Joseph L. Mankiewicz-et leszámítva nem sokan – akarom mondani: senki nem mondhatja el magáról, hogy két egymás utáni évben is tarolt az Oscar-gálán, ami a legjobb rendezést és a legjobb forgatókönyvet illeti (Mindent Éváról és Egy levél három asszonynak). Mankiewicz nemcsak hogy csodálatosan megbirkózott e kettős szereppel, hanem ráadásképp még produceri erszényét is résen tartotta, finanszírozást igénylő, ígéretes produkciók után vadászva…
Az 1951-es Oscar-gála fénypontja kétségkívül a színház felől érkező Joseph L. Mankiewicz Mindent Éváról c. alkotása volt, mely azóta is tartja a rekordot, ami a jelölések számát (14) illeti. Így 60 év elteltével is csupán a Titanic tudta utolérni, viszont James Cameron filmje a 14 jelölésből nem hatot nyert meg, mint a Mindent Éváról, hanem tizenegyet. Nem kétséges, hogy Mankiewicz is megérdemelt volna legalább annyit, de ez már egy másik írás témája. Inkább nézzük csak meg, hogy mit is érdemes tudni erről az Éváról…
A film első perceiben – nahát – éppen egy díjkiosztó gála szemtanúi lehetünk, ahol éppen egy fiatal sztár, Eve Harrington veszi át a legjobb színésznőnek járó díjat. Többek között egy idősebb színésznő is jelen van, aki kétkedő pillantásokkal fogadja a díj átadását. A kedves narrátornak köszönhetően, egy kerettörténetbe ágyazva, hamarosan megtudjuk, hogy kiket is láthattunk az imént. Margo Channing (a sugárzóan fáradhatatlan Bette Davis bőrébe bújtatva) a Broadway egyik legnépszerűbb színésznője, aki képtelen megbékélni az öregedés gondolatával. Margo 40 éves, ami napjainkban inkább fiatalnak számít mintsem öregnek, viszont azokban az időkben, azokban a körökben a hamvasabb húsnak sokkal több esélye volt a sztárságra, mint egy házsártos, megfáradt bőrű matrónának. Mivel nehezen tud saját magával zöld ágra vergődni, Margo mindenkivel veszekszik, párkapcsolata is hadilábon áll, ezért pont kapóra jön neki Eve Harrington (Anne Baxter) felbukkanása. A fiatal lány állítólag a művésznő legnagyobb rajongója: minden előadását látta, és ő a legnagyobb példaképe. A fásultságtól elkábult Margo gyanútlanul maga mellé fogadja a túlzottan pedáns viselkedésű szerény szépséget, nem is sejtvén, hogy a szende ártatlanság mögött egy igazán gonosz nő rejlik, aki kíméletlenül a babérjaira akar törni… Ahogyan az egyik nő (Eve) felemelkedik, azzal párhuzamosan süpped egyre mélyebbre és mélyebbre a másik (Margo) – a kétségbeesett színésznő lassan elveszíti párját, barátait, karrierjét, és ami talán a legfontosabb: önmagát.
Mankiewicz filmjében a színház egy darwini rémálom, melyben egy színésznő csak úgy kapaszkodhat felfele, ha elődei alól kihúzza a létrát. A rémálom fő szenvedője tökéletes választás volt: Bette Davis szenvedő színésznők alakítására specializálódott, tíz Oscar-jelöléséből négyet hasonló szerepek miatt kapott. Az is a sors furcsa iróniája, hogy az Oscar-díjak átadásán filmbeli vetélytársával, Anne Baxterrel a legjobb női főszereplő címért is versenybe szállt – akárcsak a Mindent Éváról képkockáin –, noha végül egyikük sem nyert, mivel a szavazatok megoszlottak. Sokan szabotázsnak minősítették, hogy Baxter nem női mellékszereplőként kapott jelölést, ugyanis akkor nagy valószínűséggel Bette Davis kapta volna az Oscart, és George Cukor Tegnap születettjének hősnője, Judy Holliday helyett emlékezetesebb kezekbe került volna a szobrocska.
Az idősödő Margo Channing szerepére amúgy legelőször Claudette Colbertnek kapott ajánlatot, aki hátsérülése miatt végül nem tudta elvállalni. A szerep ezután Ingrid Bergmanhoz került, aki ekkor már Roberto Rosselinivel élt és dolgozott Olaszországban, és nem vállalta a szerepet. Bette Davis csupán az utolsó pillanatban merült fel, mint lehetséges Margo Channing – így visszatekintve viszont lehetetlen lenne bárki mást elképzelni ebben a szerepben. A két főszereplőn kívül leginkább a Broadway-ről ismert arcokat láthatunk: Thelma Ritter, Gregory Ratoff, Hugh Marlowe, Gary Merrill (aki a forgatás után rögtön feleségül vette Bette Davist), George Sanders, Celeste Holm (aki a film egyetlen még ma is élő szereplője). A ragyogó sztárfészekben az akkor még ismeretlen Marilyn Monroe is szerepet kapott: egy fiatal színésznőt játszik, aki tehetség híján inkább mézes-mázas bájolgással próbál szerepeket szerezni magának. Színjátszás volt-e, vagy csupán saját jövőjét játszotta le néhány perc leforgása alatt?
Manapság a Mindent Éváról cím hallatán egy másik cím, egy hasonló szókapcsolat juthat eszünkbe, mégpedig Almodóvar Mindent anyámról című, szintén Oscaros alkotása. A hasonlóság természetesen nem véletlen, hiszen a spanyol rendező így próbál tisztelegni Mankiewicz előtt, aki karrierje során 48 forgatókönyvet írt, 20 filmet rendezett és további 21 alkotásnak volt a producere. Almodóvar karaktere, Esteban arról panaszkodik, hogy Mankiewicz filmje címének rossz a spanyol fordítása: Eva al desnudo helyett Todo sobre Eva kellene legyen. Esteban írni kezd a jegyzetfüzetébe „Todo…”, és ekkor rajzolódik ki Almodóvar filmjének címe is a képre. A történések miértjén sokat lehetne még spekulálni, az eredeti film megítélése szempontjából viszont ez teljesen irreleváns.
1971-ben jelent meg a Mindent Éváról forgatókönyvéről publikált méretes diskurzus, amit magyarul talán Még több mindent Évárólra (More About All About Eve) lehetne fordítani. Manckiewicz idén februárban lett volna 100 éves. Mindig abban a hitben élt, hogy még halála előtt sikerül megírnia emlékiratait, ám ez sajnos nem sikerült – pedig micsoda isteni olvasnivaló lett volna! De irományok helyett úgyis itt van nekünk a Mankiewicz-filmográfia, melynek minden egyes darabja a szerző emlékeinek hadseregét viseli magán.