A Magyar Mozgókép Közalapítvány – közismerten MMK (olykor MMKA, sőt az eredeti név után olykor MMA) – 1991 óta a magyar állami mozgókép-mecenatúra fő létesítménye.

A kormány és a szakmai szervezetek azzal a feladattal ruházták fel az MMK-t, hogy mindenkori éves keretét szakmai szempontok szerint, az esélyegyenlőség elve alapján ossza fel a pályázati úton beterjesztett projektek között, majd ellenőrizze, hogy a nyertes pályázók megfelelő módon használják-e a megítélt adóforintokat. A cél – a filmtörvény értelmében – a sokszínű magyar filmkultúra támogatása. Az MMK kuratóriuma, illetve szakkollégiumai tehát művészetről, kultúráról – szubjektív kategóriákról – döntenek, de az ellenőrizhetőség végett szükségszerűen a számok, a határidők, a paragrafusok nyelvén beszélnek. Ez az antagonizmus a művészeti mecenatúrák sajátja. Az MMK-nak emellett a viszonylag új törvényi kerethez és a szűkülő gazdasági lehetőségekhez is alkalmazkodnia kell. Az intézmény működéséről Tóth Erzsébetet, az MMK főtitkárát kérdeztük.

A mozgóképfogyasztók számára az MMK láthatatlan, a filmkészítők számára viszont nagyon is valós intézmény – gyakorlatilag a létük függ attól, hogy az MMK támogatja-e a terveiket. Innen nézve – különösen, hogy a kuratórium nagyon nagy pénzek fölött diszponál – érthető, hogy a szakma miért figyeli árgus szemekkel, és miért illeti rendszeresen kritikával a közalapítvány munkáját. Vannak-e olyan neuralgikus pontok, amelyek már az alapításkor kódolva lettek MMK működésébe?

Gyakorlatilag meg is adtad a választ: az ugyanis, hogy nagyon nagy pénzek fölött diszponál, teljesen relatív. Ez a pénz mindig kevés, kevés volt és valószínűleg kevés is lesz. A vita tárgya éppen az, hogy miközben ezt mindenki nagyon nagy pénznek érzi, mire felosztjuk a különböző területek és szereplők között, addigra pici pénzek lesznek belőle. A konfliktus mindig abból van, amikor megszületnek az éves döntések, és kiderül, hogy kik, milyen tervek maradtak ki az évi támogatási sorból. Ez természetesen kódolva volt már 1991-ben. Az akkori egymilliárdos támogatás még reális volt, csak azután tíz éven keresztül ugyanaz az egy milliárd forint került a szakmába, ami időközben, az akkori 35–36 százalékos éves inflációt figyelembe véve sokat vesztett az értékéből. Ezek voltak a legnehezebb időszakok. Emellett nyilván kezdettől kódolva volt a függetlenségi törekvés. Az, hogy egy civil szakmai szervezet – a Mozgókép Alapítvány – diszponáljon a saját élete fölött, természetesen azzal is járt, hogy az MMA minden területet a saját ernyője alá vett: a forgatókönyv-fejlesztéstől a nemzetközi szereplésig, a játékfilmgyártástól a kísérletifilm-gyártásig, a filmes folyóirattól a filmes oktatásig, tehát mindenkit neki kellett életben tartania, fejlesztenie, támogatnia.

Mert megszűnt a film-főigazgatóság, ahová a rendszerváltás előtt mindez tartozott…

Igen, és természetesen – hál’ Istennek – 1991 után lett számos új feladat; megszűnt a nyomás, a cenzúra, az akadémizmus, tehát bárki jöhetett jó filmtervvel, alapíthatott céget, megszületett a produceri rendszer. Tehát nemcsak azt vettük át, ami abban a lenyomott világban működőképes volt, hanem új fesztiválok születtek, új kezdeményezések, új folyóiratok, új oktatási rend…

Adódnak-e problémák abból, hogy miután a filmgyártás felszabadult, és új szereplők jelentek meg a piacon, az MMA alapítói köréhez tartozó filmes szervezetek ma már nem reprezentálják úgy a szakmát, mint valaha?

Én ezt nem érzem valós problémának. Alapító az, aki akkor ott volt, a jogszabályok kimondják, hogy több alapító nincs. Azokat engedik ki az alapítói körből, akik megszűnnek – talán hat ilyen szervezet volt, amelyik cégbíróságilag megszűnt. Ez a dolog formális része, de szerintem nem ez az izgalmas, hanem az, hogy az alapítvány hogyan vonja be stratégiai kérdések megtárgyalásába az új szakmai szereplőket. Erre megszületett egyrészt informálisan az alapítói kör kibővítése például produceri szervezetekkel, a fiatalok szervezeteivel – minden olyan döntésnél, ahol az alapítók részt vesznek, ők is jelen vannak. Aztán létrejött a Filmszakmai Kerekasztal; az is nagyobb ernyő volt, mint az alapítói kör.

Egyébként az alapítóknak vannak jogosítványaik, de döntő befolyást nem gyakorolhatnak az alapítvány működésére, és nem lehetnek kiemelt kedvezményezettjei sem. Ők választják a kuratóriumot, az ő véleményük kikérésével nevezi ki a kuratórium a szakkollégiumokat, tehát ez egy felelősségteljes szerep, de az alapítók ennek – úgy gondolom – mindig korrektül eleget is tettek. Voltak persze mélypontok, amikor nagy támadások érték az alapítványt, amikor új struktúrákat kívántak létrehozni ellene vagy mellette. De az alapítók mindig felelősen, magukat a szakma új szereplőivel megerősítve hoztak döntést. Ez a billegő helyzet gyakorlatilag a filmtörvényig tartott, ami pontosította az MMK szerepét.

Tóth Erzsébet

A finanszírozásra visszatérve: az MMK dönt a támogatásokról, de nyilván csak akkor tudja folyósítani a megítélt támogatást, ha a kincstár már rendelkezésére bocsátotta a beígért összeget, így az is előfordulhat, hogy a nyertes pályázók sem jutnak hozzá a pénzükhöz. Ez is konfliktusok forrása lehet…

Az MMK finanszírozása bonyolult történet. Voltak jobb időszakai, amikor az adott pénzt negyedéves ütemezésben, tervezhetően kaptuk. Aztán volt, hogy hirtelen kivontak 3 milliárd forintot a rendszerből, amit csak következő évi tehervállalással hidalhattunk át. Ez 2005-ben volt, április vége felé derült ki, és gyakorlatilag két hónap alatt be kellett vezetni a banki finanszírozást. De azt kell mondjam, hogy az összes buktató és nehézség ellenére sikerült, mert már abban az évben nyáron banki finanszírozással forogtak a filmek. Azután jött az, amit te mondasz, hogy állandóan változik a helyzet, és nincs garancia arra, hogy a megítélt pénzt adott ütemben kapjuk. 2006 első félévében például csak a keret 30 százalékát kaptuk meg. És ha az alapítványnál nincs pénz, nem tud mit továbbadni. Ebben az évben valószínűleg még több területet kell banki finanszírozás alá venni, azokat is, amelyeket eddig készpénzzel tudtunk finanszírozni. A helyzet tehát állandóan változik, és az alapítványnak az a feladata, hogy az adott körülmények között megpróbálja fenntartani a szakma működését. De ehhez mindenkinek tanulni és alkalmazkodni kell, aki nem teszi, azt kockáztatja, hogy nem jut hozzá a támogatáshoz.

A kormány megszorító intézkedései hogyan érintik az MMK költségvetését?

30 százalékkal kevesebb támogatást kapunk, mint tavaly.

Mi a valószínűbb: hogy a megszorítások egyformán érintik majd a szakma minden szegmensét, vagy hogy egyes területeket jobban sújt majd az elvonás?

A keretfelosztást és a pályázati naptárt minden évben február 28-ig kell közzétennie az alapítványnak, tehát a kuratórium és maguk a szakkollégiumok még előtte vannak annak a döntésnek, hogy mindenkinek kevesebbet adjanak-e, de fenntartsák az eddigi támogatási mezőt, vagy hogy kijelöljenek bizonyos pontokat egy stratégia mentén, amivel más dolgok nyilván kiesnek. Addig még meg kell kötni a minisztériummal a szerződést, a kerekasztallal le kell folytatni a vitát a számokról és a stratégiáról, és csak aztán hozhatja meg a döntését a kuratórium.

Milyen tényezők alakítják a keretfelosztási arányokat, vagyis hogy melyik szakkollégium – a játékfilmes, a dokumentumfilmes stb. – mekkora összeg felett rendelkezhet?

Maga a filmtörvény is behatárolja a lehetőségeket, kimondja, hogy a költségvetésünknek több mint ötven százalékát egészestés játékfilmekre kell költenünk, így az e fölött lévő rész esik az összes többi területre. Itt vannak meghatározott százalékok, és a kuratórium ez alapján osztja föl a keretet. A kerekasztal eredetileg egy adott év konkrét számain keresztül határozta meg az arányokat, és egyelőre azt hiszem, a kuratórium ebben a helyzetben sem kívánja a kerekasztallal kialkudott arányokat megváltoztatni.

Miért van az, hogy a játékfilmes szakkollégiumon belül van elkülönített filmtervfejlesztési támogatás, más műfajoknál pedig nincs?

Minden műfaj kialakíthat ilyen kategóriákat a saját kerete terhére. A játékfilmek esetében úgy döntöttek, hogy felosztják a büdzsét projektfejlesztésre, televíziós filmre, kisjátékfilmre, művészfilmre és közönségfilmre – ezekre tavaly különböző feltételrendszerrel lehetett pályázni, és mindenki eldönthette, hogy melyiket választja. De a dokumentum, az animációs, a tudományos-ismeretterjesztő terület is dönthet filmelőkészítésről, témagondozásról, gyártásról. Az adott területen múlik, hogy a pénzt milyen tematikák szerint osztják el. A dokumentumfilmes és az animációs kollégium nem bontja tovább a keretet, de mindenre van lehetőség.

A „kis műfajok” képviselői gyakran hangot adtak annak, hogy elnyomva érzik magukat, mert a rendszer elsősorban a játékfilmeket támogatja, azok gyártási körülményeit veszi figyelembe. Optimális esetben milyen finanszírozási háttérrel készül ma egy dokumentumfilm vagy kisjátékfilm?

Én azt tudom, hogy az MMK mennyi pénzt ad egy adott évben ezeknek a műfajoknak. A kerekasztal által megállapított arányok alapján tavaly a dokumentumfilm szakosztály 180 millió forintos kerettel, a népszerű-tudományos 140 és az animáció 200 millió forinttal gazdálkodhatott. Azt hiszem, hogy a dokumentum esetében körülbelül ötven filmet támogattunk ebből az összegből kisebb-nagyobb mértékben. Megnyitottuk a koprodukciós támogatást a dokumentumfilmek előtt, pont azért, hogy az olyan típusú nagy dokumentumfilmek, amik tényleg be tudják járni a világot, ne legyenek elzárva ettől a támogatástól. Az animációsok előtt megnyitottuk az egészestés támogatási struktúrát, pont azért, mert az animációs szakkollégiumba inkább csak az egészestés előkészítés fér bele, nem a teljes gyártási támogatás. Egyébként pedig azt kell mondjam, hogy a filmszemléken évről évre megjelenő körülbelül kétszáz benevezett dokumentumfilm semmilyen elnyomattatásról nem árulkodik. Tudomásom szerint az ORTT még mindig fönntartja, tavaly is fönntartotta a dokumentumfilmes támogatást, míg a játékfilmekről már régen leállt, tehát valószínűleg onnan is komoly források érkeztek ebbe a műfajba. Vagyis a számokat nézve nem érzékelem, hogy hátrányban lennének.

Nyilván itt arról is szó van, hogy a nem egészestés műfajok főként a televíziókban számíthatnak bemutatásra, esetleg kísérőfilmként eljuthatnak a mozikba…

Ez a dokumentumfilmes terület sajátos problémája. Hogy készülnek-e olyan dokumentumfilmek, amik eladhatók a televízióknak. Ennek vannak formális és egyéb kritériumai. Kérdés, hogy a dokumentumfilmjeink igazodnak-e a televíziók műsorstruktúrájához, műsorsávjaihoz, másrészt a témák, tematikák feldolgozásmódja igazodik-e a mai nézői, megrendelői elvárásokhoz. Az MMK ugye nem megrendelő: mi hozott anyagból dolgozunk, és odaadjuk a támogatást. Ha egy televízió mint megrendelő ott állna ezek mögött a filmek mögött, lehet, hogy jobban teljesítenék ezeket a kritériumokat.

Az ORTT-támogatás, amely kötelezővé teszi a televíziós bemutatást, nyilván számol a képernyőképességgel. Igaz, ez nem jelent minőségi garanciát…

Én a valódi megrendelői szempontról beszélek. Amikor egy televízió odaáll egy projekt mögé, és azt mondja: én tudom, hogy milyen műsorstruktúrában szeretném elhelyezni, ismerem a célközönségemet, hogy mit szeretnének látni. Nekünk igazából az lenne jó, ha a dokumentumfilmesek megtalálnák ezeket a kapcsolataikat, mert egyelőre a filmszemlének gyártjuk a dokumentumfilmeket, amik a legritkább esetben kerülnek széles nyilvánosság elé.

A normatív támogatás, amit a filmtörvény a dokumentumfilmek esetében is előír – hogy a gyártók korábbi filmjeik sikere alapján kapjanak támogatást új projektekhez –, ezeket a minőségi szempontokat tudná érvényesíteni.

Igen, tavaly már a kisműfajok esetében is el volt különítve az erre szánt összeg. A dokumentum, az animáció és a népszerű-tudományos területen is megpróbáltuk megfogalmazni a normatív támogatás szabályait. A filmtörvény elég markánsan csak a játékfilmre vonatkoztatott feltételeket szabja meg: a mozinézőszámot és a fesztiválszereplést. Ezt próbáltuk lebontani a kisműfajokra úgy, hogy egyeztettünk az érintett szakmai szervezetekkel. Még a fesztiválok kérdése volt a legegyszerűbb, bár az érintett területek legalább 270 fesztiválról szeretnék, hogy támogatást érjen. A játékfilmnél ugye csak az A-kategóriás fesztiválok számítanak, de a dokumentumfilmnél nincs ilyen kategória. Itt majdnem hogy érzésre kell eldönteni, melyek a fontosabb fesztiválok, úgyhogy ez nagyon komoly vita volt. A mozinézőszám viszont csak egy-két filmet érint – talán húszezer nézőig lehet eljutni egy dokumentumfilmmel (az Új Eldorádó és Tolvaly Ferenc filmje közelítette meg a húszezer nézőt), de ez legalább teljesen egzakt szám a törvény szerint. Harmadik lehetőségként fölmerült, hogy maga a tévében való megjelenés érjen normatív támogatást, habár erről a törvény nem rendelkezik, sőt valószínűleg inkább ellenáll ennek a felvetésnek. Végül a kuratórium elé került ennek a másfél éves vitának az eredménye, amiben volt egy fesztivállista pontokkal, mozinézőszám pontokkal és tévészereplés pontokkal. A végső elszámolásnál minden pont forintot ért volna, ugyanúgy, ahogy a játékfilmnél. De a kuratórium – tekintettel arra, a televíziós megjelenés nagyon gyenge lábakon áll a törvényesség szempontjából – úgy döntött, hogy a tavaly elkülönített pénzeket behozza az idei szelektív támogatásba, és felhívja a szakkollégiumok figyelmét arra, hogy kötelező figyelembe venni az alkotók referenciájánál az elért eredményeket. Tehát az elkülönített összeg megjelenik az idei költségvetésben, és folytatódik az egyeztetés a normatív támogatásról.

Mert a szakma, az érintettek nem tudtak megegyezni?

Leginkább mert nem lehetett egzakt szabályokat kidolgozni, és a televíziós megjelenést – amit mindenki a legfontosabbnak tart – nem lehetett normatívává fogalmazni. Sajnos. Mint ahogy javasolták azt is, hogy a DVD-kiadás is érjen pontokat. Vagy hogy az alternatív forgalmazás – például ha a film DVD-je bejut egy egyetemi könyvtárba – az is érjen pontokat. Nem lehet: a normatív támogatásnak nagyon egzaktnak, egyértelműnek kell lennie, és harmonizálnia kell a törvénnyel.

Pedig ez lehetne a minőség valamiféle záloga, hiszen különben csak a pályázatok minőségéről születik döntés. Egy jó pályázat pedig még nem garantálja a film minőségét...

Ez igaz, de a normatív támogatás is csak a múltról szól, a készülő film minősége ettől független.

A szelektív és a normatív támogatási formáról már volt szó, de a strukturális támogatást még nem érintettük. Ebben kik részesülhetnek? Műhelyek hozzájuthatnak?

Nem, ezt sokan félreértik. Strukturális támogatásról akkor beszélünk, amikor több éven keresztül azonos módon valósul meg egy projekt, mondjuk egy filmfesztivál, és az MMK-nak lehetősége van arra, hogy megígérje, hogy három éven keresztül biztosan ad ennyi és ennyi pénzt. Ez lenne a strukturális támogatás egyik formája, de ezt kevésbé gyakoroljuk, mert sajnos mi éves szerződést kötünk a minisztériummal. A másik fajtája az, amikor egy adott projekt több éven keresztül valósul meg – mondjuk egy játékfilm elkészítése. A strukturális támogatásnak ezt a fajtáját gyakoroljuk. Műhelytámogatás, ami egy műhely működését biztosítaná, nincs, nem engedi meg az államháztartási törvény. Működési támogatás csak adott projekthez kötődően, a projekt támogatási értékének nyolc százalékáig lehetséges. Műhelytámogatást főleg a kisfilmes területek szeretnének, a stúdiók havi életben tartási költségeinek a fedezésére, de ezt tiltja a törvény.

A dokumentumfilmesek kilátásaira visszatérve: a Magyar Történelmi Film Alapítvány az idei költségvetésben már nem kapott támogatást. Lehet-e tudni, hogy mi lesz a jövője, és hogy mi lesz az olyan, határon túli dokumentumfilmes projektekkel, amikkel eddig az MTFA-hoz lehetett pályázni?

A sajtóból annyit tudunk, hogy megszületett egy kormányrendelet a nyáron, ami rendelkezett különböző szervezetek összevonásáról, és abban meghatározták, hogy az MTFA-t és a Mozgókép Közalapítványt valahogy redukálni kell. A Történelmi Film Alapítványról az Oktatási és Kulturális Minisztérium rendelkezhet, mert ő az egyetlen alapítója (szemben az MMK 26 alapítójával). Tehát hogy mi lesz az MTFA-val, az a minisztériumon múlik. Amit mi ebben feladatunknak látunk – ha ott megszűnnek a források –, az az, hogy befogadjuk azt a fajta tevékenységi kört és szellemi hátteret, amit a Történelmi Film Alapítvány eddig támogatott. Magának a tematikának a támogatását kell akkor átvennünk a lehetőségeink szerinti keretösszeggel.

Egyébként a Koordinációs Tanács, ami a filmtörvény szerint arra szolgál, hogy összehangolja a társszervezetek működését, valójában egy több lábon álló rendszer kialakításán fáradozik, vagy éppen az átfedések megszüntetése a célja?

A Koordinációs Tanácsot a minisztériumnak kell működtetnie. Ugye itt önálló, saját szabályrendszerrel működő szervezetek vannak. Én úgy látom, hogy eddig egyetlen egy dologban sikerült tökéletesen koordinálni ezek működését: az ‘56-os filmek kapcsán. Ott volt az NKA, az MTFA, az ORTT, mi, a minisztérium, és ezeket sikerült valahogy összehangolni. De úgy általában összehangolni az ORTT, a kereskedelmi, a közszolgálati adók, az NKA és a mi működésünket – nem lehet. Mindenki más törvény szerint, más szabályok és keretek között működik. Nekem a legutóbbi ülésen az volt a javaslatom, hogy mivel az ‘56-os filmek esetében sikerült a koordináció, minden évben határozzunk meg egy tematikát vagy egy területet, amiben megpróbálunk együttműködni, de nem született ilyen megállapodás.

A 38. filmszemle programja elég gazdag volt.

Igen, nagyon sok film, csaknem negyven játékfilm készült tavaly. Az MMK ebből huszonnégyet támogatott, tehát mi tartjuk azt, amit a kerekasztal kitűzött célként, hogy évi 20–25 filmen legyen állami támogatás. De mellettünk, nélkülünk még vagy 15 másik játékfilm is megszületett, és az az izgalmas, hogy ezt milyen forrásokból, hogy generálta a filmtörvény, és hogy generálták más támogatók. Emellett rengeteg olyan film készült el idén, aminek évek óta húzódott a gyártása, olyanok, amik először 2003-ban, 2004-ben kaptak támogatást.

A dokumentumszekcióban a szokásosnál több film jutott versenybe. Mi ennek az oka?

Az előzsűri úgy ítélte, hogy annyira jó volt az idei mezőny, hogy meg kell emelni a versenyfilmek számát, és a Szemletanács hozzájárult ehhez. A dokumentumszakma egyébként épp azt javasolta, hogy harmincban maximálják a bejutó filmek számát. De az előzsűri tagjai így is egy álló napig vitatkoztak azon, hogy mely munkákat juttassák tovább.