Az idén 40 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál minden bizonnyal rátalálhatott az örök fiatalság forrására: sehol egy ránc vagy ősz hajszál, a gépezetet nem lassítja rozsdás fogaskerék. A jubileumi (és dupla) évforduló alkalmából ráadásul a szokásoshoz képest egy nappal tovább merülhettek el a résztvevők a hazai és nemzetközi animáció múltjában, jelenében – illetve jövőjében.
Úgy persze könnyű megőrizni ezt a frissességet, ha az esemény csupán kétévente kerül megrendezésre – meg is van a magyarázat, gondolhatnánk. Igen ám, de pont a biennálék exkluzivitása az, ami miatt a KAFF stábja soha nem veheti (és nem is veszi!) félvállról a szervezést, hát még egy ilyen kiemelt jelentőségű évben! Mindezt a május 27. és június 1. között levetített 300 film puszta ténye is kellően jól tükrözi, holott önmagában ezzel éppen csak a jéghegy csúcsát kapartuk meg.
Az idén előrehozott, hatnaposra bővült fesztiválon összesen tíz egészestés animáció versenyzett egymással. A legnagyobb esélyesnek kimondva-kimondatlanul a rendezője (Csáki László) által animált dokumentumfilmnek titulált Kék Pelikan számított, amely már a KAFF előtt is irigylésre méltó karriert futott be: a Lipcsében székelő DOK Leipzig fesztiválon elnyerte a fődíjat, legutóbb pedig Stuttgartban, Németország első számú animációs mustráján a legjobb mozifilmnek választották. A rendszerváltással beröffenő vonatjegyhamisítási biznisz igaz történetét parádésan feldolgozó alkotás végül Kecskeméten is tarolt, hiszen a közönségdíjon túl a legjobb magyar egészestés játékfilmnek járó Pannónia-díjat is bezsebelte. Csáki csaknem húsz éven át érlelt filmjével egy mezőnyben mérettette meg magát Dargay Attila közel fél évszázad után megvalósult álma, a Csongor és Tünde (r. Máli Csaba, Pálfi Zsolt), amit a zsűri a legjobb animációs munkának ismert el.
Megvalósult álom? – Máli Csaba, Pálfi Zsolt: Csongor és Tünde
Dargay Attila szerelemprojektje ötven év után végre megvalósult: mese készült Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből. De vajon felér-e a néhai rajzfilmrendező-zseni örökségéhez?
Az európai egészestések közül az Oscar-jelölt Claude Barras Vademberek (Sauvages) című műve bizonyult a vonatkozó kategóriadíjra érdemesnek. A szívfacsaró Életem Cukkiniként (Ma vie de Courgette) rendezőjének új filmje szintén gyurmaanimációval készült, témájában pedig a két évvel ezelőtti fesztivál nagydíjasával, a Kojot négy lelkével (r. Gauder Áron) mutat rokonságot. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló ökoanimáció a borneói esőerdőkbe kalauzol, ahol a nyugati civilizációban szocializálódott Kéria őslakos unokaöccsével és egy orangután kölyökkel az oldalán döbben rá a természet, illetve a saját népe értékeinek fontosságára. A Diákzsűri tagjai ugyanebből a szekcióból a Mœbius (Jean Giraud) és Hajao Mijazaki nyomdokaiban járó Sirocco és a szelek királyságát (Sirocco et le royaume des courants d'air, r. Benoît Chieux) találta a legkiemelkedőbb alkotásnak.
Egyébiránt ebben az évben felettébb sokszínűre sikeredett az európai versenyprogram mind technikai, mind tematikai értelemben. Köztudott, hogy Lettország első Oscar-díjas filmje, az Áradás (Straume / Flow, r. Gints Zilbalodis) a nyílt forráskódú, háromdimenziós grafikára specializálódott Blenderrel készült, míg Michel Hazanavicius – ugyancsak az említett aranyszobor büszke tulajdonosa – akvarellfestményekre hajazó vizuális stílust álmodott meg A legértékesebb áru (La Plus Précieuse des Marchandises) című adaptációhoz – a Kecskemétfilm közreműködésével gyártott animáció tehát már emiatt sem nevezhető szokványos holokauszt-filmnek. A stop motion technikával rögzített Tomi, Polli és a varázsfény (Tonda, Slávka a kouzelné svetlo, r. Filip Pošivač) a cseh bábfilmes hagyományok előtt tisztelgett, a francia-olasz Csirkét Lindának! (Linda veut du poulet!, r. Sébastien Laudenbach, Chiara Malta) és a különdíjban részesült Nina és a sündisznó titka (Nina et le secret du hérisson, r. Jean-Loup Felicioli, Alain Gagnol) a kézzel rajzolt, családi animációk sorát erősítették, a három idősíkon átívelő A szultána álma (Sultana's Dream, r. Isabel Herguera) pedig többféle stílust ötvözve jelenített meg egy matriarchális társadalmi utópiát.
A 17. KAFF vetítései annyiban azért nem okoztak meglepetést, hogy a legtöbb nézőt megint a rövid-, illetve a diákfilmes versenyszekciók vonzották. A magyar kisfilmek három blokkját a MOME Anim feltörekvő tehetségei és a szerzői animáció kortárs képviselői uralták. A nominált művek közül néhány a kecskeméti mustrával párhuzamosan futó Friss Húson is megmérettette magát, így az idei nagydíjas Az utolsó dobás (r. Tőkés Anna), Vácz Péter legújabb, személyes ihletésű alkotása (Kutyafül) vagy Ulrich Gábor avantgárd hagyományokat idéző Capricciója komoly hátszéllel indulhat majd Annecyban. A mezőny erősebb, emlékezetesebb darabjai közé sorolható még Klingl Béla mélyen önreflexív animációja (Alkotás), a szerelmi kapcsolatok identitásformáló hatásait bemutató Wish You Were Ear (r. Balogh Mirjana), valamint a totálisan elborult Vegan Mayo (r. Tóth Luca), amiben egy egészségtudatos izompacsirta erotikus kalandba keveredik egy húsipari termékkel. Az igazi ínyencségeket azonban ezúttal a diákfilmek tartogatták: akadt itt 8-bites esztétikával operáló horrorparódia (Nagybogarak, r. Farkas Rebeka), bájos adaptáció Abody Béla novellája nyomán (1001 zsemle története, r. Apáthy Szilvia), egy végtelenül nyomasztó anya-„lánya” történet (Ház a tengeren, r. Nagy Tünde) és nem utolsósorban egy szándékosan trash 3D-animáció a Sátán eljöveteléről (Az ördög, r. Nádi Flóra).
A tévésorozatok versenye nem sokban különbözött a két évvel korábbitól: új epizódokkal jelentkezett a Cigánymesék, Szent Gellért és Árpád-házi Szent Piroska élettörténetével folytatódott a kecskeméti műhelyben gyártott Magyar szentek vallomása, de itt debütált a 2020-ban hungarikummá nyilvánított Magyar népmesék első olyan évada is, amelyben már nem Szabó Gyula, hanem Máté Gábor orgánumán szólal meg a mesélő. Az alkalmazott animációk között ellenben volt minden, mint abban a bizonyos búcsúban. A jellemzően kreatívipari megrendelésre készített munkák szemléje kiterjedt videoklipekre (pl. Dzsúdló: Keringő, r. Ászity Boglárka, Szakály Réka Anna), reklámokra, ismeretterjesztő rövidfilmekre (pl. Bernády Amerikába megy, r. Búzási Gyopár Orsolya), vagy épp a magyar animáció 110. évfordulóját ünneplő, alig egyperces hommage-okra.
A dupla jubileumnak köszönhetően idén elképesztően gazdag volt a Panoráma programok kínálata. A retrospektív vetítéseken a KAFF elmúlt 40 évének díjnyertes rövidfilmjeiből, mi több, a mindenkori magyar animáció legnagyobb hatású műveiből csemegézhettek az érdeklődők, aminek keretében nagyvásznon, restaurált változatban lehetett látni például Rófusz Ferenc A légy című, Oscar-történelmet írt remekét. Közel másfél órás válogatást állítottak össze a kurátorok a 2024-es Annecy Fesztivál legizgalmasabb kisfilmjeiből, valamint külön blokkal tisztelegtek az aktuális díszvendég, az északi országok animációi előtt. Felvezetőjében Irene Sparre, a dániai Sparre Production képviselője kiemelte, hogy az északi alkotók egyfajta misszióként tekintenek a saját nemzeti értékeik reprezentálására a filmjeikben. Ezek az értékek – finoman fogalmazva – lényegesen eltérnek a mieinktől: hogy csak a legfontosabbakat említsük, a szexuális felszabadulás, a nemek közötti egyenlőség és az egzisztenciális szorongás témái visszatérően jelennek meg az animációkban. Ugyanakkor a szerzők valamennyi jelenségről melankolikus humorral, üde és pimasz hangnemben mesélnek – ezt a legjobban talán Niki Lindroth von Bahr zseniális stop motion musicalje, a Something to Remember (Något att minnas) illusztrálta, melynek állatszereplői énekelve várják az immáron elkerülhetetlen világvégét.
A fesztivál ideje alatt rekordszámú, 7 kiállítás futott szimultán: a Hírös Agóra földszintjén az előző 16 KAFF hangulatai elevenedtek meg plakátok, fotók és ismertetők révén, a könyvbemutatóval egybekötött RAJZ-DIA-FILM elnevezésű tárlat a hazai diafilmgyártás történetét dolgozta fel, a Kodály teremben pedig az említett Csongor és Tünde kulisszatitkaiba nyerhettek bepillantást a látogatók. Az abszolút csúcspont azonban Csáki László egyszerre szórakoztató és lenyűgözően informatív tárlatvezetése volt a Kék Pelikanhoz kapcsolódó kiállításon, amely személyes tárgyakkal, relikviákkal, storyboardokkal és még megannyi érdekességgel telepakolva emlékezett meg a film születésének hosszú útjáról.
A hatnapos vetítésfolyamot ezenfelül szakmai programok is kísérték, aki tehát két szekció között a tudását kívánta bővíteni, az részt vehetett a MOME-n tanító Glaser Kati mesterkurzusán vagy a Katona József Könyvtárban zajlott konferenciák valamelyikén, amiknek a fókusza ebben az évben a mesterséges intelligencia animációban betöltött szerepére és a tudatos médiahasználatra irányult.
A 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a szó lehető legpozitívabb értelmében volt kimerítő, a várost majdnem egy egész héten át díszítette ennek az egyedülálló és megunhatatlan mustrának a logója, tetején az ikonikus, védjeggyé vált kecskeszarvakkal. Csoda hát, hogy a megfáradt újságírónak csak a díjátadó estéjén maradt ereje kilátogatni az egyébként minden nap hajnalig tartó KAFFter Partira?
Tőkés Anna „utolsó dobása” nyerte a KAFF nagydíját
Ma este a kecskeméti Hírös Agórában átadták a 17. Kecskeméti Animációs Fesztivál díjait. Idén 21 kategóriában 96 alkotás versenyzett. A fesztivál nagydíját Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje kapta. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlére idén május 27. és június 1. között került sor. Holnap a közönség újranézheti a nyertes alkotásokat.
