Az amerikai filmművészetben az önirónia-komédia műfajának nagy mestere Woody Allen. Valljuk be őszintén, olyan fizikai adottságai vannak, amelyek rendkívül megkönnyítik feladatát. Ben Stillertől viszont annál kevésbé várjuk el, hogy mindenki szeme láttára palit csináljon magából. S talán épp ebben rejlik az Apádra ütök (Meet the Parents) című filmben nyújtott teljesítményének nagyszerűsége.
Gaylord (Greg) Focker férfiápoló (a név sejtelmes promiszkuitásba burkolózik, amit a rendező, minden adódó alkalommal kihasznál) beleszeret Pam Byrnes óvónőbe, aki hazaviszi, hogy szülei megismerjék a jövendőbelit.
A lány “véletlenszerűen” elszólja magát, hogy családjukban mennyire fontos megnyerni az apa, Jack (Robert De Niro) beleegyezését bármihez, így a házassághoz is, így hát Greg készül az eseményre. És itt a bökkenő, izgalmában hibát-hibára halmoz és minden fonákul sül el. Poénkodni próbál, de a nyers apa, akiről később kiderül, hogy ex CIA-ügynökként családi fészküket videokamerákkal “díszítette ki”, mindent félreért. Még a magyarázkodást is.
A film egy idő után átcsap burleszkbe, a helyzetkomikumra épülő jelenetek nagy károkat tesznek a díszletekben, de talán még többet ártanak a Jerry Lewis által kitalált gageknek.
Jay Roach rendező, akit az eredeti Austin Powers elrondítójaként ismert meg a világ, lapos tévé-filmszerű szörnyet hozott világra, amelyben olcsó humorral sértegeti a nézőket. A forgatókönyv is kitűnik gyerekességével. Láthatóan óriási erőfeszítésekbe kerülhetett feltölteni a „futottak még” karaktereket. A szerelem tárgyát alakító Teri Polo például semmit sem tud kezdeni egy olyan karakterrel, amelyik csupán azért létezik, hogy egy fedél alá hozza Stillert és De Nirót. Ilyen körülmények között a két férfinak kell vállán vinnie a filmet, és ez majd-majd sikerül is nekik.
Robert de Niro komikusi alakításai nagyon „változatos” képet mutatnak. A We’re No Angels és Rocky&Bullwinkle című filmekben grimaszolt és el-elmajszolgatta a szavakat abban a reményben, hogy megnevettet. Az Analyze This-ben már elengedte magát, hagyta érvényesülni a helyzetkomikumot, és ezt mentette át a Meet the Parents-be is. Olyannyira, hogy a de Niro-Stiller jelenetek már-már nézhetővé teszik a filmet.
Talán kellene egy olyan film, amelyben ők ketten igazán megmutathatnák, hogy mire is képesek, mert ebben a produkcióban erre nem nyílt lehetőségük.
