A Zsivány Egyes csupán a Csillagok háborúja egy marginális mellékszálát fejtette ki, mégis hatalmas kritikai és közönségsikert aratott. Az egészestés spin-off „másod-főszereplőjének” háttértörténetét feldolgozó sorozat terve is elsőre érdektelennek tűnhet, pedig az Andor a Disney+ kínálatának egyik legárnyaltabb produkciójaként építi tovább George Lucas egykori univerzumát.
Az időről-időre kisstílű kihágásokat elkövető Andor (Diego Luna) mindennap tapasztalja a teljes galaxist uralma alatt tartó Birodalom elnyomását, mégsem szólal fel a rendszer ellen. Megszokott élete viszont egy csapásra megváltozik, mikor egy szerencsétlen véletlen következtében a hatalom célkeresztjébe kerül. Andor végül különböző morális dilemmák során kénytelen megbirkózzon saját önzőségével, hogy idővel valódi lázadó hőssé válhasson.
Történelmi fantasztikum örök kamaszoknak – Gareth Edwards: Rogue One: A Star Wars Story / Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
Némi deja-vu érzéssel foglaltam helyet moziszékemben a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet ún. „előbemutatóján”, tavaly ugyanis ugyanebben a moziban vártam óriási izgalommal Az ébredő erőt. Idén azonban közel sem voltam/lehettem ennyire izgatott, hiszen már a bemutató előtt tudni lehetett, hogy ebből a filmből sok minden, eddig elmaradhatatlannak tűnt elem ki fog maradni, többek között az ikonikus, felkúszó kezdőszöveg, és John Williams zenéje, amely nélkül talán sosem lett volna akkora siker a Csillagok háborúja, mint így.
Az eredeti Star Wars-trilógia a megjelenésekor egyedinek és lélegzetelállítónak ható vizualitásával, valamint népmesei elemeket idéző hagyományos hőstörténetével örökre beírta magát a popkulturális kánonba. A jó és a rossz örök harcát feldolgozó cselekmény olyan archetipikus karaktereket mozgatott, mint a mindenkori rossz apát szimbolizáló Darth Vader, a legkisebb királyfiként megjelenő Luke Skywalker, a kalandor Han Solo, a varázserejű mentor, Obi-Wan Kenobi vagy az elkényeztetett királylány szerepében bemutatkozó Leia hercegnő. A fantasy-eposz futurisztikus űrkalandjait a klasszikus narratív minták tették egyetemessé.
Az Andor ellenben a franchise-ra jellemző fantasztikus elemeket elhagyva gondolja tovább a korábbi archetípusok jellemábrázolását, hogy az elsősorban felnőtt közönségnek szóló epizódok a Birodalom totalitárius berendezkedésének aprólékos működésébe és a galaxisban zajló társadalmi folyamatokba engedjenek alaposabb betekintést. A sorozatban csak elenyészve jelennek meg idegen, nem emberi lények, ahogy az Erő spiritualitásával és Jedi-lovagokkal sem találkozhatunk. A Star Wars megszokott végletességéhez képest az Andor realisztikus világában összemosódnak a jó és a sötét oldal tulajdonságai, a megjelenő szerepkörök pedig a korábbi típuskarakterek revizionista újragondolásaiként értelmezhetők.
Andor Han Solót idéző, kétes szándékú, vívódó antihőse nem hagyományos főszereplője a Star Wars-hoz hasonló epikus narratíváknak. Bölcs mentora (Andy Serkis) egy büntetését töltő elítélt, aki nem rendelkezik különleges képességekkel, mégis életreszóló erkölcsi iránytűként szolgál fegyelmet, példamutatást és összetartást hirdető leckéivel. A rossz apa ezúttal egy – a jó cél érdekében minden áldozatra hajlandó – lázadóvezér (Stellan Skarsgård) képében jelenik meg, aki ugyanolyan módszeresen munkálkodik Andor beszervezésén, mint szükség esetén a kiiktatásán. A gazdag hercegnő alakja egy magas pozíciójú szenátorban (Genevieve O'Reilly) ölt testet, aki aktív politikai szerepvállalása mellett illegális módszerek bevetésére is hajlandó ügye előremozdítása érdekében. A legkisebb királyfi figurája pedig egy ambiciózus rendfenntartó tisztben (Kyle Soller) mutatkozik meg, akinek szánni való túlbuzgóságát és hajthatatlan előíráskövető attitűdjét még az elnyomó Birodalom sem értékeli.
A pszichológiai alapossággal megfestett karakterrajzok, valamint a galaxis különböző szegleteinek, társadalmi osztályainak és hétköznapi életének bemutatása a Star Wars világának olyan mélységeit prezentálják, amit csak a kisemberek szemszögéből ismerhetünk meg alaposan. Az Andorban nincsenek legendás hősök vagy megátalkodott gonosztevők, a szokásos küzdelmek jobbára ellehetetlenített átlagpolgárok és feltörekvő rendszerszolgák között folynak. A részletekbe menő világépítést és a nagy eseményeket alulról láttató történetet ugyanakkor nem foglalják olyan narratív keretbe a készítők, ami képes lenne folyamatos izgalmakkal szolgálni a tizenkét részes széria teljes játékideje alatt.
A showrunner, Tony Gilroy forgatókönyvíróként több kasszasiker akciómozit (Armageddon, Bourne-filmek, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet) is jegyez, pszichológiai (kém)thrillereinek szkriptjeivel (Michael Clayton, Kettős játék, A dolgok állása) pedig további kritikai elismerést szerzett. Az Andor szintén egy karakterközpontú kémfilm műfaji hatását kelti, ami a Star Wars sci-fi környezetének formai megjelenésén keresztül igyekszik imponálni a kortárs közönségnek. A szeriális elbeszélésmód tankönyvszerű alkalmazása miatt azonban sokszor érződik elnyújtottnak a több szálon futó cselekmény. A párhuzamosan zajló események gyakran kapnak hasonló hangsúlyt, noha jelentőségük nem mindig azonos a történet egésze szempontjából. A jellemábrázolást vagy világépítést szolgáló momentumok számos alkalommal szakítják meg egy-egy feszült akció izgalmait.
Az Andor narratíváját rendre megtörő epizodikus struktúra mozifilmként sokkal fókuszáltabban működhetne, a sorozat viszont így is az utóbbi évek legautentikusabb Star Wars produktuma. A történet nemcsak a franchise – a manapság népszerű, rajongóknak szóló kikacsintásoktól mentes – kiegészítése, hanem független alkotásként is teljes élményt nyújt.
