Különösebb művészi szándék és beavatkozás nélkül is a lakótelepi lét a maga belterjes, zsúfolt, függőleges szoftnyomorával önmagában már az emberi állapot szatírája. Bizonyára naphosszan nevetne magán keserű szájízzel a benne lakó, ha nem a túlélésre kéne szüntelen odafigyelnie – vagy a kitörésről méláznia. Jóllehet B280-as minőségű betonból készül, a házgyári panel fala szinte csak díszletnek van. Áthatol rajta a főtt káposzta szaga, a családi perpatvar, a szenvedélyes együttlétek sikolyszériái, a tévéműsor. Egyvalami viszont nem: a kalapáccsal vert képszög.
Szomjas György rendező és Grunwalsky Ferenc operatőr 10 év alatt, 1983 és 1992 között forgatta a pesti bérházak, panelek, romudvarok fogságában rekedt prolikról1 szóló ciklusát, a Könnyű testi sértést (1983), a Falfúrót (1986) és a Roncsfilmet (1992). Azon túl, hogy a helyszín, avagy a környezetként használt létforma eleve lejtmenetet képez, a szereplők kilátásait is fokozatos és eltéríthetetlen lecsúszás vezérli. Az első két darab hőseiben még munkál az újrakezdés reménye, de rövid úton eljutnak a megrekedés pesszimizmusáig, a záródarabban pedig végképp semmi nincs, ami a nyomorban toporgás végzetérzetén enyhítene. Szatírák lévén, az önreflexív verbális humor állandó jegy, viszont közös még bennük a párálló erotika, és jórészt ez az egyetlen, ami esztétikai értelemben lazít a keserven.
Konzervdoboz-gurítás, macskakövön kutyauszítás – Szomjas Györy: Roncsfilm (1992)
A 90-es évek közepén, egy kisvárosi filmklubból kijövet, kamaszfejjel azt hittem, hogy a Roncsfilm idővel értelmezhetetlenné válik. Tévedtem.
A Falfúró fikciós-dokumentarista modorban, Fekete Ibolya forgatókönyvéből ötvözi a kisiparos Géza (Bán János) sorsát feltáró játékfilmet a szociográfiának álcázott interjúsorozattal. Utóbbi időszakos bejátszásai során feltárul a pletykákból vastagon táplált, pikáns elemekből gyúrt, és valós eseményből merített megélhetési történet a panelligetből. A fikciós játékfilm-szakasz főhőse tehát Géza, magas, szőke, kellemes külsejű munkás, nős, két gyermekkel, és valami gépet működtet az üzemben. Egyik reggel viszont véletlen betekintése nyílik a szomszédasszony lakásába, és meglesi lakótársának ruhátlan idomait. Ettől válságba kerül, az üzemben felborít egy asztalt és kilép. Mivel a képszögeket kalapáccsal nem lehet a lakásokban falba verni, a piaci résben Géza lehetőséget lát és kezdő kisiparosként, maszekolás végett beszerez egy vadonatúj, M8-as Hilti ütvefúrót.
Gyula (Ujlaki Dénes), a már évek óta vállalkozó szomszéd és cimbi támogatja, ketten próbafúrnak. Ott a lyuk, sajnáljuk! – rikkantja Gyula az egyik emlékezetes egysorost. Egy lyuk 16 forint, napi 20-ból a négyfős családnak már kijönne a havi elég. A szomszédasszony lakótársa is kér pár lyukat, Géza pedig kap az alkalmon, összefekszik vele. De hiába minden reklám, az üzlet nem virágzik, a gondnok akadályozza, a kerületi önkormányzat bünteti, lyukat nem rendelnek, így Géza bánata enyhítését friss gyors örömök szerzésével reméli, és elhagyja a családot. Párhuzamosan, a játékfilmes elbeszélés két-két mozzanata között a panelliget lakói mesélnek arról, hogyan működtetett egy kismamaklub bordélyházat a presszó közvetítésével, és hogyan buktatta le a feketézőket egy pár török papucs.
Szomjas a fikciós játékfilm hátterében ráérősen görgeti egyrészt az álinterjúkat, másrészt szinte minden paneltörténeti mozzanatot a rikácsoló tévében pörgő filmek, hírek, sporközvetítések képe és hangja fest alá, több alkalommal is rímeltetve azokat az előtérben kibontakozó eseményekre. Mellettük viszont számos részlet zavaros marad, egy visszafogott kavalkád, amelyben az ellesett pillanatokat, véletlenszerűnek és félszegnek tűnő beállításokat még inkább szilánkosítja a forrásnélküli zaj. Jó, tudjuk, a tévéből jön, de minek? Nyilván az összbenyomási panelesztétikát erősíti Szomjas, és hatása nem marad el. Az elbeszélés folyama ilyformán egy bevert ablakot, vagy szanaszét repedt cementpadlót idéz, ütemét és fordulatait pedig a Szomjasra ugyancsak jellemző színváltások, a jelentek képi egymásra csúsztatása, valamint a különc karakterek erőteljes felvázolása pörgeti fel vagy lassítja.
Géza szerepére Bán Jánost a Menzel-féle Az én kis falum forgatási szünetében hívta át Szomjas. Itt egy nagyranőtt gyermeket alakít, erőteljesen mozgékony, de álmodozó, kezében a fúró játékfegyver inkább, mint egzisztenciális eszköz. Barátként és szellemi támogatóként ott van mellette a maszekos Gyula, aki még Gézánál is vázlatosabb, de arra elég a szerepe, hogy ellenpólusát képezze a Gézát lépten-nyomon követő és útjába akadályokat görgető, karikatúraként felléptetett, kissé kancsal gondnoknak, akit Andorai Péter mesteri helyzetkomikus tehetséggel hív elő. A főbb női szerepeket vagy profi színészek viszik, mint Szirtes Ági, vagy – a Könnyű testi sértéshez hasonlóan – Szomjas tehetséges amatőrökre osztotta, mint ez esetben Szatler Renátára, aki Géza vágyának titokzatos tárgyát képezi.
Az álinterjúkból konstruált történet több pikáns eleme fel van vezetve kimondottan vagy sejtetősen úgy a játékidő feléig, amikor is a szóban forgó család tragikus előtörténetét is felvillantó komorabb hangvételre vált a „szociográfia”, azzal egyidőben, hogy Géza elhagyja saját családját. A pletykából kivész az erotika, a felnövését elodázó és életkörülményeihez nem eléggé józan Gézához pedig ezt követően bekopog az igazi nagybetűs csalódás. Önállósulásának két szálából mindössze egyet tarthat meg: a falfúrást. Lelki lomtalanítás indul, szatíra megszűnik, függöny lemegy.
