak. Ismerjünk rá saját viszonyainkra, de ne szomorodjunk el tőle, legyen otthonos a közeg, s jó, ha kicsit nevetünk is rajta, magunkon (ezt jól csinálja például a Futni mentem). Ha a sikervárományos film a múltba tekint, tegye azt nosztalgiával (Csinibaba, Hogyan tudnék élni nélküled?), s mindenképp érje el a kor újrafelfedezésének örömét. A karakterek ne legyenek szuperhősök, inkább esendő, gondokkal küzdő, a történet végén nyertes hétköznapi figurák. A dalbetétekkel pedig biztosan nagyobb eséllyel csábítja be a film a nézőket a moziba.
