Az RTL+ A király után folytatja a közelmúlt magyar antihős-történeteit, a Bróker Marcsi pedig ugyan az előd hatásához nem ér fel, stílusában és történelemszemléletében hű szellemi örökös.
Hiába, Európa keletebbik felén élünk, így a popkulturális tendenciák is néhány éves késéssel érnek el hozzánk. Így bár a „peak TV” korszakának kulcssorozatai (Maffiózók, Breaking Bad, Trónok harca stb.) mind antihősöket mozgattak, a magyar televíziós kultúrába ez valójában az Aranyélettel érkezett meg. A kisstílű bűnözőkből régiós játékosokká váló Miklósi család históriája meghonosított egy attitűdöt és történetmesélési szemléletet, amit sokak szerint végül az RTL vitt csúcsra A királlyal. A siker láttán pedig nem is meglepő, hogy hamarosan tágan értelmezett franchise-zá alakulnak ezek a sorozatok a csatorna streaming-szolgáltatásán, a Bróker Marcsi után ugyanis már készülőben a korszak pornóiparát a hírhedt Kovi szemüvegén keresztül bemutató mű.
A király mindig is meztelen volt – Zomborácz Virág, Kovács Dániel Richárd: A Király
Az RTL újonnan induló streamingszolgáltatásának zászlóshajója A Király című, Zámbó Jimmy életét feldolgozó sorozat, ami egyszerre lép fel trendkövetési és mítoszrombolási igénnyel, és nem is nevezhető sikertelen kísérletnek. Még akkor sem, ha néhány alkotói döntés erőteljesen megkérdőjelezhető.
Könnyen belátható, hogy ezek a történetek miért rezonálnak remekül a magyar közönséggel. A korrupciónak, a szabályok sajátos értelmezésének kultusza van a térségben, sokak fejében él a szemlélet, hogy ha valaki ügyesen csinálja meg a szerencséjét, nem kérhető számon rajta, ha gyakrabban keresi a kiskapukat. Ezek a karakterek a kisember vágyát fejezik ki, aki ott akarja hagyni lélekölő, alulfizetett munkáját, diszfunkcionális házasságát, de képtelen erre. Miközben persze bukásnarratívákról beszélünk, ami rá is koppint az említett átlagpolgár fejére, bemutatva, hogy a rendszerek alapvető természete sosem változik. Nagyon érdekes tehát, hogy (pláne kelet-európai kontextusban) ezek a sztorik egyszerre szólnak a perspektívák megmutatásáról, közben meg arról is, hogy nem lehet megbontani a fennálló rendet.
Jelen esetben Marcsi (Bacskó Tünde) történetét ismerjük meg, aki egy karcagi bankban tengeti mindennapjait, és bár egyértelműen a legkompetensebb a szakmájában, nem nevezik ki a fiók vezetőjévé. Ezért először saját utazási irodát alapít, aminek hamar hangsúlyosabb tevékenysége lesz a pénzügyi tanácsadás: Marcsi értesül a devizák árfolyamának várható változásairól, így magas hozamokat tud ígérni. Csakhogy a piramisjátéknak mindig van valaki az alján is, Marcsi üzleti modellje bukásra van ítélve, és szép lassan már családját sem tudja megmenteni.
Az az első jelenetektől fogva egyértelmű, hogy amit produkciós értékben bele lehetett tenni ebbe a szériába, azt nem is spórolta meg a csatorna. Működik a korrajz, sodor a hangulat, és ahogy mondjuk a Besúgó esetében, most is egyfajta dialektikus időt tapasztalunk, amiben egyszerre van jelen hitelesen a ‘90-es évek, de ezen felül az is reprezentálódik benne, hogy az elmúlt évtizedekben milyen vélekedések, közhelyek kapcsolódtak a korszakhoz. Gyermekkoromból halvány emlékeim vannak Marcsi történetéről, ahogy néztük a híradóban a képsorokat és próbáltuk kisakkozni, mi történhetett. A produkció pedig tisztában is van azzal, hogy a nézők többségének nehezen megváltoztatható ítélete van az ügyről, épp ezért valahogy ezt az élményanyagot is bele kellett dolgozni a történetbe (ahogy A király epizódjainak elején találóan kiírták: a legenda részei az igaz történetek és a hazugságok is). Vannak e tekintetben rendkívül jól működő gagjei a sorozatnak, például, hogy minden epizód a megidézett korszak egy-egy nagy slágerével indul, amelynek szövege rímel az adott epizód cselekményére – figyelemreméltó, hogy ezek a nem ritkán obszcén, rossz minőségű zenék a maguk egyszerűségében milyen pontosan mutatnak rá mély társadalmi kérdésekre.
Ha nem a tárgyi kultúra, a frizurák vagy a megyei futball világán keresztül közelítünk, a sorozat ezen felül is tökéletesen idézi meg a ‘90-es évek alapvető társadalmi ígéreteit, motivációit: a vasfüggöny eltűnésével már éppen bekukucskált a kapitalizmus, a vállalkozás hirtelen varázsszóvá vált. Legyen szó biogilisztáról, struccról, olcsó hurghadai utakról… elég volt, ha néhány azt súgták, hogy ez lesz a tuti biznisz. A Bróker Marcsi áttételesen ezeknek az embereknek a története: akikkel elhitették, hogy bármelyikük lehet a következő milliomos, csakhogy semmilyen segítséget nem kaptak meg, és még a pálya is azoknak lejtett, akik addig is közel voltak a tűzhöz.
Marcsi figurájában az első jelenettől fogva van egy különös disszonancia. Látjuk az őt ért igazságtalanságokat, de Bacskó Tünde konok (egyébként szakmailag rendkívül magas színvonalú) alakítása nem engedi, hogy szimpatizáljunk a nővel. Azt igen, hogy megértsük a motivációit, de a sorozat egészen a legvégéig távol tart a főhőstől. Ezáltal az alkotók azt sem állítják, hogy Marcsi felmenthető a tettei súlya alól – bár a vége felé például az ügyet levezénylő bíró karikaturisztikus ábrázolásával elbillen az egyensúly – , de azt sem, hogy nem lehetne találni más, nála sárosabb elkövetőket. Izgalmas egy olyan karaktert követni, akinél nem lehet pontosan meghatározni, hogy mikor veszti el a kontrollt, mikortól irányítja őt a kapzsiság, ennélfogva nem is a megszokott bukástörténettel szembesülünk, amikor egy adott ponton megtörténik a szembesülés, sőt, Marcsi még az utolsó pillanatokban (és a valós bírósági tárgyaláson) is állítja: lehet, hogy hibát követett el, bűnt nem.
Az pedig már a széria hangsúlyozza, hogy egy ilyen léptékű csalás mögött soha nem egy ember áll. És itt még csak nem is a közvetlen környezetről, az ugyanúgy simlis vállalkozókról van szó, hanem megérkezik a történetbe a nagypolitika. Egy miniszter sejtelmesen csak Misiként (Takátsy Péter) kacsint ki a befogadóra, az utolsó epizód pedig felfedi, hogy a korszakban közel sem Marcsi volt az egyetlen, aki hasonló kockázatos befektetéseket kínált, csak voltak, akik megúszták. Például olyanok, akik kiegyeztek a kormánypárttal. A készítők szerint tehát ugyan a magyar nyilvánosság szeret bűnbakot keresni, megtalálni az egyszemélyes felelősöket, arra már kevésbé irányul a figyelme ugyanennek a társadalomnak, hogy a mindenkori politikai klientúra miképp menti át hatalmát egyik rezsimből a másikba. Itt megint csak a korábban említett „kisember-igényekre” kell visszatérnünk: egy felelőst el tudunk ítélni, tudjuk átkozni a családját, de azzal nem tudunk, és talán nem is lehet szembesülni, hogy életünk minden területén a hatalmasok játékszerei vagyunk.
Gyula (Terhes Sándor) fontos összekötő figurája a történetnek. Egyfelől ő a nagyvállalkozó, aki sosem tud olyan szorult helyzetbe kerülni, hogy ne legyen egy telefonszám, amit a segítség reményében fel ne tudna hívni. De emellett ő Mari régi, lehetséges életének mementója, egy be nem teljesült szerelem emléke. A sorozat így mellékesen arról is szól, hogy egy középkorú nő előtt milyen perspektívák vannak a társadalomban: szembesülünk a folyamatos elnyomással, a legyintésekkel, amelyek Walter White-i motivációt adnak a nőnek, és azzal, hogy rádöbben: talán az életében egyszer volt lehetősége kilépni ebből a skatulyából.
Ha lecsupaszítjuk, Mari egyetlen dolgot akart, mégpedig egyben tartani a családját. A sorozat igazi drámája így nem a bíróságon zajlik, hanem azáltal, hogy a nő a döntéseivel egyre mélyebbre löki szeretteit, míg végül gyermekei boldogulását is ellehetetleníti. A széria fájóan ismerős mindennapokat mutat be: hogy a főhős és férje (Thuróczy Szabolcs) hogyan távolodnak el egymástól, hogy miként válnak kínos rutinná az egykor szeretetteljes szokások, és hogy mégis miért maradnak sokan évtizedekig egy ilyen kapcsolatban. A Bróker Marcsi tehát arról is szól, hogy mit nevezünk családnak, és hogy vajon az, amit széles körben annak tartunk, megéri-e a küzdelmet.
Az RTL új sorozatában minden adott volt ahhoz, hogy talán még A királynál is markánsabban beszéljen arról, milyen elhallgatások határozzák meg a közelmúltunkat. Csak az erősebb kontúrok hiányoztak: közéleti vonalát tekintve lehetett volna eggyel direktebb a történet, Marcsit pedig helyenként már-már túlzóan felmenti. Ezzel együtt ebben a vállalkozásban, ilyen színvonalon továbbra is van potenciál a csatorna részéről.
